Megnyitás | Vissza a főmenühöz

Sanghaj magyar lángelméje - Hudec felhőkarcolója

Korábban A kicsit sem hétköznapi Kína című bejegyzésben már esett szó Sanghaj lenyűgöző városáról, hatalmas felhőkarcolóiról. Arról azonban még nem írtam, hogy ezek az óriási, égbe törő építmények milyen gyökerekkel rendelkeznek valójában.

Hugyecz László Ede

Sanghaj első felhőkarcolóját Hugyecz László Edé-nek köszönheti, aki 1893-ban Besztercebányán látta meg a napvilágot. Tanulmányait a mai Műegyetemen (akkori Magyar Királyi Építészeti Akadémián) folytatta, ahol építészmérnöki diplomát szerzett. Karrierje épphogy csak elindult volna, mikor közbeszólt a történelem.

Az első világháborúban hősiesen harcolt, de egy sérülés következtében orosz hadifogságba, Szibériába került. Ittszaktudásának köszönhetően jelentős építészeti munkákat folytathatott, végül 1918-ban Kínába, Sanghaj városába szökött. Ügyességének köszönhetően egy amerikai építésziroda munkatársa lett, majd néhány év múlva megalapította saját cégét E.L. Hudec néven.

Hugyecz László Ede

Hugyecz László Ede Unknown

Sanghaj és az art deco

Az önállóság megteremtése hozta magával munkásságának legtermékenyebb időszakát. Épületei az art deco stílusában születtek, de igyekezett minél jobban használni a helyi, klasszikus kínai stíluselemeket is. Munkái közt megtalálhatóak kórházak, iskolák, lakóházak, templomok, banképületek, valamint hotelek. Leghíresebb alkotása a 84 méter magas Park Hotel, mellyel világszinten is ismertté vált.

Az 1980-as évekig ez volt Sanghaj legmagasabb épülete, valamint jellegzetes szimbóluma. Azóta persze már rengeteg toronyház épült itt, melyek magasságban jóval meghaladják az első Hudec felhőkarcolót. A Hotel azonban mind a mai napig fontos jelentőséggel bír, csakúgy, mint megálmodója, alkotója. A magyar építészzseninek köszönhetően a város arculata szép lassan kezdett átalakulni.

Park hotel Shanghaj híres épület

Park hotel Shanghaj híres épület

Ő volt az, aki megteremtette a mai modern Sanghaj építészeti alapjait, a diktatúra térnyerésével azonban menekülnie kellett az országból. Egy ideig élt Svájcban, végül az Egyesült Államokban érte a halál. A történelmi viszontagságok ellenére azonban Kína nem feledkezett meg róla.

Hudec-év

A Sanghaji Magyar Főkonzulátus 2008. január 22.-én elindította a Magyar Kultúra Napján a Hudec Évet, mellyel a város Hugyecz László munkásságának állított emléket. Ennek a lépésnek és annak köszönhetően, hogy így ismét a közbeszéd tárgyává vált, sokakhoz eljutott a Sanghaj arculatán maradandó és értékes nyomot hagyó, magyar származású építész és munkásságának híre.

Forrás:

2017.08.14. Krisztina Szeitz

Címke:

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.