Így startol újra az Invia.hu csapata

Mindannyian biztosan tudtuk a pandémia alatt, hogy az embereknek nagyon hiányzik az utazás. Azt viszont nem tudhattuk, ez mit fog jelenteni a korlátozások enyhülése, majd fokozatos kivezetése után. De mostanra már körvonalazódnak a kilátásaink: az Invia.hu osztja meg velünk aktuális tapasztalatait.

Lassan 15 éves története során az Invia sokszor, sok formában újult meg, és keresett új, korábban ismeretlen válaszokat a folyton változó kihívásokra. Nagy segítséget jelentett ebben, hogy évről évre a piac több szereplőjének dobogott kéken a szíve: szervezőirodai partnereik és franchise-hálózatuk tagjai mellettük, velük kockáztattak a teljes áras kínálatra való átálláskor, az ügyfélszolgálati újdonságok meghonosításakor, minden új termék bevezetésekor.

Szerencsére a tavalyi nehézségeket sem egyedül kellett átvészelniük – a remény és a bizalom, ami pedig folyamatosan tartotta a csapatban a lelket, napról napra indokoltabbnak bizonyul.

Mindig rendszerekben és hálózatokban gondolkodva

“Korábbi sikereink és jelenleg is stabil pozíciónk leginkább annak köszönhető, hogy mindig igyekszünk hosszú távon is fenntartható, a lokális sajátosságokhoz igazodva, de globális szemléletben működni” – mondta el a jelen helyzetet firtató kérdésünkre Zakar Jozef, az Invia.hu Kft. cégvezetője.

A Recovery Insights: Készen áll a felszállásra? című kiadvány friss adatai szerint az újrakezdés egyik érdekes jelensége a lockdown során el nem költött, fel nem használt források nagyobb arányban megvalósuló, élvezeti cikkekre történő fordítása. A folyamatosan növekvő érdeklődést az Invia hálózatának tagjai maguk is országszerte érzékelik, ennek köszönhetően pedig franchise-partnereikkel a korábbi stagnálás után ismételten a fejlődés útjára tudtak lépni.

Mindez a meglévő – és az elmúlt időszak kihívásaiból megerősödve kikerülő – hálózat korábbi években megszokott támogatása mellett azt is jelenti, hogy a következő időszakban a hálózatépítés maga is kiemelt szerephez jut majd, így a cég jelenleg nyitottan várja csatlakozni kívánó leendő partnerei jelentkezését.

Forrás: turizmus.com

turizmus.com

Megjelent: 2021.07.12.