Marina stúdió

Görögország, Kefalonia, Lassi

Szállásleírás

Már 117 572 Ft /fő-től*

Megnézem

Kiválasztottuk a legjobbakat

Árváltozás aránya havi bontásban

Elérhető időpontok

Szállásleírás

Szállás ID száma: 118 784

Város: Lassi

Szállás

Fekvése: A település központjához közel, a főút közelében, egy kis emelkedőn épült, hangulatos, háromszintes épület, a homokos tengerparttól kb. 650 m távolságra helyezkedik el. A közelben (kb. 50?500 m) kávézók, bárok, üzletek, vendéglők találhatók.
Szolgáltatások: Szépen gondozott épület, kis előkerttel, növényekkel, pálmafákkal, ingyenes WIFI, babaágy (előzetes kérésre), parkoló szolgálja a vendégek kényelmét. Felár ellenében légkondicionáló helyben kérhető/igénybe vehető. A közeli Marianna apartmanház medencéje fogyasztás ellenében igénybe vehető.
Elhelyezés:
2 ágyas economy stúdió: az emelet szélső végén elhelyezkedő kisebb alapterületű (kisebb fürdő, konyhasarok ugyanazon légtérben), ablakkal nem, csak teraszajtóval rendelkező, de felszereltségben a 2 ágyas stúdióval megegyező, viszont emeleti fekvése miatt kivaló kilátással rendelkezik.
2 ágyas stúdió: Kellemesen berendezett, kényelmes, egy légterű helyiség, jól felszerelt konyhasarokkal, hűtő, hajszárító, zuhany, balkon/terasz.
3-4 ágyas apartman: Kellemesen berendezett (földszinti), kényelmes, két légterű helyiség, egy hálószoba, külön nappali/étkező jól felszerelt konyhasarokkal (kinyitható kanapéággyal), hűtő, hajszárító, zuhany, balkon/terasz.
Ellátás: Önellátás (felár ellenében angol reggeli, valamint menüválasztásos vacsora kérhető a Kefalos tavernában).

Szállás információk

Értékelés

Invia értékelési arány 4,0/5
Invia

(11 értékelés alapján)

Szállás 3,7/5

Ellátás 4,0/5

Környék 4,5/5

Alapár 4,1/5

Kefalonia 517 értékelt szállásai közül a 88. legjobb

Névtelen Július 2019

Tartózkodás időpontja: 2019.06.29 - 07.06.

Értékelés 4,7/5
Szamunkra teljesen megfelelo volt az utazas es a szallas.
Összesített értékelés

Szamunkra teljesen megfelelo volt az utazas es a szallas.

Szállás 4,5/5

Környék 5,0/5

Alapár 4,5/5

Elhelyezés
A szallas tiszta, mindennap kivittek a szemetet, 1x csereltek agynemut.

A fenti szobakbol szep a kilatas.

Ellátás
Nem kertunk ellatast

Hotel szolgáltatások
Nem vettunk igenybe egyeb szolgaltatasokat

Tengerpart
Gyonyoru, tiszta, lassan melyulo, nagyon kellemes.

Hasznosnak találta az értékelést? (3) (0)

Katalin K. N. Szeptember 2018

Tartózkodás időpontja: 2018.08.25 - 09.01.

Értékelés 4,5/5
Elégedettek voltunk a szállással, valóban olyan, mint a hirdetésben. Közel a tengerpart és a főutca, ahol egymást váltják a tavernák és üzletek. Érdemes...
Összesített értékelés

Elégedettek voltunk a szállással, valóban olyan, mint a hirdetésben.

Közel a tengerpart és a főutca, ahol egymást váltják a tavernák és üzletek.

Érdemes autót bérelni és bejárni a szigetet, mert szebbnél szebb helyekre lehet eljutni.

Szállás 4,5/5

Környék 4,5/5

Alapár 4,5/5

Elhelyezés
A földszinten voltunk egy 4 ágyas apartmanban (külön hálószobával).

Kényelmes, jól felszerelt szállás.

Egyedüli hátránya a kicsi fürdőszoba.

Ellátás
Önellátók voltunk.

Hotel szolgáltatások
Naponta kiürítették a szemetest és felmostak. Háromszor cseréltek törölközőt és kétszer ágyneműt az egy hét alatt, ami nagyon pozitív.

Tengerpart
Kb.15 perc sétával le lehet jutni a Costa..costa, ill. a Makris Gialos beachre. Gyönyörű szép, tiszta a víz is és a part is.

Hasznosnak találta az értékelést? (3) (0)

Értékelések szűrése

Zoltán T. Szeptember 2019

Tartózkodás időpontja: 2019.09.07 - 09.14.

Értékelés 4,3/5
Összességében minden rendben volt. Az oda-vissza út zökkenőmentes, a szállás a vártnál jobb.Lassi nagyon jó kiindulási pont a szigeten. Minden megtalálható a közelben (bolt, kajáldák, kölcsönzők, stb), könnyen be lehet jutni Argostoliba, és utazásokat is könnyen lehet innen indítani minden irányban. Mi quadot és robogót béreltünk, összesen 5 napra. Erre a célra a közeli Unicorn rental erősen ajánlott....
Összesített értékelés

Összességében minden rendben volt. Az oda-vissza út zökkenőmentes, a szállás a vártnál jobb.Lassi nagyon jó kiindulási pont a szigeten. Minden megtalálható a közelben (bolt, kajáldák, kölcsönzők, stb), könnyen be lehet jutni Argostoliba, és utazásokat is könnyen lehet innen indítani minden irányban. Mi quadot és robogót béreltünk, összesen 5 napra. Erre a célra a közeli Unicorn rental erősen ajánlott. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy a szigeten lévő nagyobb távolságok miatt inkább autó, vagy erősebb motor javasolt, de azért így is eljutottunk mindenhova. Alkat függő, de mi mindig keresztbe-kasul igyekszünk bejárni a szigeteket, ahol épp megforulunk. Bár a Costa Costa beach nagyon jó, van még néhány hely, ahova mindenképp érdemes elmenni, és eltölteni ott egy-egy napot.

Antisamos beach - Gyönyörű, nagyon hangulatos hely. A már-már paradicsomi állapotot egyedül a darazsak rontják el, ami egyébként a sziget többi részén nem jellemző. Mindemellett a legjobb hely snorkeling-re, rengeteg a hal, és itt 100-as rajokról beszélünk kb 2-3 méterre a parttól (mivel nagyon gyorsan mélyül itt a tenger).

Myrtos beach - Hírnevéhez méltóan nagyon rendben van. Fentről gyönyörű a látvány, a part pedig tágas, nem zsúfolt (pedig sokan látogatják). Sokszor hullámzik a víz, de mi ezt itt kifejezetten élveztük. A víz a hullámok miatt sem koszos. (Petani beach-ről pl ez nem mondható el)

Mellissani lake - Valószínűleg sokan megköveznek majd, de véleményem szerint messzire kerülendő hely. Maga a hely szép, bár kicsi. A probléma az, hogy túl-hypeolt, zsúfolt, futószalag érzést keltő, tipikus turista-lehúzós központ, ami köszönőviszonyban sincs a sziget többi részével. Nekünk kifejezetten fájt még az a kb 1 óra + 7 EUR kiesés is, amit ennek a helynek a felkeresésével töltöttünk.

Búvárkodás - Nagyon korrekt a pasi Lassiban...

Szállás 4,0/5

Környék 4,5/5

Alapár 4,5/5

Elhelyezés
A szállás az árkategóriának megfelelő, talán a vártnál kicsit jobb is. Nagyon jó elhelyezkedés (nem pont a főúton - így nem túl zajos, viszont nem is túl messze onnan - így minden gyorsan elérhető). A szobák egész tágasak, tiszták. Takarítás kb 2 naponta volt, új ágyneművel és törölközőkkel. Már az első emeletről is látni a tengert. Ami kis hiányosság, az a konyha felszereltsége (de azért minden fontos dolog megtalálható), illetve a fürdőszoba mérete (szűkös az egész, főleg a zuhanyzó tálca kicsi).

Ellátás
Nem kértünk ellátást.

Hotel szolgáltatások
Itt a wifit említeném, ami egész jól működött! (Ez számunkra kisebb csoda volt két Korfun töltött nyár után)

Tengerpart
Bár most először voltunk Kefalónián, és nem sikerült az egész szigetet bejárnunk, de itteni és korábbi tapasztalataink alapján a közeli Costa Costa beach az egyik legjobb homokos partszakasznak nevezhető. Rendezett, hangulatos, szélcsendes, lassan mélyülő, tiszta vízű. Ez a beach kb 10 perc sétával elérhető, de a többi sincs sokkal messzebb. Néha elhalad egy-egy repülő a közelben, de érdekes módon ez nem volt zavaró. A szigeten lévő többi partszakasz körül Antisamos és Myrtos mondható szinte kötelezőnek.

Hasznosnak találta az értékelést? (2) (0)

Orosz-Móri Gizella Augusztus 2019

Tartózkodás időpontja: 2019.07.27 - 08.10.

Értékelés 3,9/5
SZÉP TARTALMAS
Összesített értékelés

SZÉP TARTALMAS

Szállás 2,8/5

Környék 5,0/5

Alapár 5,0/5

Elhelyezés
A SZOBA MEGFELELŐ FÜRDŐSZOBA ÁTLAGON ALULI/ A NAGYON KICSI ZUHANY MIATT/

Ellátás
PANNZIÓ ELLÁTÁS NÉLKÜL

Tengerpart
A STRANDOK MEGKÖZELÍTÉSE MEGFFELELŐ

Hasznosnak találta az értékelést? (1) (0)

Kovács István Július 2019

Tartózkodás időpontja: 2019.07.06 - 07.13.

Értékelés 4,2/5
Nagyszerű nyaralás volt, azt kaptuk, amit megrendeltünk.
Összesített értékelés

Nagyszerű nyaralás volt, azt kaptuk, amit megrendeltünk.

Szállás 4,0/5

Környék 4,0/5

Alapár 4,5/5

Elhelyezés
A szállás remek helyen van, csendes, nyugodt helyen, távol a bulihelyektől. Sajnos a part minden irányból kicsit távol van, 2-3 található a környéken, de nem jelentett megoldhatatlan problémát

Ellátás
Nem kértünk

Hotel szolgáltatások
Az utolsó napon kértünk extra szobát a csomagjaink megőrzésre és a teljes nap eltöltésére. A tulaj egyből beleegyezett, nagyon készséges volt!

Tengerpart
Két, három part található a faluban, sajnos mindegyik kicsit távol, de nem okozott nagy problémát. Viszont a part gyönyörű, a víz kristálytiszta, megéri a sétát!

Hasznosnak találta az értékelést? (1) (0)

Névtelen Július 2019

Tartózkodás időpontja: 2019.06.29 - 07.06.

Értékelés 4,7/5
Szamunkra teljesen megfelelo volt az utazas es a szallas.
Összesített értékelés

Szamunkra teljesen megfelelo volt az utazas es a szallas.

Szállás 4,5/5

Környék 5,0/5

Alapár 4,5/5

Elhelyezés
A szallas tiszta, mindennap kivittek a szemetet, 1x csereltek agynemut.

A fenti szobakbol szep a kilatas.

Ellátás
Nem kertunk ellatast

Hotel szolgáltatások
Nem vettunk igenybe egyeb szolgaltatasokat

Tengerpart
Gyonyoru, tiszta, lassan melyulo, nagyon kellemes.

Hasznosnak találta az értékelést? (3) (0)

Katalin K. N. Szeptember 2018

Tartózkodás időpontja: 2018.08.25 - 09.01.

Értékelés 4,5/5
Elégedettek voltunk a szállással, valóban olyan, mint a hirdetésben. Közel a tengerpart és a főutca, ahol egymást váltják a tavernák és üzletek. Érdemes autót bérelni és bejárni a szigetet, mert szebbnél szebb helyekre lehet eljutni.
Összesített értékelés

Elégedettek voltunk a szállással, valóban olyan, mint a hirdetésben.

Közel a tengerpart és a főutca, ahol egymást váltják a tavernák és üzletek.

Érdemes autót bérelni és bejárni a szigetet, mert szebbnél szebb helyekre lehet eljutni.

Szállás 4,5/5

Környék 4,5/5

Alapár 4,5/5

Elhelyezés
A földszinten voltunk egy 4 ágyas apartmanban (külön hálószobával).

Kényelmes, jól felszerelt szállás.

Egyedüli hátránya a kicsi fürdőszoba.

Ellátás
Önellátók voltunk.

Hotel szolgáltatások
Naponta kiürítették a szemetest és felmostak. Háromszor cseréltek törölközőt és kétszer ágyneműt az egy hét alatt, ami nagyon pozitív.

Tengerpart
Kb.15 perc sétával le lehet jutni a Costa..costa, ill. a Makris Gialos beachre. Gyönyörű szép, tiszta a víz is és a part is.

Hasznosnak találta az értékelést? (3) (0)

Töltés

Térkép és térségleírás betöltése folyamatban...

Időjárás előrejelzés

Mai időjárás

  • Hőmérséklet 17 °C Éjjel: 10 °C

  • Vízhőmérséklet 15 °C

Következő napok várható időjárása

  • Holnap 17 °C Éjjel: 11 °C

  • Szerda 16 °C Éjjel: 12 °C

Hőmérséklet jellege havi bontásban

  • Kítűnő
  • Ideális
  • Nem ajánlott
  1. Január
  2. Február
  3. Március
  4. Április
  5. Május
  6. Június
  7. Július
  8. Augusztus
  9. Szeptember
  10. Október
  11. November
  12. December