A magyarok leginkább nyolc napra és elsősorban Görögországba akarnak utazni idén nyáron

A magyar utazók előfoglalás esetén leggyakrabban a görög szigeteket választják úti célul – derül ki az Invia legfrissebb utazási statisztikájából. A piacvezető hazai online utazási ügynökség idén nyári útjainak 42 százalékát görögországi first minute utakra rendelték meg. A foglalások alapján az is látszik, hogy a hazai utazók 68 százaléka 8 napra tervezi a külföldi nyaralást.

Az előfoglalási időszakban vásárolt utazások között a magyar piacon már több éve a görögországi nyaralóhelyek a leglátogatottabbak. 2015 nyarán is Görögország a legkedveltebb úti cél, megelőzve az utazók 14 százaléka által preferált Törökországot, valamint Egyiptomot, amelyet a hazai turisták 10 százaléka választja – állapítható meg az Invia legújabb kimutatása alapján.

Az egyhetes utazások a legkeresettebbek a magyarok körében. Emiatt az utóbbi években csökkeni kezdett a hosszabb időtartamú utak iránti igény. Idén azt figyeltük meg, hogy a kéthetes nyaralások felől csupán az utazók 7 százaléka érdeklődik.” – hangsúlyozta Vagyon Renáta, az Invia marketing menedzsere. A szakember véleménye szerint ennek az az oka, hogy az emberek több rövidebb utazáson szeretnek részt venni és ezért a szabadságukat inkább több részre osztják fel.

Az előttünk álló nyári szezonra 2015. március 31-ig lehetett first minute utat vásárolni, néhány utazásszervező kivételével, amely április 30-ig adja a kedvezményeket. A nyaralás korai foglalásának köszönhetően a vásárlók garantáltan előnyösebb árral számolhatnak, amely a szokásos katalógus árnál jelentősen alacsonyabb. Az Invia utazási ügynökség az előfoglalási ajánlatok iránti érdeklődés növekedését tapasztalja ebben az évben. „Az utazni vágyók a kedvezőbb ár mellett értékelik az úti célok és szállás típusok bővebb választékát is – a last minute vásárlással ellentétben. Az ügyfelek számára továbbá vonzóak a különféle extrák, mint például a gyerekek ingyenes elhelyezése, a grátisz fakultatív kirándulás vagy a reptéri transzfer/parkolás” – emelte ki Vagyon Renáta az utazási szokásokra jellemző trendeket az Invia statisztikája alapján.

Az Invia utazási ügynökség folyamatosan dolgozik az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások minőségének növelésén. A társaság prioritásai közé tartozik az utazások áttekinthető választéka, ezért hosszútávon tökéletesíti az utazások on-line szűrési lehetőségeit különböző kritériumok szerint, ennek köszönhetően az ügyfél könnyedén kiválaszthatja a saját elképzeléseinek megfelelő utat.

Az Invia utazási ügynökség budapesti irodáját ez év áprilisától Zakar Jozef vezeti, aki a country menedzser pozíciót tölti be. Célja az Invia pozíciójának megerősítése a magyar idegenforgalmi piacon, valamint a szolgáltatásminőség folyamatosan növekvő trendjének megtartása.

A first minute (FM) rendszerben vásárolt nyaralások legkedveltebb úti céljai

Úti cél

Értékesítési részarány

Görögország

42%

Törökország

14%

Egyiptom

10%

Tunézia

7%

Bulgária

6%

Horvátország

6%

Olaszország

5%

Spanyolország

4%

Ciprus

2%

Málta

1%

A first minute (FM) rendszerben vásárolt nyaralások időtartama:

Napok száma

Értékesítési részarány

8 (1 hetes)

68%

11 és 12 (ún. hosszú turnus)

20%

15 (2 hetes)

7%

Forrás: Invia statisztika

Megjelent: 2015.04.22.