Ilyen olcsón utazhatsz most télből a nyárba

Még el sem kezdődött igazán az ősz, de a magyar utazók egy része már a téli tengerparti kiruccanását tervezi: van iroda, ahol 30 százalékos a forgalomnövekedés. Úgy tűnik a jelenlegi gazdasági körülmények ellenére az utazás még mindig elöl szerepel a prioritási listán. Egyiptom, Törökország, Dubai örök kedvenc, de meglepő, új szereplők is felkerültek a legnépszerűbb őszi úti célok listájára, Omán például új a hazai piacon, ennek megfelelően könnyen találhatunk ide kedvezményes, bevezető ajánlatokat.

Az utazásszervezők évről évre érdemi válaszokat adnak a piaci trendek változásaira: nagyon sokáig a Seychelle-szigetek jutott először mindenki eszébe, ha egzotikus úticélokról volt szó, de ahogy megjelentek az új lehetőségek, a hazai szervezők is reagáltak a változó és érdeklődésre. Ennek eredményeképp ma már Seychelle csak a TOP 10-es lista végén kap helyet az Invia kínálatában, az első ötben pedig az örök kedvenc Emirátusok és Maldív-szigetek mellett olyan, új szereplőket találunk, mint például Omán és Zanzibár.

Európában télen nincs nyár

Habár jó lenne, Európában valójában „téli nyár” úti cél nincsen. Az európai célpontok ebben az időszakban főként kulturális körutazások, tengeri hajóutak, vagy - gyakran csoportos utazással szervezett - városlátogatások esetében jöhetnek szóba. Mindazonáltal a magyar utazóközönség örömmel utazik télen napsütötte, kellemes klímájú mediterrán tájakra és nem feltétlenül várja el a kánikulát, a tenger látványa és a kirándulóidő is kellő vonzerővel bír egy kis kiruccanásra.

Az aktuális őszi szezon egyik nagy meglepetése Törökország

A hazainál kellemesebb időjárás és az itt jellemző, magas színvonalú szolgáltatásokat biztosító szállodák miatt idén a korábbi években megszokottnál nagyobb számban választják az Invia utasai a Török Riviérát egy őszi feltöltődésre.
Európán belül tényleg legfeljebb tavaszias időt lehet találni télen, de nagyjából öt órát kell csak egy közvetlen charterjáraton eltöltenünk ahhoz, hogy valódi nyárba érkezzünk: Egyiptom egész éves úticél, mellette a „felfedezésre váró Emírség”, Ras Al Khaimah és az előbb említett Omán – Salalah is elérhető egy repüléssel, átszállás nélkül.

Árak

Az Egyesült Arab Emirátusok sokak fejében egy nagyon drága, exkluzív desztinációként él, de ha az utazási csomagok szempontjából vizsgáljuk, akkor ide mindig nagyon jó ár-érték arányú ajánlatokból válogathatunk (2024 tavaszán önellátással vagy reggelivel jellemzően 240 000 Ft /fő körüli összegért tölthetünk itt 7 napot egy 4-csillagos szállodában). Omán új szereplő a hazai piacon, ennek megfelelően könnyen találhatunk ide kedvezményes, bevezető ajánlatokat (ide pl. decemberben 389 000 Ft /fő ártól juthatunk el egy 8 napos, Light All inclusive ellátást és minden kötelező költséget magában foglaló útra), illetve Zanzibár is viszonylag új, máris hasonlóan népszerű úticélnak számít (itt egy félpanziós, 8 napos út jelenleg 399 990 Ft /fő árnál kezdődik).

A Dominikai Köztársaság és a Maldív-szigetek örök klasszikusok, valamint a Bécsből könnyen és kényelmesen elérhető Mauritius (423 233 Ft /fő‑től) is mindig vonzzák a látogatókat: árazásuk ennek megfelelően általában magasabb, de cserébe a paradicsomi környezet és a luxuskörülmények garantáltak – tájékoztatta lapunkat az Invia szakértője.

Forrás: penzcentrum.hu

penzcentrum.hu

Megjelent: 2023.10.06.