Megnyitás | Vissza a főmenühöz

Édes pillanatok Máltán, Cipruson és Toszkánában

Cannoli

Cannoli Shutterstock

Utazásunk megtervezésénél számos tényezőt figyelembe veszünk. Többek között az ár-érték arányt, a megközelíthetőséget, a programlehetőségeket, néha még az ételeket is. De ritkán döntünk az adott desztinációban fellelhető sütemények alapján, pedig egy-egy ország édességei néha többet mondanak ezer szónál. Ezért úgy gondoltam, hogy az alábbi remek úticélokat ezúttal nem a nevezetességeik szemszögéből mutatom be. Annál ugyanis sokkal ínycsiklandóbb a helyi édességek górcső alá vétele.

Málta

Għasel- tradicionális máltai desszert

Għasel- tradicionális máltai desszert Shutterstock

Olaszországtól délre, a Földközi-tengeren található Málta szigete meglepő finomságokat rejt. Az elmúlt évszázadok nemzetközi kereskedelmének köszönhetően egyszerre érződik itt a keleti és a nyugati hatás. Ennek egyik legszembetűnőbb megnyilvánulása a cannoliban érhető tetten. A cannoli egy tipikusan olasz (Szicíliai) finomság, amely az idők során Máltán is gyökeret vert és legalább annyira tradicionálissá vált. A különféle ízesítéssel bíró, ricotta krémmel töltött tésztatekercs ellenállhatatlanul olvad szét az ember szájában. Önmagában vagy egy kávé mellé tökéletes választás.

Fedezd fel Máltát!

Ez is érdekelhet:

Fedezd fel Máltát!

A máltaiak másik nagy kedvence a ghasel, amely egy fűszeres lekvárral és citromhéjjal töltött mézes tésztagyűrű. Az ünnepi menü elmaradhatatlan eleme, de a hétköznapokat is gyakran édesíti.

Imqaret

Imqaret Shutterstock

Az őrölt szegfűszeggel megbolondított almáspite ugyancsak népszerű a szigetországban, csakúgy, mint az arab hatást magán viselő imqaret. A zeppoli névre keresztelt töltött fánkféleség ugyancsak nagy népszerűségnek örvend nemcsak a máltaiak, hanem az olaszok körében is.

Fedezd fel a legjobb máltai utazásokat!

Ciprus

Loukoumades fánkszerű édesség

Loukoumades fánkszerű édesség Shutterstock

Ciprus kettéosztottsága az ételeken is megmutatkozik. Míg északon a török, addig délen a görög konyha finomságaiba kóstolhatunk bele. Ugyanakkor összességében elmondható, hogy a keleti hatás dominál. Látnivalók tekintetében is ajánlott a sziget mindkét felét felfedezni, közben pedig kényeztetni magunkat a helyi cukrászkülönlegességekkel.

Amit a csodálatos Ciprus adhat

Ez is érdekelhet:

Amit a csodálatos Ciprus adhat

A Cipruson fellelhető rengeteg tradicionális sütemény közül nehéz választani, de a zselészerű mandulás süteményt, a lokumit és a tipikus keleti finomságot, a baklavát mindenképpen meg kell kóstolni. Tudom, tudom, baklavát hazánkban is majd’ minden sarkon találni, de higgyétek el, Cipruson egy picit más íze van: sokkal autentikusabb.

Baklava, lokumi és egy csésze kávé

Baklava, lokumi és egy csésze kávé Shutterstock

A fahéjas mázzal bevont apró fánkocskát a lokumádeszt (loukoumades) vétek lenne kihagyni. A szegfűszeges szirupba mártott, zölddiós karidaki elsőre kissé szokatlannak hathat, de rendkívül finom. Egy másik igen jellegzetes ciprusi desszert a magvakkal töltött édes kolbász, az úgynevezett Soutzoukos is igen jelentős népszerűségnek örvend mind a helyiek, mind a turisták körében. A különböző ízkombinációban létező gyümölcsös-magvas finomság igazán egyedülálló ízélményt tartogat, és nem csak a külső megjelenése okán vonzó.

Fedezd fel a legjobb ciprusi utazásokat!

Toszkána:

Torta della nonna

Torta della nonna Shutterstock

Toszkána maga a megtestesült álom. Kissé olyan, mintha ország lenne az országban, így az ételek tekintetében is helyi jellegzetességet mutat. Habár Itáliában úton-útfélen találni valami finomat, azért ennek a régiónak is megvannak a maga egyedi vonásai mind a főételek, mind a sütemények terén. Számos helyi édesség közül a torta della nonna abszolút kedvenc. Ez a mennyei vajas pudinggal töltött omlós tészta a helyiek elsőszámú desszertje. Toszkána másik jellegzetes tortája a likőrrel, csokoládéval, rizzsel és dióval töltött Torta co’ Bischeri szintén páratlan finomság.

Kalandozásaim Toszkánában

Ez is érdekelhet:

Kalandozásaim Toszkánában

Siena régi jellegzetes édessége a panforte, amely különféle kandírozott gyümölcsökből, magvakból készül fahéjjal, vaníliával, szerecsendióval és mézzel megbolondítva. Igaz, egy picit tömény, de annál finomabb és energiával tölti fel az embert.

Panforte

Panforte Shutterstock

A cantuccini névre keresztelt édes teasütemény ugyancsak helyi specialitás. A manduladarabokkal sütött száraz sütemény elsőre talán nem oly kihívó, de ne dőljünk, be a látszatnak. A desszertborral kínált kekszre hajazó finomságot italba mártogatva fogyasztják. Eredetileg borral kínálják, de kávéval is épp oly élvezetes finomság.

Toszkána tipikus karácsonyi édessége az ugyancsak mandulát tartalmazó ricciarelli. Ezt a kerek kekszre hasonlító süteményt porcukorral hintve szervírozzák. Tulajdonképpen a macaronnak egy speciális fajtája, amelyet a cantuccinihez hasonlóan borral szokás fogyasztani. Ahogy az összes olasz sütemény, úgy ez is kivételes örömöket tartogat az ízlelőbimbóink számára.

2021.11.11. Krisztina Szeitz

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.