Megnyitás | Vissza a főmenühöz

Izlandi bepillantás - Reykjavík és környéke

Reykjavík

Reykjavík Shutterstock

Különleges utazásra vágysz, mégis Európán belül maradnál? Izland lenyűgöző tájai minden szempontból beleférnek ebbe a kategóriába! Budapestről négy és fél órát kell repülnünk, hogy megérkezzünk központi repülőterére, a fővárostól kb. 50 km-re fekvő Keflavík Airportra. Onnan pedig Reykjavík-bázissal is részt vehetünk kirándulásokon, de akár körutazásként is bejárhatjuk a teljes szigetet.

Utazásunk tervezése során azonban azt is fontos eldöntenünk, hogy a főszezonban, nyáron látogatnánk el az országba, amikor az időjárás viszonylag kedvező, vagy pedig a sarki fény megcsodálása jelenti a csúcsprogramot, hiszen ezutóbbi esetében a téli időszakra kell időzítenünk. Ilyenkor fagypont körüli hőmérsékletekre számíthatunk, nyáron pedig 15-20°C a jellemző.

Kirkjufell

Kirkjufell Shutterstock

Kalauzunkban ezúttal Reykjavíkra, a világ legészakibb fővárosára és környékére fókuszálunk. A környék természeti, kulturális és építészeti látnivalókban is bővelkedik. Ezek közül 74.5 méteres magasságával szó szerint is kiemelkedik a Hallgrímskirkja nevű evangélikus templom, melyet ráadásul egy dombra építettek, így az egész városból jól látható.

Hallgrímskirkja

Hallgrímskirkja Shutterstock

Szintén izgalmas létesítmény az öt hatalmas melegvizes tartályra épült Perlan, melynek legfelső emeletén egy forgó étterem kapott helyet. Innen gyönyörű kilátás tárul elénk a városra, ám ha nem szeretnénk egy vagyont költeni a vacsorára, érdemes inkább a szomszédjában kialakított kávézóból vagy fagylaltozóból megcsodálni a látványt. A bátrabbak kipróbálhatják az épületből induló, az Öskjuhlíð-erdőbe vezető zipline-t is, mely akár az 50 km/h sebességet is elérheti.

Harpa

Harpa Shutterstock

Az operaházat építészeti és kulturális szempontból is érdemes felkeresni, a 2011-ben megnyitott Harpa modern, acélszerkezetes üveghomlokzata minden napszakban varázslatosan veri vissza az égboltról áradó fényt. Fotótémának is kiváló, de színvonalas programjai közül például az Izlandi Szimfonikus Zenekar koncertje is hatalmas élményt nyújthat.

Viðey-ház

Viðey-ház Shutterstock

A fővárostól rövid kompútra, északra fekvő Viðey-sziget is kihagyhatatlan látványosságokat kínál. Történelme a 10. századig nyúlik vissza, amikor Ágoston-rendi szerzetesek lakóhelyéül is szolgált. Szintén itt található az ország első kőépülete, a Viðey-ház, melynek étterme népszerű a turisták körében. Yoko Ono a béke szimbólumaként innen nem messze állíttatta 2007. október 9-én, elhunyt férje, John Lennon emlékére az Imagine Peace világítótornyot. Néhány közös ünnepnapjuk mellett, minden évben ettől a naptól, Lennon születésnapjától, december 8-ig, azaz halála évfordulójáig ragyogja be az eget az emlékműből induló 15 fénysugár, mely 4000 méter magasra is felnyúlik.

Imagine Peace Tower

Imagine Peace Tower Shutterstock

A szigetre tett kirándulás mellett szintén nagy népszerűségnek örvendő attrakció Izlandon a bálnales, hiszen sokan kíváncsiak az Atlanti-óceán ezen részén is felbukkanó kék bálnára, mely nagyjából 30 méteres hosszával és 170 tonna körüli tömegével a Föld legtermetesebb állata.

Bálnales

Bálnales Shutterstock

Jól látható tehát, hogy több, érdekes programokkal tarkított napot is el lehet tölteni csupán Reykjavík környékén is! Ha azonban a sziget minden sarkát be szeretnétek járni, érdemes hosszabb látogatásban gondolkozni, vagy akár többször is visszatérni Izlandra.

Izland - a kopár szépség

Ez is érdekelhet:

Izland - a kopár szépség

Forrás:

https://harpa.is/en/

https://visitreykjavik.is/

https://www.perlan.is/en-gb

2022.07.03. Viktória Varjú

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.