Megnyitás | Vissza a főmenühöz

Ide utazz az augusztus 20-i hosszú hétvégén!

Shutterstock

Szerencsére nyakunkon az augusztus 20-i hosszú hétvége, amikor 4 teljes napunk lesz kipihenni a hétköznapok fáradalmait. Tudom, idén a hosszú hétvégék és nyaralások egy picit más értelmet kaptak, de azért van néhány ország és nagyváros ahová szabadon utazhatunk. Így, ha a Balaton helyett inkább külföldre vágynál, akkor az alábbi listából bátran válogathatsz, hiszen mindegyikük tárt karokkal vár!

Róma

Olaszország, Róma, Colosseum

Olaszország, Róma, Colosseum Shutterstock

Az “örök város” szépsége megigéz, letaglóz és egy életre rabul ejt. Róma az a hely, amit lehet szeretni, gyűlölni, de egy valamit nem: soha meg nem látogatni. Legalább egyszer az életben bele kell feledkezni macskaköves utcáiba, az egykor dicső birodalom fennmaradt emlékeinek csodálásába és azokba a mennyei ételekbe, amelyeket csakis itt kóstolhatunk. A számos izgalmas látnivaló közül a város szívében fekvő klasszikus nevezetességeket célszerű először felkeresni. Ehhez a legjobb, ha bázisul és egyben kiinduló pontul a Spagna negyedet és vele együtt a Piazza del Popolo-t választjuk. A Popolo térről akár gyalogosan is elérhetők a legnagyobb izgalomra okot adó épületek, látványosságok. Így a Villa Medici, a Borghese Galéria, a Piazza di Spagna téren található Spanyol lépcső, a Trevi kút, a Piazza navona tér és a Pantheon is. Róma egyik legészrevehetetlenebb épülete a carrarai márvánnyal díszített Monumento a Victor Emmanuel II National Monument szépsége beég az ember emlékezetébe. Habár a felsorolt nevezetességek mindegyike megigézi az utazót, nem szabad elfeledkezni arról, hogy Róma nem lenne az, ami a Colosseum nélkül. Az egykori gladiátorviadalok helyszínéül szolgáló hatalmas amfiteátrum maga Róma. Nem véletlenül írta Beda Venerabilis, hogy „Amíg a Colosseum áll, állni fog Róma, ha elpusztul, elpusztul Róma és a világ is”! Ezt a mondatot csak és kizárólag ott a Colosseumban állva érthetjük meg. Így nem túlzás azt mondanom, hogy a Colosseumot egyszer az életben mindenkinek kötelezően látnia kell. Igaz, ezzel párhuzamosan a Forum Romanum romjai is igen jelentőségteljesek és szintén felkeresésre méltók. Persze a Rómába tett út nem lehet teljes Vatikánváros meglátogatása nélkül! Hiába, a Szent Péter-bazilika a Sixtusi-kápolnával és a Vatikáni Múzeummal páratlan élményt tartogat. És miután bejártuk Róma legfontosabb szépségeit szenteljünk időt a már említett kulináris élvezetekre is. Nyár lévén a klasszikus olasz gelato mellett a finom tésztaételek elfogyasztása sem lehet kérdés. Ahogy Róma szépségének úgy ízeinek is kár lenne nemet mondani!

Minden út Rómába vezet! - Élménybeszámoló

Ez is érdekelhet:

Minden út Rómába vezet! - Élménybeszámoló

Palermo - Szicília

Olaszország, Szicília, Palermo

Olaszország, Szicília, Palermo Shutterstock

Olaszország tekintetében Szicíliáról viszonylag kevés szó esik. A gyakran csak „Nap szigeteként” aposztrofált Szicília ideális úticél, a mediterrán éghajlat, a szinte egész éves napsütés, a csodás természet, valamint a rendkívül gazdag történelmi és művészeti értékek elsőrangú választássá teszik. Különösen Szicília gazdasági központja, Palermo érdekes úti cél, mely az egykor virágzó Szicíliai Királyság fővárosa volt. Így számos történelmi épülettel dicsekedhet, amelyek közül a Santa Maria dello Spasimo templom, a Teatro Massimo színház, a Normann palota vagy a San Cataldo templom abszolút kiemelkedik. Palermoban rengeteg a klasszikus városnézős utazáshoz alapanyagot biztosító érdekesség, de azért mégis csak nyár van. Így nevezetességeinek felfedezése mellett érdemes a strandolásra is időt szakítani, melyhez egyik legjobb választás Mondello tengerpartja. A Monte Gallo és Monte Pelegrino zátonyai között fekvő beach, nagyjából 15 km-re Palermotól terül el. A csodás fehér homokos parttal megáldott Mondello sportolási lehetőségekkel, pálmafákkal és sekély, kristálytiszta vízzel csábítja a turistákat. További plusz pont, hogy van lehetőség búvárkodásra és szörfözésre is. Szépségének és felszereltségének köszönhetően elit strandnak számít, vétek lenne nem kiélvezni!

Legjobb városlátogatásainkért kattints!

Prága

Prága, Csehország

Prága, Csehország Shutterstock


Csehország fővárosa elsőre talán egy picit Budapestre emlékeztet. Hiszen a Moldva két partján elterülő Prága egyik fele dombos, míg a másik teljesen sík. Ugye ismerős? Ugyanakkor Prága jóval kisebb, mint Budapest, tulajdonképpen egy édes kis ékszerdoboz, amelyet akár gyalogszerrel is kényelmesen fel lehet fedezni. A folyó dombos oldalán, a Hradzsin-negyedben terpeszkedő vár impozáns látványt nyújt. A várnegyed épületei és az innen elénk táruló panoráma mosolyt csal még a sokat látott utazó arcára is. Ha már itt járunk semmiképpen se hagyjuk ki a Klementinum épületegyüttesét, mely a világ egyik legszebb könyvtárát rejti. A Károly hídon átsétálva szinte azonnal a régi városközpont gyönyörűséges épületei között találjuk magunkat. Az UNESCO Világörökség részévé nyilvánított történelmi óváros szívében az Óvárosi teret találjuk. Bár a teret körül ölelő összes építészeti alkotás szép, a legnagyobb figyelemre okot adó épület mégis az Orloj. Különlegességével egyértelműen kiemelkedik a többi közül. Ez nem is csoda, hiszen a 15. századból származó hatalmas időmérő szerkezet órajátéka különleges látvánnyal jutalmazza az ide érkezőket.

Amszterdam

Hollandia, Amszterdam

Hollandia, Amszterdam Shutterstock

Hollandia fővárosa Velencéhez hasonlatosan csatornákkal és kanálisokkal átszőtt, így sokfelé aszfaltos út helyett a vízen csónakokkal, illetve hajókkal lehet csak közlekedni. Igaz, így a város megismerése roppant egyszerű, hiszen egy hajós túra alkalmával jelentős részét megcsodálhatjuk. A történelmi épületek közt azért szerencsére egy-egy sétány is húzódik, melyeken andalító élmény sétálgatni. Amszterdam különleges atmoszférájához persze a boltíves, csatornákon átívelő hidak is hozzá tartoznak, csak úgy, mint a színpompás virágpiacok. A város abszolút kihagyhatatlan nevezetességei között találjuk a Madame Tussauds panoptikumot, a holland történelmi emlékeket őrző Rijkmuseumot, a Van Gogh múzeumot és a Beginjhofot is, melynek épületei egykor a beginák menedékhelyéül szolgáltak. Természetesen Amszterdam főterén, a Dam téren álló Királyi palota megcsodálása is kihagyhatatlan programként szolgál. 

Most készülsz felfedezni Amszterdamot?

Ez is érdekelhet:

Most készülsz felfedezni Amszterdamot?

Párizs

Franciaország, Párizs, Eiffel-torony

Franciaország, Párizs, Eiffel-torony Shutterstock

A szerelem városa minden utazó vágyálma, a romantikus lelkek Mekkája. Igen, ahogy Rómát és persze a többi fent nevezett várost, úgy Párizst is kötelezően fel kell venni a bakancslistára! Miért? Hát, mert ez Párizs! Persze ennyi indok még nem elég, de valójában ebben tényleg benne van a magyarázat magva. A francia főváros sokszínűsége, a Szajna partján terpeszkedő óváros épületeinek szépsége, a gazdag történelmi múlt, az isteni macaron és a helyi konyha különleges fogásai mind-mind indokot adnak megcsodálására. Ha már Szajna, akkor a partján magasodó Notre-Dame-székesegyház gótikus szépsége kötelező látnivaló lenne. Azért csak lenne, mert az ismert tűzesetben jelentős károkat szenvedett, de ennek ellenére azért érdemes útba ejteni. Szerencsére a város másik jelentős katolikus épülete, a Sacré Cœur-bazilika sértetlenül várja az utazókat. Csak úgy, mint a Párizs jelképévé vált, Gustave Eiffel tervezte Eiffel-torony. A francia romantikázás következő kihagyhatatlan állomása nem is lehet más, mint a Champs Élysées és a Diadalív. A végtelenül hosszúnak ható sugárút divatos boltjai, éttermei és kávéházai egésznapos programként szolgálnak. Habár a vásárolgatás izgalma sok nő figyelmét elveszi, azért mindenképp célszerű időt szakítani a Louvre és a párizsi Operaház megcsodálására is!

Ha már Párizs, akkor engedjétek meg nekem, hogy egyik kedvenc költőm gyönyörűséges versével zárjam soraimat:

Ady Endre - Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

Késő őszi romantika Párizsban

Ez is érdekelhet:

Késő őszi romantika Párizsban

2020.08.12. Krisztina Szeitz

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.