Még nem késő: filléres ajánlatok az előttünk álló hosszú hétvégékre

Még nem késő: filléres ajánlatok az előttünk álló hosszú hétvégékre

Két hosszú hétvége is áll előttünk, ilyenkor mindig megnő az érdeklődés a hazai és a népszerű külföldi szállások iránt, melyek azonban a kiemelt időszakban szinte kivétel nélkül emelt árakkal dolgoznak. Aki még csak most tervezi az őszi utazást, esetleg síelni menne a családdal, azoknak összegyűjtöttünk pár remek lehetőséget.

Erős forgalmat vár a szállodákban a szállodaszövetség a következő napokban - derült ki a közleményükből. Jelentős az érdeklődés mindkét hosszú hétvége iránt, ez látszik az előfoglalási adatokon. Az október 23-it még egy hosszú hétvége követi, a november elsejei mindenszentek ünnepével - mondta el Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke az MTI-nek. A forgalom a hosszú hétvégék között oszlik meg, emiatt nem lesz teljes teltház a magyarországi szállodákban.

Általánosan elmondható, hogy a hosszú hétvégék környékén megnő az érdeklődés a közeli és hamar elérhető úticélok iránt, ezért az aktuális legjobb ajánlatokat folyamatosan gyűjtjük a kifejezetten ezt kereső utasok számára - tudtuk meg Nagy Viktóriától, az Invia Marketing managerétől. Érdekességként elmondta, hogy nagyon sokan, akik idén házasodtak, és nagyobb, hosszabb nászutat terveztek (Mexikó, Maldív-szigetek, stb.) azt tudatosan ezekre a hetekre időzítették. Köszönhető ez annak is, hogy az idei évben speciális a helyzet, hiszen a két hosszú hétvége által bezárt időszak minimális szabadsággal hosszabb nyaralásra is alkalmas lehet - ezeket a 8-10-12 napos utazásokat jellemzően már néhány hónappal korábban lefoglalták az előre gondolkodók, és a legtöbben a Kanári-szigetek, Egyiptom, Törökország, a nagyobb körutazások és a feljövőben lévő desztinációk (pl. Marokkó és Dubai körutazás) mellett voksoltak. Ha valaki kihasználná a 12 egybefüggő napot egy ilyen utazásra, számára rengeteg ajánlatuk van.

De persze rövidebb utak közül is választhatunk, most pl. 2-4 napos európai, szervezett, buszos körutazások 40 000 - 60 000 forint/fő körüli áron érhetőek el, például Szlovénia kincseit nézhetjük meg buszos kirándulás keretében 44 990 forintért. Egy Krakkó-Zakopane-Wieliczka-Auschwitz körút is ennyibe kerül személyenként, a száztornyú Prágát pedig 54 400 forintért csodálhatjuk meg november 1. és 4 között.

Repüljünk!

Az előzetes foglalások alapján kijelenthetjük, hogy idén az őszi szünetben többen az óceánparton, napsütésben tervezik kipihenni a mindennapok fáradalmait, az egyik legnépszerűbb úticélnak Tenerife bizonyult, ahova charter helyeink mind elkeltek - mondta el Dr. Szvoboda János a Pénzcentrum megkeresésére. A kedvelt belföldi ajánlatok mellett egyre többen fedezik fel, hogy ugyanannyiért akár távolabbra is, különlegesebb helyszínekre is ellátogathatnak.

A repülős utazások ára az Invia ajánlatában 150 000 - 200 000 forint/fő körül alakulnak. Szicíliában 5 napot 174 540 forintért tölthetünk el, Lisszabonban négyet 177 795 forintért fejenként. Az arany kupolák városa, Moszkva 154 500 forintért vár minket 5 teljes napig.

"A hasonló, egyéni utazások ára is e körül alakul, így a választott úticélunkon rendelkezésünkre álló idő rövidsége miatt alapvetően inkább a szervezett utakat ajánljuk utasainknak" - mondta el Nagy Viktória.

Itthon is jó!

Az október 23-i hosszú hétvégén sok magyar család indul útnak: közel háromszor annyian, mint egy átlagos őszi hétvégén. Az előfoglalási adatok alapján a hotel kategória a legnépszerűbb, azon belül is a wellness-szolgáltatást nyújtó szálláshelyek - ismertette közleményében Keresztes Nóra, a Szállás.hu marketing menedzsere.

A legkeresettebb turisztikai attrakciók rangsorát az Egri vár, a Miskolctapolca Barlangfürdő, valamint a Zalakarosi Fürdő vezeti. A hosszú hétvégén határon túlra utazók körében a három legkedveltebb úti cél a lengyelországi Zakopane, a csehországi Prága és a romániai Szováta.

A magyarországi wellness hotelek nagy része az ehhez hasonló kiemelt időszakokban emelt árakkal dolgozik, általában min. 3 éjszakás csomagokkal, kevés szabad hellyel. Ilyenkor néhány közepes kategóriájú, 4 csillagos hotelbe tudunk még helyeket lekérni, félpanziós ellátással, jellemzően 16 000 Ft - 25 000 forint/fő/éj áron.

Nagy Viktória is megerősítette a Szallas.hu adatait: ebben az időszakban a nagyobb fürdők és környékük a legkeresettebbek, elsősorban a gyermekes családok körében, mint pl. a Szegedi Aquapolis és környéke, a sárvári fürdő és a régió és Hajdúszoboszló, de mivel az őszi időszak jól kihasználható még egy utónyaralásra is, akár hasonló ráfordítás árán is, egyre többen választanak külföldi utazást már a hosszú hétvégékre is.

Forrás: penzcentrum.hu

penzcentrum.hu

Megjelent: 2018.10.19.