Megnyitás | Vissza a főmenühöz

8 egzotikus úti cél, ahol nyáron sem kell tartanod az esőtől

Egzotikus vakációra a legtöbb ember karácsonykor vagy kora tavasszal utazik. Ámbár vannak olyan úti célok is, amelyekre a nyári szünetben is el lehet látogatni a monszunoktól és hurrikánoktól való félelem nélkül. Vessünk egy pillantást ezen helyekre, ahol a nyár soha nem ér véget!

1. Bali 

A legszebb idő ezen a gyönyörű indonéz szigeten március végétől november végéig tart. Ez a száraz időszak tökéletes választás eme izgalmas környezet felfedezéséhez. Balin a temészet ámulatba ejtően szép, magas hegyek, vulkánok, lejtős rizsföldek, festői tengerpartok jellemzik. Ne felejtsd el meglátogatni a hindu templomok egyikét vagy a hagyományos piacokat! Az itteni emberek szeretik az ünnepeket, és kár lenne, ha nem tudnál legalább az egyiken részt venni. Vess egy pillantást a színes táncosokra, és élvezd ki a helyi konyha finomságait! Ha szeretsz szörfözni, akkor Kuta látogatása kihagyhatatlan számodra. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy az itteni hullámok kihívást jelentenek a legtapasztaltabb szörfösok számára is. Balira azonban elsősorban pihenni járnak az emberek, itt a “sietni” szó ritkán használatos.

Bali 

Bali 

2. Vietnám 

Vietnám - gyönyörű természet és egy nagyon különböző kultúra - ez a legtöbb utazó első benyomása erről az ázsiai országról. A Nha Trang és Phu Quoc üdülőhelyek lenyűgöző strandokkal és tiszta vízű tengerrel várják Önt. A vásárolni vágyók vagy az éjszakai élet szerelmesei is megtalálják a nekik megfelelő helyeket. A nyüzsgő Saigon sok látnivalót kínál, a helyi piacokon egzotikus ételeket lehet kapni. Észak-Vietnam hatalmas hegyvidéki területekkel büszkélkedhet, ahol az etnikai kisebbségek tiszteletben tartják az ősi hagyományokat. Vietnam legismertebb nemzeti természeti értékeit a nemzeti parkok látogatása során fedezheted fel. A leghíresebb közülük Hoang Lien Son, amely 3000 m tengerszint feletti magasságban foglal magába rizsföldeket, a vízeséseket, bambusz erdőket és egy kis szerencsével a veszélyeztetett kétéltűekkel és hüllőkkel is találkozni lehet.

Vietnám 

Vietnám 

3. Zanzibár 

Tanzániai partjaitól keletre fekszik Zanzibár - az egyre felkapottabb turisztikai úticél. Az Indiai-óceánon fekvő festői sziget illatozik a fűszerek és az egzotikus virágok finom illatától. A látogatásod megkezdheted a sziget fővárosában, Zanzibár Townban, amelynek házait állítólag korallzátonyokból építették. Egyedülállóságának köszönhetően rákerült az UNESCO Világörökség listájára. A fő turistamágnesok azonban a szeretett zanzibári strandok, a türkizkék tenger és az érintetlen természet. A nemzeti parkokban való sétálás közben lehetőséged van megnézni pár ritka majomfajtát, amelyek csak ezen szigeten honosak.

Zanzibár 

Zanzibár 
 

4. Észak-Thaiföld

Észak-Thaiföld = templomok, hatalmas Buddha szobrok, dzsungelek és vízesések. Így lehetne röviden jellemezni az ezen részét az országnak. Ideális kombinációnak hangzik egy aktív nyaraláshoz. A fürdőruha mellé tegyél be egy pár túrabakancsot, és látogass el a hegyi forrásokhoz, mély szurdokokhoz vagy elrejtett falvakhoz, ahol a helyiek mosolyai elfeldtetik veled a mindennapos gondjaidat. Csodáld meg a századokon át alakuló civilizáció eredményeit Chiang Maiban. A modern város számos történelmi templomot, modern épületet és élénk piacokat tudhat magáévá.

Észak-Thaiföld

Észak-Thaiföld
 

5. Seychelle-szigetek

Csak a legjobbal elégszel megl? Akkor áldozz fel 15 órát az útra az idődből, és látogass el a Seychelle-szigetekre! A kicsit hosszabb repülőutat kompenzálják a nyugodt gránit sziklás strandok, színes halak tömkelege és a szolgáltatások a legmagasabb szinten. Robinsonnak érezheted magad, ahogyan végigjárod a sűrű trópusi esőerdőt. A Praslin-sziget északnyugati partján professzionális golfpálya és üdülőközpont található, amely a világ 10 legszebbje közé tartozik. Itt talán te is megtalálhatod a földi paradicsomodat!

Seychelle-szigetek

Seychelle-szigetek
 

6. Egyesült Arab Emírségek

Lenyűgöz a modern építészet, de nem szereted a hosszú repülő járatokat? Ebben az esetben tégy egy pillantást az Egyesült Arab Emírségekre. Élvezd ki a gyönyörű strandokat, vásárolj az elbűvölő üzletekben és a csodáld meg a gyönyörű tenger alatti világot. Viszont nem muszáj kizárólag Dubaiban maradnod a kirándulás során. Az Indiai-óceán hullámai által határolt Fujairah nemcsak a gazdag víz alatti állatvilágával és növényzettel, hanem a vízesésekkel és tavakkal borított hegyekkel is elvarázsol minden ide látogatót. Ras al Khaimah emirátusában tevegelhetsz, játszhatsz néhány golfpályán, vagy kipróbálhatod a helyi konyha különlegességeit.

Egyesült Arab Emírségek

Egyesült Arab Emírségek
 

7. Srí Lanka

A nyári szünetben is meglátogathatod a teáról híres szigetet. Az északkeleti részre tervezz inkább, elkerülve ezzel a monszuni esőzéseket. Hatalmas tea ültetvényeken túrázhatsz keresztül, fürödhetsz az esőerdőkkel körülvett tengerpartoknál, vagy ellátogathatsz néhány nemzeti parkba is. Az egyik leghíresebb a Minneriya park, ahol a vadon élő indián elefántok nagy állománya él. Ha szorosabb kapcsolatot szeretnél az elefántokkal kiépíteni, a  Pinnawala elefánt menhely az erre legmegfelelőbb hely. Itt tudod etetni és simogatni őket, és a nap végén még lovagolhatsz is rajtuk egy keveset. Mindez mellett Srí Lanka csodálatos aranyos strandokkal is büszkélkedhet. A legszebbek Nilaveli, Passikudah és Kalkudah.

Srí Lanka

Srí Lanka
 

8. Maldív - szigetek

Az Indiai-óceánban elterülő paradicsomi szigetek mindennek megfelelnek, amit elvárunk egy egzotikus élménytől. A gyönyörű strandokat a pálmafák határolják, a tenger tiszta, kellemesen meleg és tele van élettel. A levegő és a víz hőmérséklete a nyár folyamán nem esik 27 ° C alá. Népeszerű a halászat, a vízi sportok és a búvárkodás. Az álombeli szigetek érdekes része a főváros is. A nagy népsűrűségű metropolisz első pillantásra a modern épüleivel, a halpiacával és a gyönyörű műemlékeivel fog magával ragadni. A legszebb ezek közül a legrégebbi mecset, a Kispénteki Mecset vagy a lenyűgöző Nagypénteki Mecset, amelybe akár 5000 hívő is érkezik imádkozni.

Maldív - szigetek

Maldív - szigetek

Címke:

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.