Lena apartmanok Értékelés: 0/5 Görögország, Korfu, Sidari
Névtelen
Ellenőrizetlen vélemény Több mint 3 éves vélemény
Összességében jól éreztük magunkat, mindannak ellenére, hogy az apartman szoba hagy némi kivetni valót maga után. Az idegenvezetőkkel teljesen meg voltunk elégedve, segítőkészek voltak. A buszsofőrökkel is teljesen elégedettek voltunk.
Amikor eljöttünk, az idegenvezető felhívta a figyelmünket, hogy hiányzik a fürdő elé elhelyezett kilépő, amire az apartman tulajdonos hívta fel a figyelmét. Természetes ezt a helyszínen is közöltük, hogy mi azzal nem találkoztunk amikor a szállást átvettük. A tulajdonos addig nem engedte a buszt elindulni, amíg az általa megállapított 10 eurot a helyszínen nem fizetjük ki. Teljes mértékben felháborítónak tartom, hogy ilyen helyzetbe hoztak minket, és lopással vádoltak meg. Nem a pénzről van szó, mert csak 10 euro volt, hanem maga a megaláztatás, hogy ilyen helyzetbe hoztak minket mindenki előtt. Azt, hogy mi alapján mondta ezt az összeget nem tudjuk, számlát se adott róla, egyébként meg nem kívánom senkinek sem, hogy ilyen helyzetbe kerüljön egy koszos, használt fürdőszobai kilépő szőnyeg miatt.

Elhelyezés
A földszinti szobában kaptunk szállást. Tisztáságilag voltak problémák. A fürdőszobában a zuhanyzóba elhelyezett csúszásgátló penészes volt, amit használat közben félretettünk. A wc kefe minősíthetelnenül nézett ki, a wc ülőke méretileg nem illeszkedett. A szobában, a szekrényekben dohos szag volt.
Az udvar és az épület szép és tiszta volt.
Ellátás
Önellátásos volt az utazásunk, ezért erről nem tudok írni.
Tengerpart
Az ingyenes tengerparti rész nem volt rendesen takarítva, büdös volt, és koszos is. Lehetett fizetős tengerpartra is menni, ott viszont teljesen meg voltunk elégedve a tisztasággal.
Névtelen
Ellenőrizetlen vélemény Több mint 3 éves vélemény
Üdv Mindenkinek,
"A tulajjal vigyázni kell!"Ez olvasható a katalógusban.Mint elmondta az idegenvezető hölgy ez abból áll csupán,hogy a tulaj,mindenre odafigyel és betart minden szabályt.Gondoltuk ezzel semmi baj!
A klímát külön kellett fizetni. ezért beszélgettünk kicsit,amitől úgy éreztem ,indokolatlanul is túl barátságos,olyan sunyi alkat.Ezek után már messziről integet és úgy tesz,mintha országos haverok lennénk.Mindez nem sokáig tartott!Az utazási iroda által meghírdetett búcsúestre jelentkeztünk,amit még két nappal az est előtt visszamondtunk egyéb elfoglaltság miatt.Onnantól lehetett érezni a 360 fokos fordulatot.Ha találkoztunk vele nem köszönt,hanem másfelé nézett,úgy éreztük,személyes sértésnek vette azt,hogy az általa megrendezett esten nem veszünk részt.Ettől függetlenül nem foglalkoztunk ezzel különösebben,hiszen ez a mi nyaralásunk,gondoltuk.
A hazaindulásunk napján mindent szépen rendben hagytunk,nem nézett át semmi,csak le kellett neki adni a szoba kulcsát.A kijelentkezés után fél órával jelezte az utazási iroda kihelyezett idegenvezetője,hogy a tulaj szerint elvittünk két törölközőt!!!Hidegzuhanyként ért minket a dolog,hiszen többször is átnéztünk mindent a párommal mindketten és tudtuk,hogy ez nem igaz!
Visszamentünk és kérdeztük mi a probléma?!Ugyanezt elmondta és mikor kértem,hogy menjünk fel együtt ellenőrizni,azt a választ kaptam,hogy már nem lehet,mert a takarítónő már rendet tett!Én pedig kijelentettem,hogy nem vagyunk hajlandóak fizetni egy vasat sem!
Az utazási iroda által nem lett tovább firtatva a dolog,de ha lett is volna,akkor sem lettünk volna hajlandóak fizetni semmit elvből sem!
Iszonyúan elrontotta ezzel a nyaralásunk összképét!Hozzá kell tennem,hogy az utazási irodával és az idegenvezetőkkel semmi gondunk nem volt,nagyon kedvesek voltak és mindenről tájékoztattak minket.Hosszú volt a buszozás,de ilyen távolságot nem lehet olyan egyszerűen busszal leküzdeni ez érthető!
"A tulajjal vigyázni kell"...Mostmár értjük miért!!!

A képek alapján modernebbnek tűnt.Belépés után a 80-as években éreztük magunkat.
Szállás szolgáltatások
Elvileg volt wifi.A mi szobánkig a jelerősség nem jutott el:-(