Megnyitás | Vissza a főmenühöz

Blog az utazásról, álmodozástól megérkezésig!

Kanári - szigetek

Kanári-szigetek tenger homokos tengerpart

Kanári-szigetek tenger homokos tengerpart

A Kanári-szigetek rendkívül vonzó turisztikai célpont, ami természetesen nem véletlen. A csoportot 7 sziget alkotja, melyek közül 4 már közvetlen járattal is elérhető Budapestről. A szigeteket rendkívül kellemes klíma jellemzi, melynek köszönhetően egész évben nagyjából 25 és 35 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, ami nagyon élhetővé és ígéretessé teszi az itteni hétköznapokat.

Gran Canaria

A sziget nevének hallatán azt hihetnénk, hogy a kanári madarak után lett elnevezve, pedig ez koránt sincs így. A spanyol hódítók előtt itt élt szőke, közel 2 méter magas őslakosok rengeteg kutyát tartottak, így utánuk a hely „a kutyák szigete” nevet viseli.

Ez azonban nem az egyetlen helyi érdekesség, ugyanis Las Palmason található a Copacabana után a világ második legnagyobb strandja. Itt tehát bőven akad hely a fürdőzésre és napozásra. A sziget központi városában nem csak strandolni lehet. Rengeteg mediterrán épület várja a történelem szerelmeseit. Megcsodálhatjuk azt a házat is, ahol egy ideig Kolumbusz Kristóf lakott. Ha a város felfedezése közben megéhezünk, akkor térjünk be a helyi piacra, ahol a szigeten termesztett ananász és banán mellett a kaktusz gyümölcsét is megkóstolhatjuk.

 óriás homokdűnék afrikai homok Gran Canaria

óriás homokdűnék afrikai homok Gran Canaria

Gran Canaria ismert a rumgyárairól, ahol a helyi cukornádból készítik el ezt a finom, alkoholos italt. A városhoz közel még egy érdekességet találunk, ez pedig nem más, mint az óriási homokdűnék, melyeket Afrikából idehordott homokkal alakított ki a szél.

Las Palmas környékét elhagyva láthatjuk a vidéki élet egyszerű szépségét, továbbá megcsodálhatjuk Gran Canaria „mini Velencéjét” is. A sziget partjai mentén hajózva elérjük Anfi települését, mely különleges strandjáról ismert, amit  Karib-térségből származó homokkal töltöttek fel.

A szigeten a klasszikus mediterrán ételek mellett, mint például a bébi tintahal, vagy a polip, megkóstolhatjuk a churros-t is, mely olajban kisütött édes tészta, a hely egyik specialitása. 

Fuerteventura

Ez a kopár sziget közel fél órás repülőútra fekszik Gran Canariatól. Látnivalókban itt sincs hiány, ugyanis e hely ad otthont az Oasis Park nevezetű állatkertnek. Itt hatalmas területen élnek a különféle állat- és növényfajok. Lehetőség van fóka-shown is részt venni, ahol a bátrabbak puszit is kaphatnak a hatalmas állatoktól, illetve pancsolhatnak is velük.

Az állatpark kellemes környezetét magunk mögött tudva szemügyre vehetjük a sziget csodás óceánpartját, melyet Európa egyik legkedveltebb szörfparadicsomaként tartanak számon.

Aki kevésbé rajong a vízi sportokért, az pedig egyszerűen átadhatja magát a sziget különleges vulkanikus kopárságának és egyedi, kaktuszokkal teletűzdelt ritkás élővilágának.

Lanzarote

E helyet a „100 vulkán szigetének” is szokták nevezni, köszönhetően az itt található vulkánok számának. Egy 1730-ban történt kitörés és földrengés következtében a szigeten szinte minden elpusztult. A közelmúltban történt kitörések nyomai a vulkanikus felszínen a mai napig látszanak, de jelenleg nem kell újabb lávafolyamtól tartani. A természeti erők bámulatos világára a leghatásosabban a Timanfaya Nemzeti Parkban csodálkozhatunk rá. A hely további érdekességei közé tartozik egy zöld tó, melyet vétek lenne kihagyni. A sólepárlók látványa is legalább annyira izgalmas , mint itt a szigeten minden más, például a Famara nevű halászfalucska. Itt jól megfér egymás mellett a turizmus és az autentikus életforma.

Lanzarotet ne hagyjuk el anélkül, hogy meglátogattuk volna a Castillo de Santa Barbara-t, mely a sziget védelmét volt hivatott ellátni. Továbbá menjünk le Lanzarote nyitott barlangjaiba, ahol természetes belső tavakat találhatunk.

Tenerife

Lanazarote meleg klímáját otthagyva a kicsit hűvösebb, de annál zöldebb Tenerifére érkezünk. Kellemes tavaszias, a korábbi szigetekhez képest hűvösebb időjárása miatt az „Örök tavasz szigete” névvel is illetik.

A sziget északi felén található Candelaria városa, ahol a Miasszonyunk-bazilikában őrzik a Fekete Madonnát, vagyis a Candelariai Miasszonyunk-at (Nuestra Señora de la Candelaria), mely a Kanári-szigetek védőszentje. A szobrot az itt élő őslakosok, a guancsok találták meg, s miután a szobor begyógyította sebeiket, ennek megfelelő odaadással tisztelték, ezt a szokást pedig a spanyol hódítók is átvették.

Továbbhaladva elérkezünk Santa Cruz-ba, a sziget fővárosába. Feltétlenül látogassunk el az itt található erődhöz, valamint a mellette álló auditóriumhoz. Ha elfáradtunk, üljünk be egy helyi kávézóba és kóstoljuk meg a barraquito nevű alkoholos kávét, mely a sziget egyik speciális itala.

Tenerife közepén találjuk a Teide-t, mely 3700m feletti méretével a világ 3. legmagasabb vulkanikus hegyének számít. A körülötte elterülő nemzeti park egészen különleges élményt kínál. Kicsit olyan, mintha egy másik bolygón járnánk, nem hiába tesztelte itt a NASA a marsjárót.

A sziget közkedvelt nevezetességei közé tartozik továbbá a Siam Park és a Loro Park. Utóbbi egy lenyűgöző méretekkel rendelkező állatkert, ahol papagájok mentésével is foglalkoznak. A rengeteg különféle állatfaj megtekintése mellett részt vehetünk többek közt delfin- és orca show-n, melyek mind felejthetetlen élménnyel szolgálnak. A hely további érdekessége, hogy a tulajdonos az állatkerten belül kialakított házban él.

A parkot elhagyva látogassuk meg a babérlombú erdőt, hiszen ilyennel a világ alig néhány pontján találkozhatunk csak. Végül Garachico települést se hagyjuk ki, mely arról ismert, hogy az 1700-as évek eleji vulkánkitörés elpusztította az épületeket, pusztán csak egy házat hagyott épen, melyet a mai napig meg lehet tekinteni.

2017.08.23. Krisztina Szeitz

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.