Megnyitás | Vissza a főmenühöz

Tökéletes úticélok márciusra

A képeslapra illő szépség

A képeslapra illő szépség Shutterstock

Március beköszöntével nem csak egy új hónap, hanem egy új évszak is a kezdetét vette. A tavasz már ott bujkál a levegőben, azonban tökéletes pompájára még egy kicsit várnunk kell. Addig is, míg teljes valójában megérkezik, álljon itt egy összeállítás kedvenc márciusi úticéljaimból, azok számára, akik a várakozás helyett az azonnali egzotikus nyaralás mellett döntenének.

Az alábbi országok nem csak kellemes meleggel, hanem gyönyörű tengerparttal, letűnt civilizációk emlékeivel, színes kultúrával és számtalan csodás izgalmakkal várják, hogy felfedezzük őket.

Kuba

A Karib-térség, azon belül is a Nagy-Antillák legnagyobb tagjaként nyilvántartott Kuba minden tekintetben valódi egzotikumnak számít. A Karib-tenger északi részén, hosszúkásan elnyúló szigetország hallatán temérdek dolog jelenhet meg lelki szemeink előtt, melyek alapján könnyen beskatulyázhatnánk ezt a nem mindennapi helyet. Legyen az pozitív vagy akár negatív előítélet, próbáljuk meg egy picit figyelmen kívül hagyni és engedni, hogy Kuba feltárja előttünk valódi arcát.

Az egzotikum csábítása

Az egzotikum csábítása Shutterstock

A trópusi éghajlattal rendelkező ország túlnyomó részét sík vidék jellemzi, csak a sziget délkeleti felén húzódó Sierra Maestra hegység színesíti földrajzi képét. Habár Kuba nem büszkélkedhet túl sok szárazföldi állatfajjal, valamint területének déli részén fedezhetünk csak fel mangrove erdőket, part menti korallzátonyai és gazdag vízi élővilága bőségesen kárpótolja ezen hiányosságait. A tengeri élőlények szerelmesei garantáltan el lesznek ragadtatva a víz alatti látványtól, főleg akkor, ha a kedvelt búvárparadicsom, a Cayo Coco térségében merülnek a felszín alá.

Az átlagos tengerparti nyaralás hívei számára a méltán híres Varaderon való pihenés jelentheti az elsőrangú programot. Ez korántsem meglepő, hiszen ki ne akarná hűsítő pálmafák árnyékában, a fehér homokos strandon hallgatni az azúrkék tenger halk duruzsolását, miközben egy pohár Havana rumot kortyolgat?!

Miután a mesés parton kipihentük hétköznapi fáradalmainkat, érdemes a kubai mindennapok világába egy kis kitérőt tennünk, melynek elsőszámú célpontja csakis a főváros, Havanna lehet.

Irány a színek forgataga!

Irány a színek forgataga! Shutterstock

A spanyol hódítók által az 1500-as években alapított, jelenleg több, mint 2 millió lakossal rendelkező város számtalan történelmi megpróbáltatáson esett át, azonban ez a helyiek jókedvén és vendégszeretetén egyáltalán nem mutatkozik meg. Annak ellenére, hogy Havanna sok felújításra váró épülettel bír, mégis különleges, színes atmoszférájának hála, egyszerűen belopja magát az ember szívébe.

Itt járva mindenképpen keressük fel a Kapitóliumot, Kolumbusz kriptáját, a José Martí emlékművet és a Museo de la Revolucion-t. Persze a kubai szivar, a helyi bárok meglátogatása és a salsa ritmusára való ringás sem maradhat ki a „must have” programok sorából

Peru

Peru neve mára szinte teljesen egybeforrt az Inka Birodalommal és a festői szépségű Machu Picchu-val.Az egykor virágzó kultúra fennmaradt bizonyítékait bejárva saját bőrünkön érezhetjük e tény mibenlétét anélkül, hogy jobban beleástuk volna magunkat a történelem viharos évszázadaiba.

Peru nem a klasszikus tengerparti nyaralásra vágyók helye, ittsokkal inkább a világ érdekességeinek felfedezésére áhítozók találják meg a tökéletes utazási élményt.

Ennek megfelelően a Dél-Amerika nyugati részén, pontosabban a Csendes-óceán mentén elhelyezkedő ország elsőszámú turisztikai célpontjai eme letűnt kultúrához kapcsolódó látványosságokban keresendők. Ezek közül is a leghíresebbnek a már említett romváros Machu Picchu tekinthető, mely az Andok nehezen megközelíthető hegygerincén bújik meg. A mára UNESCO világörökségi védelem alatt álló terület „A világ hét új csodája” között is méltán szerepel.A romvárosról számtalan dokumentumfilm készült, melyekben az inkák kultúrájának mibenlétét igyekeznek megfejteni. Bizonyos kérdésekre talán sosem kapunk választ, mégis az egykori civilizáció vallási központjának helyén állni igazán varázslatos élményt tartogat még a sokat látott utazó számára is.

A kihagyhatatlan Machu Picchu, Peru

A kihagyhatatlan Machu Picchu, Peru Shutterstock

Az egykor virágzó birodalom fennmaradt hírmondóinak sora ezzel még korántsem ért véget, hiszen Machu Picchu-tól nem messze, a ma is indiánok lakta Cuzcovárosában további régészeti lelőhelyeket csodálhatunk meg. A települést elhagyva, az Andok Vinicunca hegyláncához közel, egy különös természeti szépségre, a Szivárvány hegyre bukkanhatunk. Az ámulatba ejtő természeti jelenséghez vezető út minden fáradtságot megér.

Az ország déli része felé haladva, Arequipa városközpontjában szintén a Világörökségi listán helyet kapott, lenyűgöző atmoszférával bíró helyszínt találunk. Nem csak a régi emlékeket, hanem a település egészét érdemes bejárni, hiszen a spanyol hódítás után is megannyi, csodálatos épületet emeltek itt, mint például a Szent Mária-székesegyházat.

Peru világhírű, eddig még megfejtetlen nevezetessége között találjuk a Nazca-vonalakat, melyek egyedi alakzatai kizárólag a levegőből látszódnak. Eredetükre és funkciójukra a mai napig nem született megdönthetetlen magyarázat.

Persze a Nazca-vonalak földről történő meglátogatása kevésbé izgalmas, ígya kalandra vágyók jobban teszik, ha a Chavín-kultúra örökségét keresik fel, vagy ellátogatnak az ország fővárosába, Limába, melyet a spanyol hódítók 1535-ben alapítottak. Limában a múzeumok és keresztény épületek mellett betekintést nyerhetünk a mai Peru mindennapjaiba, mely behatóbb megismerése csak még élesebb kontrasztot képez a régi, letűnt kultúrák emlékeivel szemben.

A legtökéletesebb művész maga a természet

A legtökéletesebb művész maga a természet Shutterstock

India

A Dél-Ázsiában fekvő India a Föld hetedik legnagyobb területtel bíró és bolygónk második legnépesebb országa. Történelme hosszú évezredekre nyúlik vissza, mely során számtalan erős birodalomnak adott otthont, de volt, mikor ő kényszerült szolgasorba mások gyarmataként. E lenyűgöző múlttal rendelkező, varázslatos szubkontinens a hatalmas világvallások bölcsője is egyben. Itt tanított Gautama Buddha, itt lett naggyá Gandhi és itt talált új otthonra Tendzin Gyaco - a dalai láma is.

India sokszínű földjén számtalan ritka növény és állatfaj osztozik az indiai néppel, mely egyszerre tűnik a világ leggazdagabbjának és legszegényebbjének.

Éppen e sokszínűségnek köszönhetően nehéz felsorolni az ország összes nevezetességét, látnivalóját és felfedezésre érdemes helyét, pihenésre csábító tengerpartjairól nem is beszélve. Azonban van jó néhány olyan kuriózuma, mely számomra a legérdekesebb és legizgalmasabb szépséggel bír.

Ezek között természetesen ott szerepel a halhatatlan szerelem szimbóluma, a Taj Mahal, mely a világ egyik leghíresebb turisztikai célpontjává nőtte ki magát. Az Agra városában álló muszlim mauzóleum gyönyörű márványfalai és egyedi díszítései valóban lélegzetelállító hatással bírnak. Nem csoda, hogy az UNESCO is felvette listájára, valamint bekerült a „Világ hét új csodája” közé.

Taj Mahal, szerelem az öröklétig

Taj Mahal, szerelem az öröklétig Shutterstock

A Taj Mahaltól nem messze egy másik igen fontos indiai remekművet találhatunk a Vörös Erődképében. A palotaváros gyönyörű épületei között sétálva átérezhetjük a múlt nagyságát.

Aki hozzám hasonlóan kicsit is közel érzi magához a buddhista filozófiát, annak Szárnáthkötelezően felkeresendő úticél. A Váránaszi (a hinduk hét szent városának egyike) közelében fekvő buddhista zarándokhely az, ahol Buddha megvilágosodása utáni első beszédét tartotta.

Szintén vallási zarándokhely a Ranakpurban magasodó templom, mely egyedülálló szépsége áhítatra inti az ide érkező utazót.

Ha Indiában képeslapra illő tengerparti vidéket keresünk, akkor Goa, illetve a Malabár-partlehet az ideális választás. Itt az országtól kissé eltérő nyelvezetre és atmoszférára készülhetünk, mely valódi békét áraszt magából.

India megismerésének van egy teljesen más módja is, mely az ország legfőbb nevezetességeit hivatott egy csokorba szedve bemutatni, ez pedig nem más, mint a Maharaja Express. A luxusvonat minden kényelmi szolgáltatás biztosítása mellett kalauzol át az ország szépséges tájain.

Az áhítatra hívó Virupaksha templom

Az áhítatra hívó Virupaksha templom Shutterstock

Dominikai Köztársaság

A képeslapra illő szépség

A képeslapra illő szépség Shutterstock

Kubához hasonlóan a Dominikai Köztársaságis a Karib-térségben, található, egészen pontosan a Hispaniola nevű sziget keleti részét foglalja el. A trópusi monszuni éghajlattal bíró ország elsőszámú nevezetességének álomszép tengerpartjai számítanak. Ez a hely a fehérhomokos tengerparton való lustálkodás fellegvára.

A nyaralóövezetek all inclusive ellátása minden igényt kielégít, így nekünk semmi más dolgunk nincs, csak a pálmafák árnyékában koktéllal a kézben élvezni az azúrkék tenger festői látványát. A sziget elhelyezkedéséből adódóan az északi parton az Atlanti-óceán, míg a déli parton a Karib-tenger hullámaiban mártózhatunk meg. A Dominikai Köztársaság elsőszámú strandjain, mint Bavaron és Punta Canan, garantáltan ki tudjuk pihenni a hétköznapok stresszel teli fáradalmait.

Ha némi aktív kikapcsolódásra is vágynánk, akkor az ország fővárosát, Santa Domingot is érdemes felkeresni. A Kolumbusz Kristóf partraszállása után alapított város számos látnivalóval bír, melyek között a Nemzeti Palotát és a Parque Colónt érdemes szemügyre venni.

A természet közelségére vágyók a sziget nemzeti parkjaiban barangolva fedezhetik fel a helyi flórát és faunát, miközben olyan csodás természeti kincsekre bukkanhatnak, mint a Bayaguana-vízesés.

Izrael

A Közel-Keleten, pontosabban a Földközi-tenger keleti partján elhelyezkedő Izrael elsősorban kellemes tengerpartjai és vallási zarándokhelyei miatt lehet ideális márciusi úticélt. A zsidók és arabok lakta ország időjárása túlnyomórészt mediterrán, azonban a déli területeken trópusi sivatagi éghajlat a jellemző.

Izrael nem rendelkezik hatalmas kiterjedésű erdőségekkel, hiszen a keménylombú erdők főleg a tengerpartok mentén terülnek el, a sivatagi, félsivatagi részeken leginkább fűféléket találni. Ennek tudatában már jobban érthető, miért a tenger és a történelmi emlékek jelentik az ország elsőszámú turisztikai célpontjait.

„A szent város” bűvöletében

„A szent város” bűvöletében Shutterstock

A Júdea-hegység szívében találjuk az ország és egyben a világ egyik legidősebb városának tekintett Jeruzsálemet.Számtalan történelmi és vallási nevezetessége közül az UNESCO Világörökség részévé nyilvánított Óváros, az itt magasodó Siratófallal, Sziklamecsettel és Al-Aksza mecsettel a leghíresebb látnivalója, melynek meglátogatását izraeli utazásunk alatt vétek lenne kihagyni.

Természetesen az ország más területe is megannyi régi csodát rejt, melyek közül a Földközi-tenger partján fekvő Akko óvárosaszintén a kulturális Világörökség része. A település jelentőségét csak akkor érezhetjük át igazán, ha személyesen teszünk egy sétát a sok ezer éves múltra visszatekintő falai között.

A Holt-tenger sós csodája

A Holt-tenger sós csodája Shutterstock

Szintén világörökségi helyszín a Júdea-sivatagban lakozó Maszadaerődlenyűgöző romjai, ahol egykor Nagy Heródes palotája is állt. Az erőd egy hatalmas fennsíkon fekszik, ahonnan belátni a környező vidék vörösen izzó sivatagos táját.

Ha Izraelben járva nem csak a múlt hírmondóit szeretnénk megcsodálni, hanem a klasszikus nyaralásnak is hódolnánk, akkor Tel Avivvárosa nyújtja az ideális bázist. A legjobb és egyben legkülönlegesebb tengerparti élményre mégsem itt, hanem a Holt-tengersós vizén lebegve találunk. Földünk legmélyebb szárazföldi pontján elnyúló víztömeg valójában egy rendkívül magas sótartalommal bíró tó, mely évről évre egyre jobban zsugorodik, ezért és ellenállhatatlan szépsége miatt is érdemes mihamarabb felkeresni. 

 

2019.02.26. Krisztina Szeitz

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.