Hasonló szállások a környéken

Sajnáljuk, de a szállás az adott időpontban betelt

Árváltozás aránya havi bontásban

Elérhető időpontok

Szállásleírás

Szállás ID száma: 36 331

Elhelyezkedés

A népszerű üdülő hotel elhelyezkedése kiváló: Gzira tengerpartján fekszik Msida és Sliema városa között, utóbbi alig néhány perc távolságban van a hoteltől. A főváros, Valletta reptere is csupán 8 km-re van a szállodától. Azoknak ajánlott elsősorban a Bay View és környéke, akik a tengerparton való lustálkodás és napozás mellett szeretik a városnézést és a kulturális turizmus iránt is érdeklődnek. Fiataloknak is nagyon jó desztináció, hiszen az éjszakai élet is meglehetősen aktív: rengeteg bár és szórakozóhely van a környéken. Gzira és Valletta látnivalói között leginkább vallásos, szakrális épületek és templomok szerepelnek mint például a Szent-János társkatedrális, a Stella Maris kápolna vagy a Kármel-hegyi Miasszonyunk plébániatemplom.

Felszerelés

A kellemes hangulatú szálloda minden szobájából lenyűgöző kilátás nyílik a tengerre vagy a történelmi fővárosra, Valettára. Az ügyfeleket a tágas hall várja, ahol a 24 órás recepción dolgozó személyzet mindenben igyekszik segíteni a vendégeknek, hogy könnyebben felfedezhessék a várost és a környékbeli látványosságokat. A szálloda kültéri szolgáltatásai közé tartozik a nyári hónapokban üzemelő medence, ahol kellemesen hűsölhetünk egy forró délutánon kezünkben kedvenc koktélunkkal. A medence mellett található napozóágyakat és napernyőket a vendégek ingyenesen használhatják. Hidegebb hónapokban utazóknak sem kell lemondani a fürdőzés örömeiről: ezt biztosítja a beltéri medence és jacuzzi, ahonnan szintén lélegzetállító kilátás nyílik a tengerre és a városra. A recepció mellett található egy internetkávézó is, ami a nap 24 órájában várja a vendégeket. Tökéletes hely, hogy haza üzenhessünk szeretteinknek, barátainknak vagy éppen halaszthatatlan üzleti ügyeinket is elintézhetjük.

Szállás

Minden szoba tágas, modern berendezésű és igazán otthonos. Egy fárasztó, strandolással és városnézéssel töltött nap után kényelmesen pihenhetünk szobánkban, hogy felkészüljünk a következő élménydús napra. A tengerre néző szobák erkélyéről varázslatos a kilátás a tengerre és a kikötőre. Képzeljük el magunkat egy jó könyvvel vagy barátaink társaságában borozgatunk a szoba erkélyén, miközben a lemenő nap sugarai aranyló sárgává festik a vizet. Az összes szobában alapvető felszerelés a külön fürdőszoba hajszárítóval, telefon, TV, széf. Foglalhatunk egy-, két-, és háromszobás apartmant is ahol egy jól felszerelt konyhasarok is van. Itt magunknak készíthetünk ételt ízletes és friss helyi alapanyagokból.

Ellátás

A szobák ára tartalmazza a svédasztalos reggelit, de felár ellenében kérhetünk félpanziós ellátást is. Ebben az eseten ízletes büféjellegű vacsorát is kapunk, de a vacsora mellé fogyasztott italokért külön kell fizetnünk. Ha apartmant foglalunk, minden rendelkezésünkre áll, hogy önmagunknak is ízletes ételeket készíthessünk. A szálloda közvetlen közelében remek éttermek vannak, például a Sorrisi Cafe & Pasta, vagy az Incredible Asia nevű kínai és indiai ételeket felszolgáló étterem.

Szolgáltatások

A már említett szolgáltatásokon kívül érdemes ellátogatni a wellness részlegbe is, ahol igazi testi-lelki feltöltődés vár ránk. Masszíroztassuk megfáradt izmainkat vagy vegyünk igénybe különleges kezeléseket, amik nem csak a testünket de a lelkünket is felfrissíti.

Strand

A kristálytiszta vizű sziklás strand fokozatosan mélyül. A parton különböző motorizált és nem motorizált vízi sportokat lehet igénybe venni. Ezek a szolgáltatások 1 km-re vannak a szállodától. A tengerparton lévő napozóágyakat és napernyőket térítés ellenében lehet használni.

Szállás információk

  • Távolság a tengerparttól 750 m
  • Távolság a belvárostól 100 m
  • Távolság a repülőtértől 10 km
  • Klimatizált igen
  • Kültéri medence igen
  • Beltéri medence igen
  • Ingyenes nyugágy és napernyő használat a medencénél, Ingyenes nyugágy és napernyő használat a strandon igen
  • TV igen
  • Gyereksarok, Gyerekmedence igen
  • Út melletti igen
  • Fitness és edzőterem igen
  • Bár igen
  • Akadálymentesített igen
  • Étterem igen
  • Kávézó igen
  • Non-stop recepció igen

Értékelés

Invia értékelési arány 4,0/5
Invia

(34 értékelés alapján)

Szállás 4,1/5

Ellátás 4,1/5

Környék 3,9/5

Alapár 4,0/5

Málta 437 értékelt szállásai közül a 35. legjobb

Němček Miloš Augusztus 2008

Tartózkodás időpontja: 2008.07.30 - 08.06.

Értékelés 4,3/5
Visoznylag színvonalas szálloda, a központban fekszik.
Összesített értékelés

Visoznylag színvonalas szálloda, a központban fekszik.

Szállás 4,9/5

Ellátás 4,1/5

Környék 3,8/5

Alapár 5,0/5

Elhelyezés
Színvonalas szállásunk volt egy tiszta, viszonylag nagy szobában. A kilátás az öbölre nézett és a kikőtőre, ezért külön kellett fizetni, de megéri. Nagy volt viszont a sétány miatt a zaj. A szobán volt TV, a távkapcsoló 10 euró zálogba kerül, volt konyha, hűtőszekrény, de a jelzett hajszárító hiányzott. Az ágyak újak, kényelmesek. Modern a légkondícionálás.

Ellátás
Csak regglink volt, de az kitűnő, gazdag.

Hotel szolgáltatások
Nem vettük igénybe.

Tengerpart
A szálloda mellett nem lehet fürödni, de 500 m-re a városkán át szép a fürdés a mészkőszikláknál ,ahol jó a vízbe jutás. Busszal is eljuthat a Golden Beachre vagy a Mellieha Bay-re.

Összegzés
Annak ellenére, hogy ez egy mozgalmas hely, a szálloda jó. Gyönyörű kilátás nyílt az öbölre és Valletára. Nagyszerűen beutazhatja a szigetet, sok fakultatív kirándulást rendeznek a sziget ezen részén. A sziget más részeiből is ide járnak a turisták.

Hasznosnak találta az értékelést? (11) (0)

Langer Róbert Szeptember 2016

Tartózkodás időpontja: 2016.09.03 - 09.10.

Értékelés 4,2/5
Kiváló ár-érték arány
Összesített értékelés

Kiváló ár-érték arány

Szállás 3,8/5

Ellátás 4,5/5

Környék 4,0/5

Alapár 5,0/5

Hasznosnak találta az értékelést? (0) (0)

Értékelések szűrése

Langer Róbert Szeptember 2016

Tartózkodás időpontja: 2016.09.03 - 09.10.

Értékelés 4,2/5
Kiváló ár-érték arány
Összesített értékelés

Kiváló ár-érték arány

Szállás 3,8/5

Ellátás 4,5/5

Környék 4,0/5

Alapár 5,0/5

Hasznosnak találta az értékelést? (0) (0)

Kóti Zoltán Tamásné November 2015

Tartózkodás időpontja: 2015.11.04 - 11.11.

Értékelés 4,0/5
A szálloda központi helye miatt,mindent könnyen elértünk. A főbb buszok,épp a szálloda bejáratánál álltak meg.A reptéri busztól kezdve,a Vallettába induló járatokig....
Összesített értékelés

A szálloda központi helye miatt,mindent könnyen elértünk. A főbb buszok,épp a szálloda bejáratánál álltak meg.A reptéri busztól kezdve,a Vallettába induló járatokig....

Szállás 3,8/5

Ellátás 3,5/5

Környék 5,0/5

Alapár 4,0/5

Elhelyezés
Joker szobát választottunk,aminek nem igazán tudtuk a lényegét...Megérkezésünkkor le is döbbentünk,hogy a szállodai szobák helyett,apartmanba kísértek minket. Próbáltunk cserélni,de azt mondták,hogy a szálloda épületében lévő szobák +30-40 Euro/szoba/éj. Inkább nem cseréltünk,és így volt jó! 3 kamaszlányunkkal voltunk,nekik létszükség a Wi-fi,itt pedig ez benne volt az árban és jó minőségű volt.(gyors) Félpanziónk ugyanúgy volt,mintha szobába lettünk volna. Így a kezdeti ijedtség után,szuper volt a hetünk!

Ellátás
Ehhez nem tudok mit írni,minden úgy volt jó,ahogy volt.

Hotel szolgáltatások
Az étkezés rendben volt. A reggeli szinte minden nap ugyanaz,de bőven volt gyümölcs is,és nem szóltak ránk,hogy minden nap vittünk ki a kezünkben narancsot,banánt,körtét,almát. A vacsorák jók voltak,svédasztalos,tehát bőséges.

A 7 nap alatt kb 15 féle húst szervíroztak. Volt polip,rák,bárány,tonhal,csirke ,sertés,marha,kacsa,pulyka...tényleg sokféle+gyümölcsök itt is és leves..A szálloda medencéje és jakuzzija felejthető. Van egy tetőtéri medence,öbölre néző,,,hát a fotón nagyobbnak néz ki :-)

Tengerpart
Ezen a részen fürdeni nem lehet,rengeteg hajó van. Kis sétával elértünk egy sziklás részhez,ahol a fiatalok ugráltak,úszkáltak a vízben. 2 buszmegállónyira,vagy 10 perc sétára a hoteltől.Naplementében szép fotózási lehetőség.

Hasznosnak találta az értékelést? (3) (1)

Verebi Gábor Szeptember 2015

Tartózkodás időpontja: 2015.09.13 - 09.20.

Értékelés 3,0/5
Jól éreztük magunkat
Összesített értékelés

Jól éreztük magunkat

Szállás 3,0/5

Ellátás 2,5/5

Környék 3,5/5

Alapár 3,0/5

Hasznosnak találta az értékelést? (0) (1)

Dr.kovács Mária Ibolya Szeptember 2015

Tartózkodás időpontja: 2015.08.20 - 08.23.

Értékelés 3,1/5
Arányaiban kevés magyar utazik Máltára,az idegenvezető elmondása szerint 40 körül van a hetente Máltára érkező magyar turisták száma.A turistákat egy érdekes,számunkra követhetetlen módszer szerint szállítják a repülőtérről a szállodába.Én pl.egyedül voltam magyar az egész szállodában,ahol egy kicsit elkent,nehezen érthető angol nyelven,meglehetősen sietős,lerázós,türelmetlen személyzet(főleg a re
Összesített értékelés

Arányaiban kevés magyar utazik Máltára,az idegenvezető elmondása szerint 40 körül van a hetente Máltára érkező magyar turisták száma.A turistákat egy érdekes,számunkra követhetetlen módszer szerint szállítják a repülőtérről a szállodába.Én pl.egyedül voltam magyar az egész szállodában,ahol egy kicsit elkent,nehezen érthető angol nyelven,meglehetősen sietős,lerázós,türelmetlen személyzet(főleg a recepció)próbált a problémámra megoldást találni(a szoba mágneskártyája hol működött,hol nem).

Szállás 3,3/5

Ellátás 5,0/5

Környék 1,5/5

Alapár 2,5/5

Elhelyezés
A szálloda az igaz,hogy a tengertől kb.40 méterre volt,de strandolási lehetőség kilométerekkel távolabb.Ez az információ hiányzott a leírásból.Egyébként be lehetett fizetni Magyar idegenvezetővel egész napos kirándulásra,amely sok újdonságot,szépséget adott,érdemes volt.Aki a tengerparton a homokban,vízben pancsikolni akar,az ne válassza Máltát.

Ellátás
AZ ELLÁTÁS A SZÁLLODÁBAN NAGYON JÓ VOLT(BAYWIEW HOTEL)

Hotel szolgáltatások
A takarítás rendben,az ellátás tökéletes.

Tengerpart
Homokos part Sliemában nincs,sziklás part,ahol esetleg fürdeni lehet 2-3 km-re a szállodától.

Hasznosnak találta az értékelést? (1) (1)

Němček Miloš Augusztus 2008

Tartózkodás időpontja: 2008.07.30 - 08.06.

Értékelés 4,3/5
Visoznylag színvonalas szálloda, a központban fekszik.
Összesített értékelés

Visoznylag színvonalas szálloda, a központban fekszik.

Szállás 4,9/5

Ellátás 4,1/5

Környék 3,8/5

Alapár 5,0/5

Elhelyezés
Színvonalas szállásunk volt egy tiszta, viszonylag nagy szobában. A kilátás az öbölre nézett és a kikőtőre, ezért külön kellett fizetni, de megéri. Nagy volt viszont a sétány miatt a zaj. A szobán volt TV, a távkapcsoló 10 euró zálogba kerül, volt konyha, hűtőszekrény, de a jelzett hajszárító hiányzott. Az ágyak újak, kényelmesek. Modern a légkondícionálás.

Ellátás
Csak regglink volt, de az kitűnő, gazdag.

Hotel szolgáltatások
Nem vettük igénybe.

Tengerpart
A szálloda mellett nem lehet fürödni, de 500 m-re a városkán át szép a fürdés a mészkőszikláknál ,ahol jó a vízbe jutás. Busszal is eljuthat a Golden Beachre vagy a Mellieha Bay-re.

Összegzés
Annak ellenére, hogy ez egy mozgalmas hely, a szálloda jó. Gyönyörű kilátás nyílt az öbölre és Valletára. Nagyszerűen beutazhatja a szigetet, sok fakultatív kirándulást rendeznek a sziget ezen részén. A sziget más részeiből is ide járnak a turisták.

Hasznosnak találta az értékelést? (11) (0)

Töltés

Térségleírás betöltése folyamatban...

Időjárás előrejelzés

Mai időjárás

  • Hőmérséklet 18 °C Éjjel: 15 °C

  • Vízhőmérséklet 19 °C

Következő napok várható időjárása

  • Holnap 17 °C Éjjel: 13 °C

  • Péntek 17 °C Éjjel: 13 °C

  • Szombat 16 °C Éjjel: 11 °C

  • Vasárnap 13 °C Éjjel: 10 °C