2 év alatt országos hálózatot épített az Invia.hu

Az elmúlt tíz év statisztikái szerint jelentősen, 20 százalékkal nőtt a magyarok külföldi utazásainak száma, amelyek megszervezését az emberek egyre nagyobb arányban bízzák az erre szakosodott irodákra. A kereslet bővülése pedig új lendületet adott a szektor szereplői számára a tevékenységük bővítésére, szolgáltatásaik fejlesztéseire. Köztük a legnagyobb európai online utazásközvetítő iroda, az Invia magyarországi tagja is országos hálózatbővítésbe fogott. Az elmúlt két év alatt 13 megye 20 városában összesen 21, viszonteladói hálózatba szervezett ügyfélkirendeltséget nyitott meg. Ezzel az online térhódítás után újabb szegmensben erősítették meg piaci pozícióikat.

Az Invia.hu október elején tartotta első franchise találkozóját, amelyen a résztvevők többek közt felidézték a két évvel ezelőtti indulást is. A franchise program akkor megfogalmazott fő célja az volt, hogy az online jelenlét megtartása mellett, az offline elérhetőségek fejlesztésével a vállalkozás népszerű és ingyenes szolgáltatásai minél szélesebb körben váljanak elérhetővé, az Inviától megszokott minőségben.

„Az idei találkozón összegzett eredmények azt mutatták, a piac értékeli a megbízhatóságot, a kiszámíthatóságot, a fejlett ügyfélszolgálati attitűdöt és a szegmensen belüli változásokkal szembeni rugalmasságot. Fontos és közös értéke ezek mellett a hálózatnak a nyitottság. Tagjai mindenekelőtt tanulni és fejlődni szeretnének, egymástól és a legjobb példákból. Nemzetközi cégként az Invia mindig is a tudás megosztása és a legjobb gyakorlatok népszerűsítése mellett tette le a voksát. A magyarországi terjeszkedésében együttműködő partnerei pedig ebben is remek szövetségesnek bizonyultak.” – hangsúlyozta Zakar Jozef cégvezető. Benczik Balázs franchise menedzserrel és remek, tapasztalt és elhivatott partnereikkel közös munkájuk eredményeképpen ma már országosan 21 irodában érhetik el az utazni vágyók az Inviától megszokott széles, minőségi kínálatot, illetve a gyors és kényelmes ügyintézést, valamint a személyre szabott asszisztenciát.

A szakmai egyetértés, a közösen megfogalmazott és képviselt értékek mellett, az elérendő eredmények tekintetében is nagy volt az összhang a franchise találkozó résztvevői között. A legeredményesebb viszonteladókat díjakkal is kitüntették az eseményen. A munka pedig folyik tovább. Az idén 10 éves magyarországi fennállását ünneplő Invia.hu a jövőben is kiemelten kezeli a hálózatbővítést, hogy még több helyen tegye elérhetővé az ügyfélközpontú szolgáltatását, valamint Magyarország legszélesebb viszonteladói kínálatát.

Forrás: http://bdpst24.hu

http://bdpst24.hu

Megjelent: 2018.10.15.