Kenya Kenya

  • Egészségügy

    Nemcsak Kenyában, hanem egész Afrikában több megbetegedés is járványt okoz, közismert az egészségügyi ellátás alacsony színvonala. Kenyába utazva vigyünk magunkkal elegendő gyógyszert és ne feledkezzünk meg az egészségbiztosításról sem. Habár megszokhattuk, hogy a hazai betegellátás színvonalas, Kenyáról ez sajnos nem mondható el.

    Sérülés, vagy betegség esetén keressük fel a magánkórházakat, az állami intézmények nem ajánlottak. A Nairobi Hospital színvonalas ellátást nyújt, csakúgy, mint a Mombasa Hospital. Azonban számolnunk kell azzal, hogy mindent meg kell fizetnünk, a gyógyszerektől kezdve az injekcióstűkig. Ilyen esetekre érdemes egészségbiztosítást, valamint gyógyszervisszaigénylési biztosítást is kötni.

    Kenyában tartózkodva nagyon kell vigyáznunk a fertőzésekre, amelyek leggyakrabban rovarok által és a rossz higiéniai körülmények miatt terjednek el. Ezért figyelmesen olvassák el a leggyakoribb betegségek jellemzőit, hiszen jobb többet tudni, mint kellemetlen helyzetbe kerülni.

    Malária

    A malária a leggyakoribb betegség, amivel Kenyában találkozhatunk. Szinte mindenhol előfordul, függetlenül az évszaktól és a tengerszint feletti magasságtól, egészen 2500 m-ig. A fertőzés veszélyének Nairobi környékén, a hegyekben és Nyugat-Kenyában van a legkisebb valószínűsége.

    Mi okozza ezt a betegséget?A kiváltó ok a Plasmodium nemzetségbe tartozó egysejtűek, amelyeket az Anopheles nemzetségbe tartozó szúnyogok nőstényei terjesztenek. A betegséget akkor kapjuk el, ha egy ilyen fertőzött szúnyog, vagy moszkító csíp meg bennünket. Ajánlatos tisztában lenni a tünetekkel. Ezek közé tartozik a hidegrázás, a fejfájás, a visszatérő láz és a fáradtság. Megelőzésképpen ajánlatos ún.antimalarikumokat szedni, az elutazás előtt, alatt és a hazautazást követően még négy hétig. Mivel Kenyában három malária sújtotta övezet található, fontos konzultálni a háziorvosunkkal az antimalarikum fajtájáról és annak adagolásáról. A WHO szerint az ország A, B és C zónákra oszlik a malária előfordulása szerint , és nem győzik hangsúlyozni a prevenció fontosságát. Kerüljük a szabadban való tartózkodást napnyugta után, használjunk szúnyoghálót, jó minőségű repelentet, hordjunk hosszú nadrágot és hosszú ujjú pólót.Az antimalarikumok nemcsak prevenció szempontjából fontosank, de magát a tünetegyüttest is kezelhetjük vele, ha nincs a közelben orvosi segítség.

    A és B típusú májgyulladás

    Sok országban nagy az ilyen betegség kockázata. Ezért ajánlatos magunkat indulás előtt beoltatni. Hepatitiszzel megfertőződhetünk nemi úton, használt injekcióstűvel, de akár a toaletten is. Az A és B típusú hepaptitisz elleni vakcina megfelelő védelmet nyújt, A típus esetén legalább 10 évig, B típus esetén egy életen át.

    Sárgaláz

    A betegség szintén szúnyogcsípés által terjed, de más tünetekkel jár, mint a malária .Ezek közé tartozik a fejfájás,a hőemelkedés és a különböző vérzések. A védőoltást legalább 10 nappal az indulás előtt kell beadatni.

    Kolera

    A betegség főként a legszegényebb afrikai településeket , valamint a városi nyomornegyedeket érinti. A tüneteket egy Vibrio cholerae nevű baktérium okozza, a fertőzést vagy egy másik embertől, vagy akár a fertőzött víztől is el lehet kapni. A tünetek különbözőek, leggyakrabban hányás és hasmenés jellemző erre a betegségre.

    AIDS

    Afrikában él a legtöbb HIV vírussal fertőzött ember. Sajnos még nem létezik hatásos védőoltás, ezért rendkívül fontos a megelőzés. Nemi érintkezés esetén gondoskodjunk óvszerről, kerüljük a piszkos késeket és az injekcióstűket.

    Ezen kívül fontos megelőzni a napégést, ezért kerüljük a tűző napon való tartózkodást, főként a délutáni órákban. A napszemüveg és a kalap legyen az első, amit elutazáskor becsomagolunk. Ne feledkezzünk meg a minőségi, magas faktorú naptejről sem, mivel sem a napszúrás, sem pedig a leégés nem tartozik a kellemes dolgok közé és ezzel elronthatják az egész  kirándulást. A folyadékpótlásról is ajánlatos gondoskodnunk.
    Fontos lépés a fertőtlenítés is, erre ajánlatos Jodisolt,vagy Septonexet használnunk,amellyel időben elláthatjuk az apróbb sérüléseket ,még mielőtt azok elfertőződnének.