Lászlóné B.
Ellenőrzött vélemény (Invia.hu) Tartózkodás időpontja: 2026.03.06 - 03.13. Értékelve: Március 2026
Grand Waterworld Makadi Értékelés: 4.5/5 Egyiptom, Hurghada
Árérték arányban nagyon rendben van a hotel.
Árérték arányban nagyon rendben van a hotel.
Elhelyezés
Idén jártunk negyedszer a Waterworldben. Először 2023- tavaszán, majd azt követően minden márciusban ott töltöttünk egy hetet.
Első alkalommal beleszerettünk a csodaszép, palota jellegű épület együttesekbe, a tágas, szép, igazi egyiptomi stílusú lakosztályokba. Amivel korábban nem voltunk elégedettek, az a takarítás színvonala volt, mert bár láthatóan folyamatosan serénykedtek, azért az a tisztasági fok nem egyenlő azzal, ami a hazai, hasonló fokozatú szállodákban megszokott, de ez sem tudta kedvünket szegni.
Viszont az idén határozottan érezhető volt a javulås ezen a téren is. A szobánk ezúttal tényleg tiszta volt.
Korábbi években a személyzet bár kedves volt, de nagyon nyomultak, és tartották a markukat, de idén meglepett, hogy csaknem a teljes gárdát menesztették, csak 3 ismerős arcot fedeztünk fel a régiek közül, és az új személyzet nem szemtelen, csak teszi a dolgát kedvesen. Persze ha kap borravalót, azt megköszöni, de nincs az a kényszerérzet, mint korábban.
Ellátás
Ami a konyhát illeti, abban is történt változás. Korábban szélesebb volt a választék, de tavaly sok olyan étel volt, ami nem készült igazán jól, vagy mindnek ugyan az volt a fűszerezése, amiért már a 3. napon unalmassá vált, de az idén kevesebből lehet választani egy-egy alkalommal, de azok mind ízletesek, és változatosak voltak. Megszűnt a gyümölcstorony, ami korábban szemet gyönyörködtető látványt nyújtott, de aminek nagy része a kukába került, mert senki sem a szépséges, faragott gyümölcsökből szedett, hanem az apróbb, fogyaszthatóbb darabokra szeleteltekből. Az idén csak ehető méretű gyümölcsök voltak, de az változatos volt.
Az all inclusive ellátásban felszolgált helyi italok, koktélok nyilván nem azonosak a drága alapanyagokból készített italkülönlegességekkel, de pl. a sörük kifejezetten finom. Ami még változás, hogy a nemzetiségi éttermekbe nem kell regisztrálni ebédidőben, csakis vacsorához, és nappal az italért sem kellett fizetni egyikben sem, így akinek nincs kedve a svédasztalos ebédhez, és mexikói, olasz, stb. konyhára vágyik, vagy csak nincs kedve felsétálni a tengerpartról, akkor abba az étterembe ül be, amelyikbe csak kedve tartja.
Ami a konyhát illeti, abban is történt változás. Korábban szélesebb volt a választék, de tavaly sok olyan étel volt, ami nem készült igazán jól, vagy mindnek ugyan az volt a fűszerezése, amiért már a 3. napon unalmassá vált, de az idén kevesebből lehet választani egy-egy alkalommal, de aAz idén csak ehető méretű zok mind ízletesek, és változatosak voltak. Megszűnt a gyümölcstorony, ami korábban szemet gyönyörködtető látványt nyújtott, de aminek nagy része a kukába került, mert senki sem a szépséges, faragott gyümölcsökből szedett, hanem az apróbb, fogyaszthatóbb darabokra szeleteltekből. gyümölcsök voltak, de az változatos volt.
Az all inclusive ellátásban felszolgált helyi italok, koktélok nyilván nem azonosak a drága alapanyagokból készített italkülönlegességekkel, de pl. a sörük kifejezetten finom.
Szállás szolgáltatások
A csúszdaparkja is kellemes akár kisgyermekek, akár felnőttek számára. Én pl. imádom a kapszulás csúszdát, ahol szabadesés élményben lehet részed.
Árérték arányban szerintem egy nagyon is szerethető hotel!
Aki viszont modern, high tehc szállodát keres, luxus színvonalú ellátással, drága italokkal, annak ez kevés lehet.
Tengerpart
A tengerpartja pedig igazán kitűnő. A medencék között haladva pár perces séta, és egy lépcsősor után máris az álomszép partra érkezünk, ahol ingyenes igénybe vehető napernyők és napágyak fogadnak. A személyzet itt is kedves, segítőkész. A parton lévő bárok, és éttermek is igénybe vehetők az all inclusive ellátás keretein belül.
Hasznosnak bizonyult az értékelés? (0) (0)







