Megnyitás | Vissza a főmenühöz

Legjobb felnőttbarát szállodák az őszre

Szaunázás, feltöltődés a felnőttbarát szállod

Szaunázás, feltöltődés a felnőttbarát szállod Shutterstock

Korábbi bejegyzéseimben írtam már a legjobb kutyabarát és gyerekbarát hazai szállodákról. Most a felnőttbarát hotelek legjavát hoztam el Nektek! Ha még nem tudod, hol romantikázz kedveseddel az ősszel, akkor olvass bele az alábbi összeállításba és csomagolj!

Aura Hotel – Balatonfüred

Balatonfüred

Balatonfüred Shutterstock

A csodás Balaton minden évszakban vár! Lehet, hogy ilyenkor a Balatonban való fürdőzésnek már nem hódolhatunk, viszont számtalan egyéb színes programlehetőség kínálkozik az őszi időszakban. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy a sárguló falevelek díszes pompájával körülölelve még szebb a „magyar tenger” látványa. Az igazat megvallva, szerelmes vagyok a Balatonba és azon belül kiváltképp Balatonfüredbe. A Tagore-sétány, a Karolina Kávéház, a Jókai Mór Emlékház, a Vaszary Galéria, a Lóczy-barlang és a Jókai kilátó mind-mind alátámasztják eme nemes érzésemet. Füreden egész egyszerűen csak jó lenni, jó beleveszni szépségébe, nyugalmat árasztó atmoszférájába. E hangulat fokozásához pedig Balatonfüred egyetlen felnőttbarát szállodájánál, az Aura Hotelnél mesésebb helyet nem is választhatnánk! Itt minden a feltöltődés és a nyugalom körül forog. Így lehetőség van elmerülni a finn-, stollen-, infraszaunák világában, élvezni a gőzfürdőt és a kényeztető testkezeléseket. A szálloda Bubble bárjában egy másik szintre emelhető a kettesben töltött idő minősége. Ehhez a Balaton legkedveltebb borai és kézműves sörei szolgáltatják az alapot. Persze saját gin-tonic összeállítására is van lehetőség, de finom koktélokból szintén minőségi a választék. És ha már italokról van szó, akkor az ételek sem maradhatnak ki a sorból, melyek páratlan ízkombinációban egy meghitt vacsora keretében a L'aura Boutique Étteremben várnak!

Megnézem a szállodát!

Bonvital Wellness & Gastro Hotel – Hévíz

Hévízi-tó, Hévíz

Hévízi-tó, Hévíz Shutterstock

A Bonvital Wellness & Gastro Hotel rendkívül jó helyen, a város szívében található, a Hévízi-tó partjától alig pár perces sétára. A magasan felszerelt, 4 csillagos felnőttbarát szálloda kényelmes szobákkal, pihentető wellnessrészleggel és pazar étteremmel várja vendégeit. Itt a meghitt testi-lelki feltöltődés garantált, hála a színvonalas környezetnek és az elsőrangú szolgáltatásoknak. A jacuzzi, szauna és sókamra együttese ideális lehetőséget teremt a kellemes együttlétre. Habár a szállodában minden adott a pihenéshez és a spa élmény teljes megéléséhez, azért ajánlott egy fél napot a szomszédos Hévízi-tó gyógyító ölelésében tölteni. Európa legnagyobb gyógyhatással bíró tavának kellemesen meleg vizében a hűvösebb őszi napokon is élvezet a fürdőzés. A tündérrózsák díszítette vízfelszín látványa páratlan. Az itteni fürdőzés semmihez sem fogható élményén túl nem szabad elfeledkezni a tó vizének gyógyító erejéről sem. Kezelhető vele reumás megbetegedés, ízületi gyulladások és nőgyógyászati problémák. A Bonvital Wellness & Gastro Hotel, valamint a Hévízi-tó nyújtotta lehetőségek mellett érdemes egy kicsi időt az aktív kikapcsolódásra is szánni. Ennek megfelelően a pár kilométerre fekvő Keszthely és a Festetics-kastély, valamint a hozzá tartozó múzeumok abszolút kihagyhatatlanok! További közeli nevezetes programlehetőség még például a Sümegi Vár és a Kis-Balaton.

Megnézem a szállodát!

Imola Hotel Platán - Eger

Eger látképe

Eger látképe Shutterstock

Szerencsére nemcsak az ország nyugati, hanem a keleti felén is találni nem mindennapi gyógyvizeket és forrásokat. Így Egerszalók városkájában Európában kivételes, hévízforrás alkotta sódombra bukkanni. A látványos mészkőlerakódást létrehozó gyógyvíz szépségén túl még az egészségre is rendkívül jó hatással van. Eme jótékony előnyöket a Saliris Resort Gyógy- és Wellness Fürdőnek hála van lehetőség kényelmesen kiélvezni. Persze ahhoz, hogy maradéktalanul átadhassuk magunkat a termálvíz, Egerszalók és Eger környékének megismerésének, kell egy tökéletes felnőttbarát szálláshely! Ez pedig nem lehet más, mint az Imola Hotel Platán! Eger központjában fekvő szálloda gazdag szaunavilággal, sóbarlanggal, kényeztető masszázsokkal és testkezelésekkel várja a pihenni, romantikázni vágyókat. A hotel wellnessrészlegének különlegessége, hogy radonos és kénes gyógyvízzel, valamint sós vízzel egyaránt rendelkezik. Beauty szolgáltatásokat ugyancsak igénybe lehet venni, így többek közt lehetőség van halpedikűrre. A szálloda további kínálatában található még a fizikoterápia és a gyógymasszázs. A széles palettának hála az egészséget megőrző és energizáló, kettesben eltöltött hétvége az Imola Hotel Platánban tökéletes élményként csábít. A hotelben megélt kellemes őszi kikapcsolódás a környék nevezetességeinek felfedezésével tehető még színesebbé. Eger gazdag történelemmel rendelkező városában természetesen az Egri vár, a Dobó tér, a Bazilika és a Minaret abszolút kihagyhatatlanok. Ha ez még nem lenne elég, akkor a Szépasszony-völgy, Szilvásvárad és a Szalajka-völgy, valamint Noszvaj abszolút megérnek egy-egy kirándulást!

Megnézem a szállodát!

Duna Relax Hotel – Ráckeve

Ráckeve

Ráckeve Shutterstock

Talán Ráckeve nem oly ismert, mint az előtte szereplő városok, viszont annál izgalmasabb lehetőségeket és felejthetetlen romantikázásra inspiráló felnőttbarát szálláshelyet kínál a Duna Relax Hotel képében. Az impozáns belső kialakítással rendelkező hotel egyik különlegessége a római fürdő, ahol a letűnt, dicső római kor fürdőházainak hangulata kel életre. Itt nemcsak az atmoszféra, hanem a szolgáltatások is különlegesek. Így kipróbálható a tepidarium, a laconium, a caldarium és frigidarium is. Ezen felül élvezhető még a klasszikus gőzfürdő, pezsgőfürdő és finn szauna jótékony hatása. A szálloda egyedi program és élménylehetőségeinek tárháza szerencsére ezzel még korántsem ért véget. Ugyanis lehetőség van részt venni tibeti jógán, funkcionális tréningen és „problémamegoldó” meditáción is.Ami pedig magát a várost illeti, nos Ráckevén időzvén érdemes kicsit kimozdulni a fenséges szállodából és megismerkedni a város további nevezetességeivel. Így a Savoyai Kastéllyal, az Árpád szoborral és Árpád térrel, valamint a Hajómalommal! Persze a Szegedi Kis István sétányon kéz a kézben való andalgás ugyancsak idilli pillanatokat tartogathat.

Megnézem a szállodát!

2020.10.07. Krisztina Szeitz

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.