Horvátország - Baška Voda Horvátország

  • Leírás

    A város egy olyan településből alakult ki, amely eredetileg ivóvízforrásra épült. Amikor a 18. században sikerült kiűzni a törököket, Bast városának lakosai összefogtak-így alakult ki Baška Voda. A lakosok száma gyorsan 3000-re emelkedett.A fő turisztikai szezon idején éppen ezen a területen tartókodik a Makarszka Riviéra turistáinak többsége, amelyhez ez a város is tartozik. Arra, hogy a város már régóta lakott, egészen a római korig visszamenőleg számos bizonyítékot találunk, pl. urnákat és síremlékeket, ékszereket és pénzérméket. Érdekességnek számítanak a város 13 legrégebbi lakosának nevével ellátott sírkövek, a legszebb emlékmű egy Ursin nevű fiúé, aki hajótörést szenvedett.

    Ha az egyházi építészet szépségében szeretnénk gyönyörködni, látogassunk el a Szent Nikolaus templomba, nevét a zarándokok és tengerészek védelmezőjéről kapta. Az építmény eredetileg az 1750-ből származó Szent Lovre templom kibővítésével lett kialakítva, melyhez még egy haranglábat is építettek.Baška Voda régebben elsősorban halászfaluként volt ismert, lakosai földművelésből és halászatból éltek. Jelenleg jól alkalmazkodott az idegenforgalomhoz és rekreációhoz, ennek bizonyítékai a csodás homokos vagy apró kavicsos strandok, sportlétesítmények, búvártanfolyamok stb. Természetesen nem hiányozhatnak a szórakoztató programok sem, amelyek a város központjában az esti órákban, illetve éjjel kerülnek megrendezésre. Ha a magasból szeretnénk megcsodálni Baška Vodát, látogassunk el a Topiči nevű elhagyatott városba, vagy Bastba. Sok itt található építmény áll rekonstrukció alatt, viszont éppen az itteni vendéglőkből nyílik szép kilátás a környékre.

Legújabb értékelések Horvátország - Baška Voda

Összesen: A szállás bungalóhoz hasonló , talán rosszabb is. Ami pozitívumot jelentett, az az erkély. A berendezés semmit sem ért, nyikorogtak az...

Elhelyezés
A szállás bungalóhoz hasonló , talán rosszabb is. Ami pozitívumot jelentett, az az erkély. A berendezés semmit sem ért, nyikorogtak az ágyak, rossz volt a zuhany, WC, csepegtek a csapok. Ha valaki WC-re megy, minden hallatszik. Hajnali 5-kor ha valaki zuhanyozott, felébredtünk rá. 3 szobában csepegett a szobában a víz, a mennyezetrők mállot nálunk a vakolat. Mindezt jelentettük, de senkit sem érdekelt, csak az utolsó napon jött be a tulajdonos. Nem értem, hogy engedhető meg, hogy olyan helyen lakjon valaki, ahol a mennyezetről csepeg a víz... Teljes leírás

Ellátás
Svédasztalos reggelink volt. Horvát kenyér, lágy és kemény sajt, 2 féle szalámi, vaj, dzsem, zöldség és néha kenő. A reggeli kifogástalan volt, de korábban kellett étkezni járni, ez főleg a zöldségre vonatkozott, ez hiánycikknek számított. Az interneten az állt, hogy a vacsorát a szomszéd szállodában, a Belmondoban kínálják, de ez nem így van. A vacsorát közvetlenül a villában főzték. 2 csoportban étkeztünk, 6-kor és fél 7-kor, az első terminus nem éppen előnyös, gyorsan kell étkezni, mire a másik csoport megérkezik, ők még 8-ig is üldögélhettek az ebédlőben...Nekünk nem volt szerencsénk. Rossz szakácsnőnk volt, nem tudott főzni - a személyzet ugyanis váltakozik. A székelykáposzta vizes volt, knédlivel kínálták, a rántott hús és a burgonya adagja egy csecsemőnek való volt, kis szelet hús 4 szem burgonyával. Pozitívumot csak az olcsó sör jelent, kb. 25 korona. Amikor sörözni szerettünk volna, mert rossz volt az idő, az ebédlő be volt zárva. Csak reggel és este nyitják ki, étkezés alkalmával. Hiányoztak a frissítők, semmi sem volt.

Hotel szolgáltatások
Az ajánlat szerint a kerékpár és a szkúter ingyenes. A szkúterért egy órára 100-ast fizettünk, a kerékpárok pedig rossz állapotban vannak. Az idegenvezető helyett, a tulajdonos biztosította volna a kirándulásokat, de másnap elutazott, mindent egyedül intéztünk, a következő turnusnál is így volt. A szállodában senki sem törődik a vendéggel.

Tengerpart
A strand köves elég fájdalams a törölközőn való fekvés. Különben nemcsak Baskán, de a környéken is szép strandok vannak, mindenütt lehet fürödni, a vízben nincsenek élőlények.

Összegzés
Baska jó benyomást keltett, sajnos a villa alacsony színvonalú volt...hiányzott az idegenveztő...fél munkát végeztek, ennek oka az utazási iroda is. A sofőrök nem ismerték az utat, pár órát bolyongtunk, ott hagyják az utasokat. Ezt a vezetőnek is jelentettük, de nem érdekelte őt. A villát nem ajánlom, hacsak nem olcsó áron kínálják. Azon az áron semmi esetre se rendlje meg, amit az utazási iroda kér - állítólag az egy hétre 5000-7000 koronás ár előnyös...hahaha. Kidobott pénz. Többé oda nem mennék.

Sputnik Sputnik, 2009.06.08., Tartózkodás időpontja: 2009.05.29 - 06.07.
Régió: Horvátország Horvátország, Baška Voda, Szállás: Apartmány Grabovac

Hasznosnak találta az értékelést? Igen (12) Nem (0)

Összesen: 7,2 Mivel a katalógusban az állt, hogy a szobák felújítottak, én másnak képzeltem. A szobák régi bútorral berendezettek és a fürdőszoba is...

  • 3,7 Szállás
  • 8,4 Ellátás
  • 9,7 Környék
  • 8 Alapár

Elhelyezés
Mivel a katalógusban az állt, hogy a szobák felújítottak, én másnak képzeltem. A szobák régi bútorral berendezettek és a fürdőszoba is elhanyagolt. Teljes leírás

Ellátás
Az étel finom és megfelelő mennyiségű.

Tengerpart
Tiszta, szezonon kívül nem volt zsúfolt.

Összegzés
Mivel egy előnyös árú Last Minute nyaralás volt és gyönyörű volt az idő, a nyaralás tetszett.

Volná Bohuslava, 2008.09.24., Tartózkodás időpontja: 2008.09.06 - 09.13.
Régió: Horvátország Horvátország, Baška Voda, Szállás: Hrvatska

Hasznosnak találta az értékelést? Igen (5) Nem (0)

Összesen: Az Urania bungalókat a megrendelt szállás helyett ajánlották. Az elutazás napján felhívtak az utazási irodából, hogy az általunk...

Bevezetés
Az Urania bungalókat a megrendelt szállás helyett ajánlották. Az elutazás napján felhívtak az utazási irodából, hogy az általunk megrendelt szállodát az alacsony érdeklődés miatt nem nyitották meg, és ezt a szállást kínálták helyette. Az időpont miatt beleegyeztünk és reméltük, hogy minden jó lesz. Baska Vodában jók az információs táblák, a bungalót azonnal megtaláltuk, de ez volt az utolsó, ami örömet okozott. Teljes leírás

Elhelyezés
A bungalók régiek, elhanyagoltak, esztétikailag sem felelt meg, de a legnagyobb gondot az okozta, hogy sok minden nem működött. Nagyon kicsi szobánk volt, alig fértünk el az ágy mellett. Volt a szobán TV, de talán praktikusabb lett volna helyette egy hűtőszekrény. Volt egy kis erkélyünk, ahol egy szék is elfért. A folyosón volt egy szekrény és a szobához tartozik egy kis fürdőszoba. Ez volt a legrosszabb, a WC-ből a padlóra folyott a víz, a padló közepén volt egy kis lefolyó, rosszul folyott el benne a víz, állandóan szennyvíz állt a fürdőszobában. A recepción javítást kértünk, ezt annyiban respektálták, hogy a tömítésen lévő nagy repedést kijavították, de a többi úgy maradt. Látszott, hogy nem akarnak vele foglalkozni. A bungalók egyemeletesek. Sajnos mi a földszinten laktunk és a felettünk lakók léptei is áthallatszottak hozzánk. Ahányszor tettek egy lépést, ropogott a mennyezet. Elképzelhető, ha idősebbek laknak az ember felett, akik reggel 6-kor kelnek és a reggeliig az ágy körül sétálnak...Elképzelhetetlen, hogyan voltak erre képesek, hisz alig lehetett a szobán megmozdulni. Velük együtt ébredtünk, hacsak nem használtunk füldugót...Két alkalommal éjszaka nagy volt a hőség és amikor lehűlt a levegő, nagyon megkönnyebültünk. A bungalók eléggé felforrósodnak, annak ellenére, hogy a fák alatt vannak, ha éjszakára nem hűlik le a levegő, rossz az alvás.

Ellátás
A bungalók között van egy nagy épület, ahol a földszinten van a recepció és az első emeleten az ebédlő. Az étkezés rendben volt, mindig tudtunk választani. Mondhatni, igyekeztek. Az ebédlő személyzete is dícséretet érdemel, előzékenyek voltak. Ha viszont reggelire , vacsorára gyümöcsöt is fogyasztana, csalódni fog, itt csak elvétve kínáltak gyümölvcsöt vacsora után.

Hotel szolgáltatások
A szállodai szolgáltatásokat már említettem, a recepción mindig távolságtartók voltak és nem is oldották meg a problémákat. Az ebédlőben rend van. Ami a takarítást illeti, naponta végezték és cseréltek törölközőt, ezzel nem volt gond.

Tengerpart
A strand gyönyörű, ha nem akar egész nap napozni, a fák árnyékában is fekhet. A strand viszonylag keskeny, még szeptemberben is zsúfoltnak tűnt, szezon idején el sem tudom képzelni.

Összegzés
Elég rossz, de az ember a szobán csak minimális időt tölt. Más minden rendben volt, csak a bűzös fürdőszoba tett rám rossz benyomást.

Névtelen, 2008.09.23., Tartózkodás időpontja: 2008.09.06 - 09.13.
Régió: Horvátország Horvátország, Baška Voda, Szállás: Bungalovy Uranija

Hasznosnak találta az értékelést? Igen (5) Nem (0)

Összesen: Tiszta és szép a tenger, kitűnő volt az idő. Egy sikeres horvátországi nyaralás volt. Az autóbusz is elég pontos volt, az utazási iroda...

Bevezetés
Tiszta és szép a tenger, kitűnő volt az idő. Egy sikeres horvátországi nyaralás volt. Az autóbusz is elég pontos volt, az utazási iroda idegenvezetője kedves - de csak az oda-és hazautazás alkalmával láttam őt. Aki hibákat keres, biztosan talál. Én elégedett voltam. Teljes leírás

Elhelyezés
Eredetileg a lányokkal a Vila Adrianát fizettük elő, de miután Baskában a recepción felmutattuk a papírjainkat , egy teljesen más szállásra vittek - talán az utazási iroda túl sok rendelést vett fel, mert nem volt hely...szerencsére. A megérkezést követően módomban állt megnézni az Adrianát és elég lelakottnak, sötétnek tűnt. Az erkélyek közösek - inkább egy hosszú terasz volt pár apartman részére, aki szeret pizsamában reggelizni az erkélyen, ez nem valami kellemes. Ahogy észrevettem, a két-és háromágyas stúdiókban nem volt konyha, csak hűtőszekrény, ami nem zavart volna, ha az utazási iroda nem az ellenkezőjét állítja‼ Ahogy már a recenzió címében is említettem, szerencsére kicsit messzebb szállásoltak el bennünket. A kis panzió neve ,, A rossz anyósnál és a jó apósnál,,. Egy idősebb házaspár vezeti, akik nagyon kedvesek. 2 csillagos szobáik, stúdióik és 3 csillagos apartmanjaik vannak. Nekünk szerencsénk volt egy szép háromágyas apartmanhoz, ami a Biokovo hegységre nézett. Volt egy kis folyosónk, fürdőszobával és konyhával és 3 ággyal. Minden új, modern volt, szuper. Az erkélyről oldalnézetből gyönyörű, tengerre néző volt a kilátás. A konyhában volt tűzhely, hűtőszekrény, új konyhapult és mikorhullámú sütő. 13 óra után szállásoltak el bennünket és az apartmant a nyaralás végén 9.30-kor kellett elhagynunk, ami ugyan kellemetlen, főleg ha az ember csak 19.30-kor indul haza, de a strandon ez is kibírható.

Ellátás
Étkezés nélküli nyaralás volt. Baskában sok az étterem, bár, élelmiszerüzlet, stb.

Hotel szolgáltatások
Egy magánpanzió - szolgáltatásokat nem nyújtanak, csak szállást.

Tengerpart
A kb. 200 m-re fekvő strandra jártunk. Ez egy városi strand, ahol akadálymentes a tengerbe jutás, lehet nyugágyat, napernyőt bérelni. Szezon után voltunk ott, nem volt nár zsúfolt. A tenger gyönyörű, tiszta. Aki nem akar a városi strandra járni, Baska Poljen keresztül eljuthat a kisebb strandokra is, ahol kevesen vannak, volt ott egy nudista strand is. A strandon különféle attrakciók voltak - ejtőernyőzés, banánozás, vizibicikli, különféle felfújható érdekesség...

Összegzés
Mivel megváltoztatták a szállást, nagyon elégedett voltam. Ezt a kis panziót egyetlen utazási iroda sem ajánlja, de én mindenképpen ajánlanám. Ha érdekli, elküldhetem az elérhetőségüket. A nyaralás végén a tulajdonosnőtől kaptunk egy nagy üveg Rakiját. Jövőre biztosan újra elmegyünk ebbe a panzióba.

Řičánková Lada, 2008.09.15., Tartózkodás időpontja: 2008.09.05 - 09.14.
Régió: Horvátország Horvátország, Baška Voda, Szállás: Vila Adriana

Hasznosnak találta az értékelést? Igen (3) Nem (0)

Összesen: 9,6 Egy olyan kis szobát kaptunk, ahol alig fért el egy duplaágy, szekrény és éjjeliszekrény, de alvásra megfelelt.

  • 9 Szállás
  • 9,6 Ellátás
  • 10 Környék
  • 10 Alapár

Elhelyezés
Egy olyan kis szobát kaptunk, ahol alig fért el egy duplaágy, szekrény és éjjeliszekrény, de alvásra megfelelt. Teljes leírás

Ellátás
A reggeli változatosabb is lehetett volna. Naponta sajtot, parízerhez hasonló szalámit, egyszer tükörtojást majd kemény tojást kínáltak. Sokszor hiányzott a zöldség. Édességből volt müzli, cornflakes és 2x tejbegríz. Volt kávé, tea, tej és édes víz. Vacsorára 3 féle ételt kínáltak, a hal sem hiányzott. Desszertként kaptunk gyümölcsöt vagy süteményt, ami túl édes volt. A vacsorához vásárolni kell az italokat.

Hotel szolgáltatások
A hét közepén cseréltek törölközőt és kaptunk toalettpapírt. Nem takarítottak és a fürdőszobából nem vitték ki a szemetet. Ha valamire szükségünk volt, megkaptuk.

Tengerpart
A strand homokos-köves, de sokan voltak, sok volt a kisgyerek, jobb ha messzebbre megy, igaz az utat a vízben kell megtenni, de megéri. Tengeri sünök csak a mélyebb vízben vannak, nem kell félnie, hogy rálép.

Összegzés
A nyaralás nagyon tetszett. Gyönyörű időnk volt, pihenhettünk a strandon, elmehettünk kirándulni, volt ejtőernyőzés, szkúter, vizibicikli. Az utazás viszont rossz volt. Osztraváról mentünk Brünnbe, az út 6 órás volt. Brünnben átszálltunk egy másik autóbuszba, egy Bova típusúba, ahol a lábunknak kevés volt a hely. A hazafelé vezető útón egy kisbusz vitt a helyszínre, ahol 2 órát várni kellett a további utasokra. Az eredeti autóbusz meghibásodott, egy Karosa típusú busszal indultunk haza, ahol nem működött a kávéfőző, nem volt hűtőszekrény, a légkondícionálást nem lehetett kikapcsolni. Különben erre a nyaralóhelyre biztosan elmennék még, ugyanebbe a panzióba is, csak az utazást szervezném meg másképpen.

Kučerová Michaela, 2008.09.11., Tartózkodás időpontja: 2008.08.29 - 09.07.
Régió: Horvátország Horvátország, Baška Voda, Szállás: Penzion Belmondo & depandance

Hasznosnak találta az értékelést? Igen (5) Nem (0)

összes ajánlás Horvátország - Baška Voda