Megnyitás | Vissza a főmenühöz

Blog az utazásról, álmodozástól megérkezésig!

A híres Jordánia: látogasd meg kedvenc filmjeid helyszínét!

Petra, a sziklaváros Jordániában

Petra, a sziklaváros Jordániában Shutterstock

Jordánia tájai csodálatosan különlegesek - az ikonikus Amman panorámájától Petra ősi romjain keresztül egészen a Wadi Rum rózsaszín sivatagáig: elképesztő látványok várnak. Ezt a filmesek is felfedezték, akik több, mint 100 játékfilmet készítettek itt. Csak az elmúlt öt évben 29 filmet forgattak a régióban, beleértve két Star Wars részt, a Mentőexpedíciót és az újraforgatott Aladdint, Will Smith-el a főszerepben.

Mars? Jedha? Ez a Wadi Rum!

Wadi Rum, Jordánia

Wadi Rum, Jordánia Shutterstock

A Matt Damon által alakított szereplő a 2015-ös Mentőexpedíció című sci-fi-ben a legtöbb időt a Marson tölti. Ezek a jelenetek természetesen a Földön lettek felvéve, a Wadi Rum sivatagban. A Jordánia déli részén található természetvédelmi terület, vörös szikláival védettséget élvez, és az UNESCO világörökség része. Nem lesz szükséged űrhajóra, hogy eljuthass oda, miközben a rozsdás színű dűnék és a homokköves hegyek között mégis átélheted, milyen lehetne az élet egy másik bolygón.

Válassz a legjobb jordániai utazások közül

A Wadi Rum sivatag az ország egyik legfontosabb turisztikai célpontja, amely leginkább a hegymászókat, túrázókat és a teve szafarit kedvelőket vonzza ide. Közkedvelt tevékenység itt a csillagos ég alatti kempingezés és az arab lovakon való lovaglás. A sivatagról készült felvételek már az Arábiai Lawrence (1962) című filmben is megjelentek, azóta pedig igazán beindult a jordániai turizmus. Ezt követően a Wadi Rum számos más filmben is megjelent, mint például: A vörös bolygó (2000), Transformers: A bukottak bosszúja (2007), Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet (2016), Aladdin (2019) stb.

Mi a közös a Dzsinnben, a Transformersben és Indiana Jonesban?

Petra a sziklaváros

Petra a sziklaváros Shutterstock

A válasz egyszerű - az ókori Petra város romjai. A Netflix Dzsinn sorozatában egyedi régészeti lelőhelyeket, sírokat, nyomvonalakat és barlangokat mutatnak be. Természetfeletti lényeket, akik a kívánságaitokat teljesítenék, valószínűleg nem találtok itt, de egy kellemes kiránduláson vehettek részt az UNESCO listájára is felkerült, lélegzetelállító sziklára épült város ösvényein. Sok csodálatos műemléket láthatsz itt, többek között a legendás kincstárat is. Petra városa az alábbi filmekben is szerepelt: Indiana Jones és az utolsó keresztes hadjárat (1989), Mortal Kombat 2: A második menet (1997), Transformers: Bukottak bosszúja, stb.

Ismerd meg Petrát, a Világ 7 csodájának egyikét

Az a sziklahíd az Aladdinból ismerősnek tűnik...

Most Burdah, Jordánia

Most Burdah, Jordánia Shutterstock

Noha maga a történet a képzelet szüleménye, a sziklaívek valódiak. Wadi Rum az egyik leglátványosabb sivatagi tájak egyike a Világon, és számos figyelemre méltó “híd” otthona. Említsük meg például: Burdahot, Umm Fruthot és Jebel Kharazehet. Bérelj autót és a helyi idegenvezetővel fedezd fel a festői helyeket, amelyek nem csak a filmeseket bűvölték el. Egyre több idelátogató szeretné fotón is megőrizni ezeket a gyönyörű képződményeket. Hozzátesszük, hogy az Aladdinban a Csodák barlangjának bejáratát is az impozáns hegyen, a Hét bölcsesség pillérén forgatták.

Kitesurf: Hódítsd meg a szelet és lovagold meg a hullámokat!

Ez is érdekelhet:

Kitesurf: Hódítsd meg a szelet és lovagold meg a hullámokat!

Halálos forgatások Ammanban

Ammán, Jordánia

Ammán, Jordánia Shutterstock

A sokat emlegetett Dzsinn sorozat az Ammanra nyíló lenyűgöző panorámát hozza el a nézőknek. A hegyekre épült Jordánia fővárosa számos vonzó kilátással rendelkező helyet kínál az idelátogatóknak: teraszos éttermek, fakoronák közötti bárok, családbarát kávézók és a legmagasabb ponton található, híres régészeti lelőhelyek. A Nemesi fórum, Hercules temploma és az egyedülálló, 6000 néző befogadására alkalmas amfiteátrum a római fennhatóság idejét idézi. Ammánban érdekes múzeumokból sincs hiány. A legfontosabbak közé tartozik a Jordán Régészeti és Néprajzi Múzeum, és a Népi Hagyományok Múzeuma. Ebben a városban forgatták még a Bombák földjén (2008), a Hazugságok hálója (2008), és a Zero Dark Thirty – A Bin Laden hajsza (2012) című filmeket.

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.