Így is takarékoskodhatunk a külföldön töltött nyári szabadság alatt

Előrelátó tervezéssel számos apróságnak látszó, de fontos dolgon lehet pénzt spórolni a külföldi nyaralás alatt. Még akkor is, ha egy utazási irodán keresztül foglalunk csoportos utazást busszal vagy repülővel. A piacvezető hazai online utazási ügynökség, az Invia az eddigi tapasztalatait felhasználva összegyűjtött pár hasznos tudnivalót, amelyek segíthetnek abban, hogy a magyar turisták olcsóbban telefonáljanak, étkezzenek, vagy éppen béreljenek autót a vakációjuk alatt.

Az Invia szakemberei szerint nem lehet elég korán elkezdeni a felkészülést a nyaralásra. Nem tévedés: már azelőtt rengeteget spórolhatunk, mielőtt elindulnánk a jól megérdemelt nyaralásunkra. Először is érdemes a célország és Magyarország közti telefonálás roaming díjait áttanulmányozni. Idén nyártól az uniós államokban az eddigieknél kedvezőbbek lettek a tarifák, illetve a távolabbi országokra vonatkozóan is különböző kedvezményeket lehet igényelni a mobilszolgáltatóknál, ha ezeknek idejében utánanéz az ember.

Szintén otthonról, megtervezhetőek az internet segítségével az országokon belüli utazások. A tömegközlekedési menetrendek alapján előre kalkulálhatóak a költségek, illetve az utazásra fordítandó idő, így kint már nem kell drága helyi taxira költeni a pénzt. Természetesen, aki nem akar buszra, vagy vonatra szállni, az a helyszínen autót is bérelhet. Ennek kapcsán az Invia szakemberei azt ajánlják, hogy többen béreljenek egy autót, mert akkor a kiadások is jobban eloszlanak, és meg van oldva az is, hogy a sofőrök váltsák egymást a volán mögött.

Abban az esetben, ha nem all inclusive szállodát foglalunk, a napközbeni étkezések szintén komoly feladat elé állítják a nyaralókat. Napjaink közkedvelt utazási applikációinak böngészésével viszont jó előre megtervezhetjük azt is, hogy mikor, hol, és mennyiért fogunk enni, illetve inni. Az étteremajánló-és értékelő közösségi alkalmazások révén még itthon feltérképezhetjük az egyes helyek kínálatát, árait, és a róluk írt vélemények alapján kiválaszthatjuk a nekünk tetsző vendéglőket. Ugyanakkor számos helyszínen kuponokat, kedvezményeket is kaphatunk, ha például az adott applikációkon keresztül foglalunk asztalt, és így még többet spórolhatunk a leendő számla végösszegéből.

De nem csupán a vendéglátás kapcsán élhetünk kedvezményekkel. Érdemes a nyaralóhelyhez közeli múzeumok, állatkertek, strandok, vidám parkok és más szórakoztató központok honlapjait is megnézni, mert sokszor kínálnak olyan engedményeket, amelyek alapján előre kiszámolhatjuk a belépők árát.

A szálláshelyről induló kirándulások megtervezésekor érdemes azt is számba venni, hogy a magyar nyelvű programok esetenként drágábbak, mint a más nyelvűek. Ha tehetjük, megéri például angol csoporttal menni, mert ezzel több ezer forintot is megtakaríthatunk, miközben egyetlen látnivalóról sem maradunk le.

Az Invia szakemberei szerint a szuvenír vásárlás is keretek közé szorítható. Ennek a legegyszerűbb módja az, ha csak annyit költünk el, amennyit erre a célra előzetesen félretettünk. Ha attól tartunk, hogy ez nem lesz elég visszatartó erő a számunkra, akkor jobb, ha a turistavonzó helyektől távolabb lévő, kisebb üzletekbe térünk be, amelyekben országoktól függően akár alkudhatunk is az ajándéktárgyakra.

További utazási tippek, ország ismertetők a www.invia.hu oldalon találhatóak.

Megjelent: 2016.06.27.