Megnyitás | Vissza a főmenühöz

Ezt süsd ki - hagyományos észt kringel recept

Észt fahéjas kringel

Észt fahéjas kringel

A kiváló fajéhas-kardamomos kalács az észtek hagyományos édessége – könnyen elkészíthető, és nagyon látványos, vagyis garantált sikerélményt nyújt.

Az ízletes kringelt először Tallinn gyöngyörű történelmi városában kóstolhattam meg. Finnországból, egy fakultatív kirándulás során látogattam meg az észt fővárost, ahol a látványos történelmi épületek, a romantikus kis utcák és a nyüzsgő kikötő után érdemes betérni egy pékségbe. Vidáman beléptem, szépen köszöntem az eladónak, és valami hasonlót vártam volna el tőle is - de az idős néni csak morgott egyet az orra alatt. Viszont a porcukorral megszórt fahéjas koszorúk már messziről úgy illatoztak, hogy nagyon hamar túl tudtam lépni ezen, az első falat után pedig teljesen elfelejtettem a kellemetlen kiszolgálást - és úgy döntöttem, hogy ezt a fahéjas, fonott csodát magam is kipróbálom.

Tallinn, Észtország

Tallinn, Észtország

A következő napok során hozzászoktam az észtekre jellemző zárkózottsághoz, és élveztem a gyönyörű természetet, az észt kultúra számomra szokatlan dallamvilágát, illetve a figyelemre méltó műemlékeket. Észtország nagyon alacsony népsűrűséggel rendelkezik, így a tavak, a sűrű erdők és a tucatnyi sziget jellegzetes élővilága és természeti csodái szinte érintetlenek.

Käsmu, Észtország

Käsmu, Észtország

A helyi élelmiszerüzletek kínálata - néhány specialitást leszámítva - teljesen megegyezik az otthonival, így valószinűleg minden szükséges alapanyogot megtalálsz hozzá itthon is.

Ha először próbálsz kelt tésztát sütni, akkor engedd meg, hogy adjak néhány tanácsot. A legfontosabb az élesztő óvatos használata. Vedd ki időben a hűtőből, majd pihentesd szobahőmérsékleten. Az élesztőt élőflóra alkotja, ezért finoman kell vele bánni. A tejnek és a tojásnak is szobahőmérsékletűnek kellene lennie, hogy ne érje sokk az élesztőt. Lassan kell hozzáadni a lisztet, cukrot, sót, majd türelmesen várni. Ha 10 perc elteltével sem történik semmi, tedd melegebb helyre az edényt (például az előmelegített sütőbe). Ha ekkor sem kezd el kelni a tészta, akkor kezdd előlről eez hozzá tartozik a folyamathoz. A kelesztés után érdemes jól átkeverni a tésztát, és megszórni a maradék liszttel.

Kringel hozzávalói

Kringel hozzávalói

Az észt kringel tésztájához a következő hozzávalókra lesz szükséged:

  • 250 ml tej
  • 80 g vaj
  • 2 tojás sárgája
  • 600 g finomliszt
  • 1 kanál kristálycukor
  • 1 kanál vaníliás cukor
  • 1 kocka élesztő
  • csipet só

A fahéjas töltelékhez készíts elő:

  • 130 g olvasztott vajat
  • 4 teáskanál fahéjat
  • 200 g porcukrot

Így készül az észt kringel:

A langyos tejbe (25 -35 fokos) morzsoljuk az élesztőt, és egy kis cukorral elkeverjük. Szobahőmérsékleten kelesztjük. A kész kovászhoz fokozatosan adjuk hozzá a finomlisztet, az olvasztott vajat, a tojássárgákat, a cukrot és a csipet sót (én még egy kis citromhéjat is reszelek bele). Az előkészített tésztát 40 percig kelesztjük.

Kringel – hagyjuk megkelni a tésztát

Kringel – hagyjuk megkelni a tésztát © Petra Eliášová

A kész tésztát a lehető legvékonyabbra nyújtjuk, majd megkenjük a vajas, fahéjas, cukros töltelékkel.

Kringel – kinyújtjuk és megkenjük

Kringel – kinyújtjuk és megkenjük © Petra Eliášová

A tésztát feltekerjük (mint a palacsintát), kettévágjuk, majd a közepén, hosszában felvágjuk.

Kringel – feltekerjük és szétvágjuk a tésztát

Kringel – feltekerjük és szétvágjuk a tésztát © Petra Eliášová

A nyitott rétegeket kifelé hajtva kalácsszerűen összefonjuk, majd koszorút formázunk belőle.

Kringel – koszorút formálunk

Kringel – koszorút formálunk © Petra Eliášová

A 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük.

Kringel – hagyjuk kihűlni

Kringel – hagyjuk kihűlni © Petra Eliášová

Szerintem te is szeretni fogod ezt az észt finomságot, és mivel könnyen variálható, vendégeidet különböző ízkombinációkkal lepheted meg (diós, mákos, túrós, mandulás, lekváros, stb.). Nekem persze a fahéjas marad a kedvencem - igazi észt kivitelben a legjobbat egy finom, erős kávé mellett a Kalamaja Bakery (Tallinn) pékségben ettem, ahol a mosollyal sem spóroltak mellé.

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.