Megnyitás | Vissza a főmenühöz

Kirándulások Szlovéniában

Triglav Nemzeti Park

Triglav Nemzeti Park

Délnyugati szomszédunk igazi kis ékszerdoboz, mely az Alpok lábainál terül el. Szerencsés fekvésének hála festői hegyvidéket, dús legelőket és mediterrán tengerparti településeket egyaránt rejt. Gazdag növény- és állatvilágának hála a természetet járva olyan fajokkal találkozhatunk, mint a zerge, a gímszarvas, az aranysakál, vagy a farkas. Az említett állatok többségének leginkább a Triglav Nemzeti Park ad otthont, ahol az ország legmagasabb pontja az azonos nevet viselő Triglav magasodik. Ez a hely ideális célpontul szolgál a túrázás és a természetjárás kedvelői számára.

Szlovéniáról alapvetően érdemes tudni, hogy akárcsak hazánk, az Európai Unió tagja, így az itthonihoz hasonló alapelvekre készülhetünk. Az országba való beutazás feltételei igen egyszerűek, érvényes útlevéllel, vagy személyi igazolvánnyal léphetjük át a határt. Fizetőeszközként eurót vigyünk magunkkal és kössünk biztosítást.

Az ország időjárása nagyban hasonlít az itthon tapasztalhatóhoz, annyi eltéréssel, hogy a színpompás erdőben jóval hűvösebb levegőre, míg a tengerparti részeken természetesen melegebbre számítsunk, ezért alapvetően réteges öltözködést javaslok.

Ebben a gyönyörű őszi időben autóval vagy busszal érdemes ellátogatni Szlovéniába, így az úton élvezhetjük a változó táj sárgába és vörösbe öltözött mesevilágát. Szlovénia legjavának megkaparintásáért az alábbi helyeket vegyük célba.

A képeslapokról ismert Bled

Ha képeslapra illő helyre vágyunk, akkor Bled és a Bledi-tó a tökéletes választás. A Júlia-Alpokban hegyekkel és erdőkkel körülölelt község és a mellette elterülő tó látványa békét és megnyugvást hoz az ember lelkébe. Az ősz színeibe öltözött tájba tökéletesen illik a tó közepén, egy szigeten méltóságteljesen álló Mária mennybemenetele templom. A hiedelem szerint, aki háromszor megkongatja a harangot annak teljesül a kívánsága. Ennek megfelelően gyakran lehet hallani a harang zúgását.

A Bledi-tó partja felett, egy sziklán a Bledi vár magasodik, melynek történelme egészen a 11. századig nyúlik vissza. Az itt helyet kapó múzeum valódi időutazásra invitálja az érdeklődőt.

A környék látnivalói azonban itt még korántsem érnek véget, hiszen Bled-től alig néhány kilométer távolságra, Gorje mellett a káprázatos Vintgár-szurdokra bukkanhatunk. A vízesések és zúgók látványa teszi igazán különlegessé ezt a semmihez sem fogható helyet.

A csodás bledi tó

A csodás bledi tó

Szlovénia bájos fővárosa, Ljubljana

A festői szépségű tótól alig egy órányi autóútra találjuk az ország fővárosát, Ljubljanat, mely a Ljubljanica partjai mentén fekszik. A város Szlovénia kulturális központja is egyben, ami persze nem csoda, hiszen lenyűgöző történelmi épületei mellett számos múzeummal rendelkezik. Ez utóbbi közül a Nemzeti Galériában és a Szlovén Nemzeti Múzeumban szívhatjuk magunkba az ország értékeit.

Ljubljana legfőbb látnivalója a műemlékvédelem alatt álló óváros, ahol a 12. században épült Ljubljanai vár is körbejárható. Ezen kívül érdemes felkeresni a Tivoli-kastélyt a hozzá tartozó parkkal, a Szent Miklós-katedrálist, a Városháza épületét, és az Auersperg-palotát. A színház kedvelői az Operaházba mindenképpen üljenek be egy lebilincselő előadásra.

Ljubljana belvárosa

Ljubljana belvárosa

Maribor a Dráva partján

Ha a főváros nem elégítette volna ki városnézés iránti szenvedélyünket, akkor az északi határhoz közel, a Dráva partján elterülő Maribor városába kell ellátogatni. Az ország második legnagyobb és legjelentősebb városaként számos érdekes épületet, kedves kávézót és elegáns éttermet rejt. Maribor látképét nagyban meghatározza a folyón átívelő Öreghíd, vagy más néven Dráva-híd. További látnivalók közt szerepel a Mariborski grad kastély, a Városháza épülete és a Keresztelő Szent János katedrális.

Annak ellenére, hogy igen fontos szerepet tölt be, Maribor sokkal inkább emlékeztet egy vidéki kisvárosra, ahol kedvesek az emberek és mindig jólesik a folyóparton romantikusan sétálgatni, és elfogyasztani egy pohárral a régió méltán híres, ízletes, zamatos borából. Ez különösképpen igaz az őszi időszakra, mikor a macskaköves utcákon sárga falevelek kergetőznek.

Maribori folyópart

Maribori folyópart

A szlovén tengerpart: Piran és Portorož

Habár a nyárnak már régen vége és jócskán benne járunk az őszben, mégis érdemes elutazni Szlovénia kedvelt tengerparti üdülőhelyére, Piran és Portorož bájos településére. Igaz, a kéklő tenger sós hullámai ilyenkor már elég hűvösek, ugyanakkor ez az idilli vidék számos más programlehetőséget is tartogat.

Piran kedves kis városkájában olaszos hangulat, és megannyi látnivaló fogad. A házak fölé magasodó vár és az itt álló Szent György templom képe uralja a tájat. A rejtélyesen kanyargó szűk kis utcácskák, és a múltat idéző óváros garantáltan belopja magát minden ide érkező szívébe. A tengerre néző kávézókban ülve könnyedén megfeledkezhetünk a hétköznapok bajáról, és átadhatjuk magunkat a jelen szépségeinek.

Pirantól alig 1 kilométeres távolságra találjuk Portorož falucskáját, melyet egy csodálatos tengerparti úton érhetünk el. A régi házak között andalogva a boldogság elementáris erővel ragad magával, örök emléket hagyva az ember lelkében.

Piran félszigete

Piran félszigete

Forrás:

http://www.bled.si/hu/ 

2020.09.02. Krisztina Szeitz

Címke:

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.