Megnyitás | Vissza a főmenühöz

Levendulamezők bűvöletében

Ha azt mondom levendula, Neked mi ugrik be először? Maga a virág, jellegzetes illatával? Esetleg egy kellemes nyári este, miközben bort szürcsölgetsz, az asztal közepén pedig egy csokor levendula színesíti be a teret? Vagy nagymama, ahogy a virágoskertjében szorgoskodik? Akármit is idéz fel benned egy biztos, a levendula egyszerű szépségével és illatával mindenkiben otthagyja nyomát.

A levendula

Mielőtt még rátérnék az ország legismertebb levendulásainak ismertetésére mindenképpen fontos néhány szót ejtenem magáról a levenduláról. Bár azt hiszem, e különleges gyógynövényt – mert tulajdonképpen az – szinte mindenki ismeri és talán felesleges is teljes részletességgel bemutatnom. Mégis egy kis ismétlés sosem árt, úgyhogy nézzük a legfontosabb tudnivalókat róla:

  • Az árvacsalánfélék családjába tartozik, több tucat alfaja ismert, melyek közül legismertebb a közönséges levendula.
  • Európában őshonos, dísz-, fűszer- és gyógynövényként hasznosítják.
  • Virágának színe leggyakrabban kék, lila, de esetenként feketéslila is lehet.
  • Gyógyhatásai közül kiemelkedik remek stresszoldó tulajdonsága. Nyugtat, ellazít és csökkenti a hirtelen jelentkező hangulatingadozásokat.
  • Külsőleg alkalmazva rovarcsípések és kisebb zúzódások kezelésére tökéletesen alkalmas.
  • A szárított levendula pici levendulazsákba töltve, a ruhásszekrénybe helyezve tökéletes illatosító és kiváló moly-távoltartó. 

Jöjjön most egy rövid körkép hazánk legizgalmasabb levendulásairól!

Tihany

Tihanyi levendula

Tihanyi levendula Shutterstock

Ha levendula, akkor Tihany! A Balaton egyik legikonikusabb települése számos dologról nevezetes, de mindközül kiemelkedik a levendula. A macskaköves utcákat szegélyező helyi árusok portékái közt majd’ minden formában fellelhető. A kézműves kozmetikai termékek, szörpök, fagylaltok csupán néhány a felhasználási módok végtelen tárházából. Tihanyban egész évben találkozni e csodás növénnyel, azonban június beköszöntével veszi kezdetét a félsziget lilába borulása. Az ilyenkor hagyományosan megrendezésre kerülő Levendula Fesztivál idén sajnos keretek közé kényszerül, de a gyönyörű levendulamezők szerencsére továbbra is szabadon látogathatók. 

Pannonhalma

Pannonhalmi Főapátság Arborétum

Pannonhalmi Főapátság Arborétum Shutterstock

A Pannonhalmi Bencés Főapátság Arborétuma és Gyógynövénykertje júniusban a levendulavirágzáskor megtelik illattal. Már maga a Főapátság épülete és a körülötte elterülő csodás táj egy kellemes, békés miliővel rendelkezik, mely a levendulavirágzás alkalmával még varázslatosabb arcát mutatja. A Főapátság Arborétumában a magával ragadó levendula mellett több száz fa- és cserjefaj ugyancsak megtalálható. Itt jártunk alkalmával a levendulamezőben való gyönyörködésen túl még az énekesmadarak csicsergésében is elveszhetünk.

Dörgicse

Dörgicsei levendulás

Dörgicsei levendulás Shutterstock

A csodálatos Balaton-felvidéken nem Tihany az egyetlen település, mely levendulamezőkkel büszkélkedhet. A Dörgicsei Levendula Majorban több, mint 6 hektáron vegyszer, műtrágya és gyomirtó mentesen élő levendulák várják az ide látogatókat. A lilába borult mező szépségét csak fokozza az azt körülölelő vidék egyedi bája.Ha az aktuális világjárvány is úgy akarja, akkor Dörgicsén a június 27-re tervezett Levendula-napon színes programok keretében élvezhetjük ennek a nem mindennapi virágnak a jótékony erejét.Dörgicsén járva az értékes gyógyhatással bíró levendulában való gyönyörködés mellet a falu Árpád-kori templomromjainak felkeresése szintén remek kikapcsolódási lehetőségként szolgál. 

Monoszló

Balatoni levendulamezők

Balatoni levendulamezők Shutterstock

Ha már Balaton és levendula, akkor van még egy hely, ahol fenséges levendulásban gyönyörködhetünk, ez pedig nem mást, mint Monoszló. A település legtöbbünknek minden bizonnyal lenyűgöző geológiai képződményéről, a Hegyestűről lehet ismert. Pedig az ámulatba ejtő kilátással büszkélkedhető Hegyestű mellett júniusban a pazarul illatozó levendulás is épp oly jelentős vonzerővel bír. A 3,5 hektáron elterülő virág szinte teljes egészében francia levendula, mely igazán különleges látványt kínál.

Szállásajánlataink a Balaton északi partján

Kevélyhegy

Levendula Pilisborosjenőn

Levendula Pilisborosjenőn Shutterstock

A Kevélyhegyi Levendulamezőn igazi Provance-i hangulat fogad. Pilisborosjenő szélén húzódó levendulamező Budapestről alig fél óra alatt elérhető. Habár közel a főváros, mégis béke és nyugalom fogad, mely gyógyír minden túlhajszolt idegrendszerre. A lilába borult táj intenzív illata elvarázsolja az ide érkezőt. A Szedd magad program keretében más nem is kell, csak egy kis kosár, egy metszőolló és íme a tökéletes családi program a júniusi hétvégékre.

Zagyvaszántó

Stresszoldó levendula

Stresszoldó levendula Shutterstock

Szerencsére az ország keleti felén is találni szépséges levendulával tarkított réteket. Így e különleges virág szerelmeseit Zagyvaszántó és a Romhányi Balu Levendula Farm várja. A Farm megtekintése mellett, ahogy a fent említett helyek mindegyikén, úgy itt is lehetőség van saját kezűleg szüretelni. 

Létavértes

Levendulamezők

Levendulamezők Shutterstock

Monoszlóhoz hasonlóan Létavértesen is francia levendula fogadja az ide érkező kirándulókat. A Létai Levendulás festői szépségével egy szempillantás alatt belopja magát a szívekbe. Debrecentől csupán 30 km-re fekszik, ennek megfelelően minden évben sokan felkeresik. A szomszédságában elterülő természetvédelmi területnek köszönhetően pedig a klasszikus vidéki életérzést is garantálja. 

Daruszentmiklós

Szedd magad levendulás

Szedd magad levendulás Shutterstock

A "Szedd magad" Daruszentmiklóst, pontosabban a Smaragdfarmot is elérte. Idén június 13-21. közt lehet kiélvezni az itteni levendulás kínálta minden csodát. A saját kezűleg való levendulaszedés mellett lehetőség van különféle mézek és levendulaszörpök kóstolására. Ha tehetjük mindenképpen látogassunk el erre a bájos levendulamezőre is!

2020.05.29. Krisztina Szeitz

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.