Megnyitás | Vissza a főmenühöz

A romantika fővárosai most tavaszi kalandokra csábítanak

Romantikus kirándulás

Romantikus kirándulás

Romantikázni egész évben jó - és kellhet is, hogy párkapcsolatunk ne csak a hétköznapok rohanásáról szóljon. A tavasz beköszöntével egyre jobban felerősödik bennünk a vágy, hogy több időt tölthessünk kedvesünkkel, ehhez pedig ideális választás lehet egy romantikus kiruccanás.

Az alábbiakban összeszedtem néhány remek úticélt, melyek mindent biztosítanak, ami egy kettesben eltöltött szerelmes utazáshoz szükséges lehet.

A vizek városa, Velence

Olaszország egyik legkülönlegesebb városa igazán nagyszerű választás egy romantikus hétvége eltöltéséhez. Az egyik, emellett szóló legerősebb érv, hogy a belvárosban nem találni autókkal telezsúfolt utakat, hiszen egész Velencét csatornák hálózzák be, melyeken gondolával, vagy azok fölött átívelő, bájos hidakon lehet közlekedni. A rengeteg vízi útnak köszönhetően a város bővelkedik ezekben a kisebb-nagyobb hidakban, melyek elegánsan ívelnek át a csatornák fölött. A szűk utcák és a lenyűgöző terek csak fokozzák Velence romantikus hangulatát, melyhez többek között a barokk, mór és reneszánsz építészeti stílusjegyek megjelenése társul.

Velence - ideális pároknak

Velence - ideális pároknak

Ez a hely tökéletes a hosszú sétákhoz, a városnézéshez, a múlt egy-egy apró darabkájának megcsodálásához. A Canal Grande-n való szerelmes gondolázás mellett keressük fel Velence híres látnivalóit is. A Szent Márk-székesegyház a város legikonikusabb épülete, mely már több, mint ezer éve áll a Szent Márk téren, ahol olyan további lenyűgöző építészeti alkotásokat is megcsodálhatunk, mint a Campanile. Ha már itt vagyunk, feltétlenül térjünk be a Caffe Florian kávézóba, ahol kiváló olasz kávékat kóstolhatunk.

Szent Márk tér, Velence

Szent Márk tér, Velence

Innen nem messze egymást érik a kikötők, ahonnan gondolára vagy vaporettóra (menetrend szerint közlekedő, vízi villamos) pattanva megcsodálhatjuk a várost a tenger felől is, vagy ellátogathatunk valamelyik közeli, másik szigetre, melyek szintén bővelkednek a látnivalókban.

Velencében bármerre is járunk, lépten-nyomon csodálatos épületekkel találjuk szembe magunkat, azonban semmiképpen se hagyjuk ki a Dózse-palota, a Sóhajok hídja, a Rialtó-híd, és a Santa Maria della Salute templom és a Rialto megcsodálását sem.

Rialto-híd Velencében

Rialto-híd Velencében

Ha tovább szeretnénk fokozni a romantikus hangulatot, akkor látogassunk el a La Fenice Színház ba egy remek balett- vagy opera-előadásra.

Romantika a reneszánsz városában, Firenzében

Olaszországban nem Velence az egyetlen, romantikus hangulatáról (is) híres település, hiszen Firenze szépsége és történelme is oly hangsúlyos, hogy minden párnak érdemes lehet ide kiszakadni egy kicsit a hétköznapok elől.

Florence-i romantika

Florence-i romantika

Bár Firenze nem tengerparton fekszik, a várost ketté szelő Arno folyónak hála így is élvezhetjük a víz közelségét. A hely jelentőségét és nagyszerűségét jól mutatja, hogy valaha a reneszánsz központjául szolgált, melynek hatása a mai napig igen erőteljesen érződik. Az egykor Medici-család által uralt Firenze történelmi belvárosa ma a UNESCO világörökségét képezi, többek közt az  olyan mesés épületek miatt, mint a Firenzei dóm vagy az Uffizi Képtár. Ez utóbbiban rengeteg híres műalkotást csodálhatunk meg, melyek között szerepelnek Rembrand és Botticelli munkái is.

A képtár megtekintése után a folyóparton sétáljunk el az onnan nem messze található Ponte Vecchio hídhoz, mely a város egyik jelképe. Igazán romantikus kéz a kézben megcsodálni az itt épült ötvös- és aranyművesek műhelyeit, melyek a hidat szinte már utcává varázsolják.

Ponte Vecchio híd

Ponte Vecchio híd

Innen nem messze áll a Pitti-palota, amely rengeteg műkinccsel büszkélkedhet. Az épület mögött elterülő Boboli-kertben kellemes sétát tehetünk, miközben hagyjuk, hogy átjárja bensőnket a hely varázslatos szelleme. Ez a kert tökéletes a romantikus andalgáshoz és az élet szépségeiben való gondtalan elmerüléshez.

Természetesen Firenzében még sok szép látnivalót tekinthetünk meg, melyek közül érdemes a lehető legtöbbet felkeresni. Az olyan nagyszerű épületek, mint a Santa Croce, a San Lorenzo bazilika vagy a Medici kápolna teszik igazán felejthetetlenné ezt a lenyűgöző várost.

Santa Croce

Santa Croce

Pihenés az Azori-szigeteken

Ez a Portugáliához tartozó szigetcsoport tökéletes célpont a természetben való romantikus pihenés eltöltéséhez. Az Atlanti-óceánon fekvő kilenc sziget legtöbbjén találunk valami egyedi és izgalmas dolgot, amit miatt érdemes őket felkeresni.

Vízesés, Pozo da Alagoinha

Vízesés, Pozo da Alagoinha

Ha bálnákat és kardszárnyú delfineket szeretnénk természetes közegükben megfigyelni, akkor a legcélszerűbb a Pico-szigetre mennünk. (Habár az Azori-szigetek körül különböző eséllyel, de szinte mindenhol megfigyelhetőek ezek a lenyűgöző állatok.) Rendkívül romantikus és életre szóló élmény ezeket a cosdálatos vízi emlősöket vadon látni. Ugyancsak e szigeten találjuk Portugália legmagasabb hegyét, a Montana do Pico-t.

Bálnák az Azori-szigetek mellett

Bálnák az Azori-szigetek mellett

A szigetek közül azonban a legjelentősebb Sao Miguel, ahol rengeteg vulkanikus fürdőhelyet találunk, melyek kellemesen meleg vizében akár órákat is eltölthetünk. Ezen kívül több, változatos túraútvonalat is bebarangolhatunk, melyek olyan csodás kilátókhoz vezetnek, mint például a Miradouro do Rei. A sziget további különlegessége, hogy teaültetvényeket is felkereshetünk, melyek a tea kedvelői számára igazán egyedi élményt jelenthetnek.

Az Azori-szigeteket önmagában a meseszép növény- és állatvilág miatt érdemes felkeresni, vagyis a természetet kedvelő párok számára ideális célpont lehet egy romantikus utazáshoz.

Azori-szigetek: ideális a természet szerelmes

Azori-szigetek: ideális a természet szerelmes

Romantikus séta Dubrovnikban

Horvátország nem csak nyáron, hanem tavasszal is tökéletes úticél: kellemes az időjárás, csodás a város és ilynekor még békés a tengerpart, vagyis minden adott egy romantikusan andalgós, városnéző kiránduláshoz.

Dubrovnik

Dubrovnik

Dubrovnik rendkívül fontos irodalmi központ, mindamellett, hogy igen kedvelt célpont a turisták körében is. Az Adriai-tenger fontos csáberővel bír, ugyanakkor a város bővelkedik egyéb nevezetességekben is. Az egyik ilyen jellegzetes rész a városfal a Mineta-erőddel, mely az óvárosi részt volt hivatott védeni. E terület a Világörökségi listán is helyet kapott, szépségének és történelmi jelentőségének hála.

Természetesen Dubrovnikban találunk további, kihagyhatatlan építészeti alkotásokat is, mint például a Szent Balázs templom, az Onofrio kút és a Trsteno Arborétum - utóbbit a világ legrégebbi arborétumaként tartják számon. Ez utóbbi tökéletes egy kellemes tavaszi sétához, ahol megnyugtató környezetben élvezhetjük a szerelem és a természet szépségeit.

Dubrovnik, katedrális

Dubrovnik, katedrális

Ezen kívül feltétlenül látogassunk el a világ harmadik legrégebbi gyógyszertárába, mely a Testvérkék templomban található. Ha már itt vagyunk, és szeretjük a palotákat, akkor érdemes lehet felkeresni a gótikus és reneszánsz stílusban épült Sponza palotát is.

Természetesen a romantikázáshoz hozzátartozik a tengerparti séta is - meglehet, egy kicsit hideg lesz még a víz, ennek ellenére feltétlenül sétáljunk végig a Bajne strand homokján, és élvezzük a lenyűgöző szépségű naplementét.

Romantikus dubrovniki látkép

Romantikus dubrovniki látkép

2018.03.28. Krisztina Szeitz

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.