Az európai körutazás varázsa
A nappalok rövidülésével az időjárás is kezd egyre hűvösebbé válni, a csodálatos ősz pedig lassan megmutatja makacsabb arcát. Ugyanakkor ez még nem jelenti azt, hogy otthon kellene gubbasztani a tv előtt (bár néha az is jó), sőt igazából most jött el az ideje az európai körutazásoknak!
KappadókiaGörögországSvájcMadeiraGrúzia és Örményország
Ha azt hinnéd, hogy ez egy sima városnézést takar, csak frappánsabb nevet kapott, akkor bizony tévedsz. Európai körútjaink sokkal többet rejtenek szimpla városlátogatásnál, annál jóval izgalmasabbak, érdekesebbek és tartalmasabbak.
Ez a fajta utazástípus, habár Európán belülre szól, egy kicsit mégis inkább az egzotikumra hajaz. Ahhoz, hogy eme állításom igazolást nyerjen, hoztam néhány tényt és persze jó pár gyönyörű úticélt, melyek láttán garantáltan Te is azonnal csomagolni akarsz majd.
Az európai körutazás legfőbb és egyben elvitathatatlan vonzereje, hogy idő és költségek tekintetében rendkívül hatékonyan fel lehet így fedezni új helyeket. Ez azt jelenti, hogy egy, maximum két hetes utazás alatt egy egész ország, vagy régió legjelentősebb nevezetességeit meg tudod csodálni. Mindemellett a kényelmes utazás, a komfortos szállás és a finom ételek is garantáltak. Ehhez jön még a magyar nyelvű idegenvezetés, így a legfontosabb információk épp úgy a birtokodba kerülnek majd, mint az állandóan rendelkezésre álló segítség.
És hogy hová tudsz eljutni?
Kappadókia meseszép tájai
Ez a lenyűgöző, mesébe illő vidék a mai Törökország közép-anatóliai részén helyezkedik el. Habár a területen már a bronzkorban is éltek, mégsem ez, hanem a világon páratlan látványosságai miatt oly különleges. Kappadókia legjelentősebb látnivalói között olyan helyek szerepelnek, mint a Göreme Nemzeti Park a Göreme Völggyel, mely az UNESCO világörökség része, vagy a „Tündérkémények” nevet viselő egyedülálló tufakúpok tengere. A semmihez sem fogható, holdbéli táj eldugott barlanglakásokat és templomokat is rejt.

Ez is érdekelhet:
A kopár, mégis magával ragadó sziklákkal és völgyekkel övezett Kappadókia felfedezésén túl a híres szeldzsuk karaván menedék, Obrukhan, valamint Antalya legszebb vidékei kerülnek górcső alá.
Az antik Görögország szépségei
A nagymúltú Görögország számtalan festői tengerparttal és még több lenyűgöző történelmi kinccsel bír. Sokuk az UNESCO világörökségi listáján is helyet kapott, azonban minden, a programban szereplő nevezetességről elmondható, hogy valódi szépség.

Ez is érdekelhet:
E varázslatos körút során olyan helyek kerülnek felkeresésre, mint a makedónok ősi városában, a mai Vergina területén található földalatti makedón királysírok. Ezen túl ellátogathatsz a felhők közti világba, a Meteorákhoz, valamint Athénba az Akropoliszhoz, Hadrianus császár diadalívéhez és a Peloponnészoszi-félsziget mesés színházaihoz. Természetesen felkeressük Delphoi-t, a Thermopülai-szorost a spártaiak emlékművel, valamint Olümposz hegyét is.
Svájc varázslatos vidéke
Aki egyszer járt Svájc ámulatba ejtő vidékén, az soha nem felejti, és újra visszavágyik. Eme álomszép ország legmegkapóbb helyei kerülnek terítékre 5 napos körutazásunk során. Ausztria és Svájc hegyei között utazunk, lélegzetelállító helyszíneken keresztül, néhol 2000 méteres magasság fölött! A terület természeti szépsége mellett kulturális látványosságait is sorra vesszük: Innsbruck óvárosa, a nagyvilági Montreux, sőt még Bern felkeresése is része a programnak. Tartalmas kikapcsolódás Európa egyik legszebb hegyvidékének havas csúcsai között!

Ez is érdekelhet:
A felejthetetlen svájci körutazásból nem maradhat ki a Broc településen található patinás Cailler csokoládégyár kóstolással egybekötött üzemlátogatása sem.
Madeira egzotikus világa
Portugália autonóm részét képező Madeira-szigetek igazi európai egzotikummal csábítják a kalandra vágyókat. A szigetcsoport legnagyobb tagja, Madeira, olyan különleges úticél, mely egy életre befészkeli magát az ember lelkébe.

Ez is érdekelhet:
Az egyhetes kirándulás során felfedezhető szépségekből Funchal főbb látnivalói: a Sé katedrális, a Baltazar Dias színház, a Mercado dos Lavradores piac és a Botanikus Kert, illetve Kelet-Madeirán Santana faházai, a Pico Arieiro kilátó, a Ribeiro Frio babérerdő és a Ponta S. Lourenco lenyűgöző tájai emelkednek ki.
A sokszínű Grúzia és Örményország
A lebilincselő, ódon szépségeket rejtő, kilenc napos körutazás során Grúzia és Örményország legjelentősebb területeit lehet körbejárni és végig élvezni gasztronómiai ínyencségeit.

Ez is érdekelhet:
A felfedező túra Grúziában veszi kezdetét, ahol Kutaisi, Gori és Tbiliszi város szépségeit egy kellemes városnézés keretében csodálhatjuk meg. Ezt az ország egykori fővárosának és vallási központjának, Mtcheta-nak a felkeresése követi, ahol az UNESCO Világörökségi listán is szereplő építészeti alkotásokat (Jvari székesegyház-kolostor, Szvetichoveli Székesegyház) lehet szemügyre venni. A következő állomások egyikeként az Aragvi folyó partján fekvő Ananuri erőd- és templomkomplexumot keressük fel, mely számos csata helyszínéül szolgált.
Örményországban is legalább annyi megnézendő szépség várja a kíváncsi turistát, mint Grúziában. A szintén az UNESCO Világörökség listán szereplő középkori Haghat apátság legalább annyira varázslatos, mint Jereván városának nevezetességei. Ezek közül a Matenadaran és az Örményország anyja emlékmű igen figyelemre méltó. Az ország további, Világörökségi listán szereplő látnivalói is a program részét képezik, így a résztvevők láthatják Zvartnotsz templomának romjait, Khertvisi várerődöt, Vardzia barlangvárosát, valamint Bagrati katedrálist és a Gelati kolostor épületeit is.

Tetszik ez a bejegyzés?
Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.