Megnyitás | Vissza a főmenühöz

Blog az utazásról, álmodozástól megérkezésig!

Petra – ismerd meg a világ 7 csodájának egyikét Jordániából

Petra, Jordánia

Petra, Jordánia

Jordánia legkedveltebb turisztikai látványossága egyértelműen Petra romvárosa – a vörös sziklafalba vésett város Vádi Músza közelében található. Kiérdemelten lett egyike a világ 7 csodájának, ahogy a UNESCO Világörökségi Listáján is joggal szerepel.

Az Az Aqaba-öböltől nagyjából 2 órás útra a főváros, Ammán szomszédságában található. A város elrejtve, a Szik szurdok 300 méteres sziklái között fekszik; amfiteátrum jellegű, kelet-nyugati irányban 1 km, észak-dél irányban fél kilométer széles. Bár nem tűnik nagynak a terület, meglepően sok építészeti kincset találunk itt – egyiptomi, görög és római stílusú épületeket.

Színház Petrában

Színház Petrában

Petra története

Ezt a régészeti lelőhelyet már a Biblia is említi, ennek megfelelően nagy múltú és gazdag történelemmel rendelkezik. A várost az időszámításunk előtti 3. században alapították a nabateusok, akik királyságuk fővárosává választották a helyet. A Vadí al-Araba völgye eredetileg temetkezési helyként szolgált. Idővel azonban rájöttek arra, hogy a hely fekvésének köszönhetően megfelelő lehet a keresekedelem számára is, pár száz év elteltével pedig már fontos csomóponttá vált - ennek köszönheti későbbi felemelkedését és a bukását is. Ezt a korszakot földrengések sorozata zárta le, ami miatt a város lakói elhagyták a völgyet. Egyedül a beduin pásztorok maradtak itt, akik a várost sokáig rejtegették a világ elől.

Sziklába vésett ház Petrában

Sziklába vésett ház Petrában

Petra városát nagyon sokáig homok fedte be, ezért nem csoda, hogy megfeledkeztek róla az emberek. Sok évbe telt, amég rájöttek a régészek, hogy egy hatalmas, történelmi jelentőségű városban járnak.

Petra sziklaváros, Jordánia

Petra sziklaváros, Jordánia

Hogyan juthatsz el Petrába, és mennyibe kerül a belépő?

Ha a legjobb lehetőséget keresed, hogy hogyan tudnál eljutni a városba, akkor a leggyorsabb és legkényelmesebb megoldás az autóbusz lesz. A fővárosból utazz el a szomszédos Vádi Músza faluba – ne félj, élvezni fogod az utat. A sivatagi utazás önmagában is lenyűgöző, de tökéletes a gyönyörű naplemente megcsodálására is, amely itt a rózsaszín máshol nem látható árnyalatára festi az egész égboltot. A falucskában lehetőséged lesz egy kisebb szállodában megszállni, mely fantasztikus konyhája révén az ételre sem lesz gondod.

Vádi Músza, Jordánia

Vádi Músza, Jordánia

Vádiból már csak egy, gondosan kijelölt út vezet Petrába, így nem kell félned, hogy eltévedsz. Az út nagyon jó állapotban van, arra viszont érdemes felkészülni, hogy szinte az egész út során a tűző napon leszel, ezért mindenképpen tanácsos fejkendő vagy sapka viselésére. A megfelelő mennyiségű folyadékbevitelről se feledkezz meg, szükség esetén a város kávézóiban utántöltheted a palackodat. Ha viszont már betérsz valamelyik kávézóba, akkor mindenképp kóstod meg a helyi specialitást – az édes fekete teát, aromás gyógynövényekkel fűszerezve. A városban mindenféle üzleteket is találsz, a legkedveltebbek a fő sétányon találhatóak.

Árusok és boltok Petrában

Árusok és boltok Petrában

Az egésznapos belépő 50 jordán dínár, amely nagyjából 18 ezer forintnak felel meg, de vehetsz két napos belépőt is, ez 27 ezer forintba kerül. A látnivalók nyújtotta sok lehetőség miatt érdemes előre megtervezni a kirándulást, és már kora reggel nekiindulni. Így elkerülheted a turisták és az árusok tömegét. Ha visszafelé meg szeretnéd koronázni a kirándulást, akkor lehetőség van szamárháton is visszajutni a városközpontba.

Mit érdemes megnézni Petrában?

A város látogatása során számolj vele, hogy bőséges program fog várni. Fényképezőgépedet semmiképp se hagyd otthon, lesz mit dokumentálni. Már a városba tartó út során nagyszerű látvány vár az oda vezető, több, mint 1 km hosszú és változó szélességű (van, ahol 5 méter széles, és akár 200 méter magasra is felnyúlik) Szik szurdok szorosai mentén. Mindjárt az út elején található egy híd, amely a várost védi az áradástól. Az út során megtekintheted a vízi csatornákat, amelyek egykor a friss viz útját biztosították a városba.

Szik szoros Petra irányába

Szik szoros Petra irányába

Az első építmény, ami a városba való belépés során a szemed elé tárul, az az Al Khazneh kincsesház. Ennél jobb helyre nem is építhették volna, mivel itt tökéletesen védve volt a természett hatások elől, ráadásul minden turistát azonnal rabul ejt a látványa a precízen megformált részletekkel, az istenek és a mitológiai alakok ábrázolásával. Egy lépéssel arréb viszont már egy 45 soros, 8500 férőhelyes színházat találunk; ebben eredetileg csak 3 ezer nézőnek volt hely, de a rómaiak később kibővítették.

Al Khazneh – Petra kincstára

Al Khazneh – Petra kincstára

Központjában a Homlokzatok Utcája húzódik, amelytől északra található a királyi palota. A piaccal együtt ez a rész egy kapuval végződik, amely elválasztja a kereskedelmi és a szent részt, melyben a templomok és a kolostorok találhatóak.

Homlokzatok Utcája Petrában

Homlokzatok Utcája Petrában

A szent részen is van bőven látnivaló, legyen az a ed-Dejr kolostor, a királyi sírok vagy az Al-Mazbah. Ha több napot töltenél el ebben a térségben, akkor feltétlenül tervezd be a Dzsebel Hárún magaslat megmászását: ennek tetején található a bibliai Áron sírja. A helyek többségét már ismerheted a filmekből, többek közt például az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag, illetve a Transformers: A bukottak bosszúja jelenetei is itt játszódnak. Nem véletlen, hogy Petra városa a filmesek körében is nagyon kedvelt helyszín, hiszen egyszerre nyújt titokzatos és gyönyörű hátteret.

Királysírok Petrában

Királysírok Petrában

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.