Megnyitás | Vissza a főmenühöz

Görögország az örök kedvenc

Görögország

Görögország Shutterstock

Görögország mindig minden körülmények között nagyszerű választás, hiszen lehetőségeinek tárháza jóformán kimeríthetetlen. Autóval, busszal, hajóval és persze repülővel is kényelmesen megközelíthető. Barátságosak a helyiek, csodás a természet, lenyűgöző a klasszikus görög kultúra és még az ételek is ínycsiklandóan finomak. Arról nem is beszélve, hogy remek ár-érték aránnyal érhetőek el a szolgáltatások.

Az ország kiterjedésének hála szárazfölddel és lenyűgöző szigetekkel egyaránt rendelkezik, így lehetetlenség mindent hamar bejárni. Akárhányszor is keressük fel mindig tartogat valami újat és izgalmasat. Ebből kifolyólag teljes Görögország szépségét képtelenség lenne itt bemutatnom, de legkedveltebb szigeteinek sorából és világhírű konyhájából igyekszem egy pici ízelítőt adni.

Lefkada

Lefkada

Lefkada Shutterstock

Lefkada sziget ugyan, de annyira közel van a szárazföldhöz, hogy hídon át autóval egyszerűen megközelíthető. Ezen adottságának, na és persze csodás strandjainak, illetve vad szépségének köszönhetően hírnévre tett szert. A Jón-szigetek tagjaként elsősorban a természeti értékek szerelmeseinek kedvelt választása. Gazdag élővilága, mesés öblei, sziklás partjai és tengeri barlangjai garantáltan leveszik az embert a lábáról.

Lefkada kétségkívül varázslatos strandokat rejt. Legikonikusabb pontja a Porto Katsiki tengerpart (Kecske-öböl), ahol fehér homok, hatalmas mészkőszikla és türkizkék víz vár.

Persze a Kathisma Beach, valamint az Egremni part ugyancsak remek alkalmat teremt a feltöltődésre és pihenésre. Ha azonban csodás panorámára, romantikus naplementére vágynánk, akkor irány a jellegzetes világítótoronnyal rendelkező Cape Doukato! Szemet gyönyörködtető vízesésért pedig a Dimossari Waterfalls-t kell felkeresni!

Irány Lefkada: a legjobb ajánlatok egy helyen!

Santorini

Szantorini

Szantorini Shutterstock

Görögország alighanem legikonikusabb része Santorini (vagy Szantorini, másnéven Thíra/Théra), a Kükládok szigetcsoport legdélebben fekvő tagja. Az Égei-tenger ölelésében található sziget tulajdonképpen egy korábbi vulkánkitörés eredményezte kaldera, többek között ez is adja egyediségét.

Egy biztos Szantorini hatalmas népszerűségnek örvend a turisták körében. Ikonikus fehérre mázolt, kék tetejű és ajtójú házaival, romantikusan kanyargó utcácskáival és páratlan tengeri panorámájával mindenkit elvarázsol. A szigeten egymást érik a bájos kisvároskák, amelyek közül Oia és Fira a legkedveltebbek. Érdemes a naplementét egy elbűvölő étterem teraszán ülve csodálni egy pohár finom bor társaságában.

Az aktív pihenés, városnézés mellett Szantorini lélegzetelállító strandokkal is kecsegtet. Találunk itt fekete, vörös és még fehér homokkal borított strandokat is. Ennek megfelelően például a Kamari strand és a Red Beach páratlan élményeket tartogat.

Kétségtelen, hogy a paradicsomi szépségű Szantorini bakancslistás úti cél!

Irány Santorini: a legjobb ajánlatok egy helyen!

Rodosz, a nap szigete

Lindos, Rodosz sziget

Lindos, Rodosz sziget Shutterstock

Gyakran csak a „nap szigete” - ként emlegetett Rodosz merőben más élményeket kínál, mint Szantorini. A Dodekanészosz-szigetcsoport legnagyobb tagjaként 1400 km²-es méretével és változatos szépségével tett szert hírnévre. Programlehetőségeinek tárháza jóformán kimeríthetetlen. A túrázástól kezdve a klasszikus városnézésen át, a strandolásra és vízi sportolásra hívó tengerpartokig, meg persze finom ételekig minden fellelhető itt.

A sziget nevezetességei tekintetében az északi részén található Rodosz város történelmi központja jelentős. Még az UNESCO Világörökség listáján is szerepel, ami persze nem csoda, hiszen elragadó utcáin andalogva érezni ahogy a múlt szinte életre kel. Abszolút kihagyhatatlan!

Rodosz szigetének déli szeglete felé haladva megannyi homokos tengerpart található, azonban a legkedveltebbek egyikének mégis a Lindos városában található számít. Itt a fellegvár lábánál elnyúló beach különleges megjelenésével csábítja az utazót.

Aki a rejtettebb partokat részesíti előnyben, annak mindenképpen Faliraki halászfalú tiszta vizű strandjai jelenthetik a megtestesült paradicsomot.

Irány Rodosz: a legjobb ajánlatok egy helyen!

Görög konyha - recept ötletekkel

Szuper dolog tervezni az utazást, kiválasztani, melyik görögországi szigetet látogassuk meg legközelebb, ott pedig egyszerűen muszáj belevetni magunkat az étel élvezetébe. De addig is amíg az utazás megvalósul érdemes némi görög hangulatot csempészni a konyhába. Na meg persze, ha már jártunk e csodás földön nem árt újra és újra felidézni ízeit.

Ebben az alábbi receptek segítenek!

Klasszikus görög saláta

Görög saláta

Görög saláta Shutterstock

Hozzávalók:

  • kígyóuborka (1db)
  • paradicsom (4db)
  • lilahagyma (1db)
  • olíva bogyó (fekete és zöld vegyesen 15 dkg)
  • olíva olaj
  • citromlé (fél citrom)
  • feta sajt (15dkg)
  • szárított bazsalikom (1 evőkanál)
  • friss bazsalikom (maroknyi)
  • só bors (ízlés szerint rakhatunk hozzá 1 db paprikát)

Elkészítés:

A megmossuk az uborkát és a paradicsomot. A paradicsomot nyolc cikkelybe felvágjuk, az uborkát karikákra szeljük. A hagymát megpucoljuk, ketté vágjuk és felcsíkozzuk. Az uborkát, paradicsomot, hagymát egy mély tálba tesszük. Hozzá adjuk az olíva bogyót és az egészet meglocsoljuk citromlével olívával, sózzuk, borsozzuk, majd összeforgatjuk. A felkockázott fetát is óvatosan belekeverjük, majd megszórjuk szárított bazsalikommal. 1-2 órára hűtőben pihentetjük, majd friss bazsalikommal díszítjük. Sülthússal, pitával, vagy önmagában fogyasszuk.

Szuvlaki

Szuvlaki

Szuvlaki Shutterstock

Hozzávalók:

  • csirkemell vagy sertés-, illetve borjúhús (500g)
  • lilahagyma (1db)
  • paradicsom (4-6db)
  • paprika (2-3db)
  • lehet még cukkinit és padlizsánt is használni

A páchoz:

  • 1 citrom leve
  • 1,5 dl olíva olaj
  • só, bors
  • 1 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 evőkanál görög fűszerkeverék

Elkészítés:

A citromból, olívaolajból, sóból, borsból, zúzott fokhagymából és a görög fűszerkeverékből páclevet készítünk. A kockára vágott húst egy éjszakára ebbe a pácba forgatjuk, hűtőben állni hagyjuk. Grillezés előtt egy nyársra (lehetőleg fára) húzzuk a nem túl nagy kockára vágott húst és a felkockázott zöldségeket, nekünk tetsző sorrendben. A nyársat a grillre tesszük és addig hagyjuk rajta még a hús át nem sül. Időnként a grillen megforgatjuk. Görög salátával tálalva tökéletes fogás!

2021.06.11. Krisztina Szeitz

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.