Megnyitás | Vissza a főmenühöz

A régi, klasszikus játékok a hosszabb utazásokra

Útra fel!

Útra fel!

Az utazás izgalma mindig lázba hozza az embert. Legyen szó új vidékek felfedezéséről, vagy a már ismerthez való visszatérésről. Legtöbbször magáról a végállomásról szoktunk beszélni, de az oda vezető útról és annak kiélvezéséről, esetleges nehézségeiről már kevesebb szó esik. Különösen igaz ez egy nagyobb, hat, nyolc, vagy akár tizenkét órányi távolság leküzdése esetén. Ezt még sokszor a felnőttek is nehezen viselik, nem is beszélve a kisebbekről – főleg, ha nem szeretnénk, hogy a felnőttekhez hasonlóan ők is valamilyen képernyőt bámuljanak, vagy okoseszközt nyomkodjanak az út során. Így hosszabb utazás esetén érdemes különféle játékokkal készülni, amelyek feldobják a hangulatot! Az alábbiakban erre hoztam néhány ötletet – első körben a régi klasszikusokhoz visszanyúlva, hiszen ami már évtizedek óta mindig beválik, az biztosan jól működik, nem igaz?

Mágneses sakk

Sakk minden korosztálynak

Sakk minden korosztálynak

A sakkozás a 4-5 évesektől kezdve minden korosztály számára nagyszerű választás lehet. A legkisebbek számára már speciális, a sakkhoz szükséges készségeket fejlesztő játékok is elérhetőek, amiket aztán útközben is gyakorolhatunk! Nem kell hozzá más, csak egy kisebb méretű, lehetőleg mágneses talpakkal ellátott sakk-készlet. A mágnesesség miatt az esetleges zötykölődés során nem tudnak könnyen ledőlni a bábuk a tábláról, tehát abszolút utazásbiztos, ráadásul ha meguntuk, dámajátékként is használhatjuk.

A sakk eredete egészen Indiáig nyúlik vissza. Gondolkodáson alapul, szabályrendszere zárt és ezen belül kell átlátni az adott játszma kínálta lehetőségeket. Művelése egyszerre kikapcsol és serkenti a kognitív funkciókat. Fejleszti a koncentrációt, a vizualizációs készséget, javítja a memóriát, a tervezőkészséget és a kreativitásnak is jót tesz. Nem csoda, hiszen egy-egy komolyabb parti akár fél-egy óra hosszú is lehet.

India meglátogatása? Kulturális sokk – is.

Ez is érdekelhet:

India meglátogatása? Kulturális sokk – is.

Páros játék lévén az utazók létszámától függően vethető be, de egy baráti társaság esetén akár úti sakkbajnokság is rendezhető!

Kártya

Klasszikus kártyapartyra

Klasszikus kártyapartyra

Napjainkban rengeteg féle és fajta kártyával találkozni. Így a gyerekeknek szánt egyszerű memória-, tanuló vagy párosító változatokól kezdve a klasszikussá vált magyar és francia kártyán át egészen a népszerű UNO-ig minden megtalálható. A pakli kis mérete miatt nem foglal sok helyet, kényelmesen magunkkal vihető és típusától függően nagyobb létszámban, kisebb helyeken is kényelmesen játszható. Az egészen „vérre menő” pókerpartiktól kezdve a sok nevetéssel teli egyéb formáig széles a skála.

A kicsit sem hétköznapi Kína

Ez is érdekelhet:

A kicsit sem hétköznapi Kína

E sokrétű, szórakoztató játék pontos eredete nem ismert, de egyes feljegyzések szerint Kínában már többezer évvel ezelőtt is űzték. Története nyúljon vissza akármilyen régre, az biztos, hogy rendkívül praktikus társ lehet a hosszú utazás során.

Ország-város

Gyermekkorom egyik kedvenc időtöltése volt az ország-város. A4-es lap, ceruza vagy toll és valami alátét az összes kellék, amire szükség van hozzá. Egyszerre többen is játszhatják, így akár az egész családot le tudja kötni.

Annak, aki nem ismerné, íme a szabályok:

  • Lényege, hogy a papírlapot fekvő helyzetben tartva oszlopokat rajzolunk és mindet elnevezzük. „Ország-város-fiú-lány-növény-állat-tárgy” nálunk a standard kiosztás, de természetesen ez igény szerint bővíthető/változtatható.
  • A játékosok közül egy ember mondja magában az ABC-t, amikor a másik fél megállatja egy „STOP” felkiáltással, akkor azzal a kezdőbetűvel kell dolgozni, ahol épp tartott a másik. Ha ez a „p” betű volt, akkor minden játékosnak „p” betűvel kell írni az adott típusú oszlopba egy-egy szót.
  • Aki a leggyorsabban végez, az egy „KÉSZ” felkiáltással jelez. Ekkor mindenki abbahagyja az írást, akkor is, ha nem töltött ki minden cellát.
  • Személyenként felolvasásra kerülnek a leírt szavak. Ha valaki ugyanazt írta, mint a másik, abban az esetben mind a ketten kihúzzák az adott szót, vagyis arra nem kapnak pontot. Ha olyan szót sikerült írni az adott oszlopba, amelyet senki másnak nem, akkor bezsebelhető az érte járó 1 pont.
  • A végén összeadásra kerülnek a pontszámok és az nyer, aki a legtöbbet tudta gyűjteni.

Keresztrejtvény

Keresztrejtvény gyerekeknek is!

Keresztrejtvény gyerekeknek is!

A keresztrejtvény egyszemélyes, kifejezetten csendes játék. Akkor a legjobb választás, ha egyedül utazunk, vagy többben, de a sok-sok bezséd után már jól esne egy kis csend. Formáját tekintve általában kisebb méretű füzet, így bárhol kényelmesen elfér és csak egy íróeszköz kell hozzá.

Könnyű beszerezni, az újságosnál különféle típusú és nehézségi fokú kapható, nyáron pedig gyakran speciális kiadásokba is belefuthatunk. Gyermekeknek szóló változata is létezik, az egyszerű foglalkoztató-füzetektől az idegen nyelvű feladványokig. Egy családi utazás alatt egy keresztrejtvénnyel hosszabb-rövidebb ideig leköthetjük a gyerekek figyelmét, akiknek így ezúttal azt is megtanítjuk, saját maguknak is milyen remek társaságot képesek biztosítani.

Hét nővér, nyolc mészkő-szikla Angliában

Ez is érdekelhet:

Hét nővér, nyolc mészkő-szikla Angliában

A keresztrejtvény az angoloktól eredeztethető, de valódi népszerűségre a 20. század elején tett szert New Yorkban. Az ottani újságok hasábjain való megjelenésnek hála szép lassan elindult világhódító útjára és a két világháború között hazánkba is elért.

Rubik-kocka

A világhírű Rubik-kocka

A világhírű Rubik-kocka

A Rubik-kockát valószínűleg senkinek sem kell bemutatnom. Ha otthon nincs is ilyen bűvös kocka, akkor a szülőknél, nagyszülőknél valamelyik fiók mélyén garantáltan fellelhető egy!

A világ egyik leghíresebb logikai játékát Rubik Ernő az 1970-es években találta fel és szabadalmaztatta. A 27 kis és 1 nagy kocka hat színt visel. Ezek „összekeverése és kirakása” tulajdonképpen a játék maga. Elsőre talán egyszerűnek tűnhet, de nem az.

Mikor az ember a kezében tartja, akkor érti meg igazán a lényegét és szereti vagy gyűlöli meg egy életre, attól függően, hogy kifog-e rajta. Hatalmas népszerűsége tehát nem véletlen, így az sem, hogy közel 20 éve rendszeresen Rubik-kocka-világbajnokságokat tartanak szerte a világban.

Szójáték

A szójáték a legkisebb eszközigényű, mindig bevethető aktivitás: nem kell hozzá tulajdonképpen semmi, csak a beszédünk. Egyszerre több ember is játszhatja. Ha úgy döntünk, akkor nincs benne se győztes, se vesztes, mégis izgalmas. Ha már végképp nincs mihez nyúlni, ez mindig remek unaloműző lehet.

Lényege, hogy a játékban résztvevők közül egyvalaki mond egy tetszőleges szót (lehet tematikus keretek között is). A kimondott szó utolsó betűjével a következő játékos mond egy másikat ugyan abban a témakörben. És ezt így lehet folytatni, addig amíg ki nem fogyunk a szavakból. Mindig lesz olyan, akinek több jut eszébe, míg a másiknak elapadnak a gondolatai, így lényegében itt is lehet nyertest hirdetni, ha szeretnénk.

Természetesen variálni is ér: adhatunk meg kategóriákat, akarhatunk történetet szőni a szavakból vagy rímeket faragni, gondolkodhatunk megadott szótagokban, de érdekes az is, ha csak szabadon asszociálva mindenki bedobja az első szót, ami az adott szóról eszébe jut. Az út végére így nem csak, hogy remekül szórakoztunk, de egy kicsit jobban meg is ismertük egymást.

Útikönyv? Bestseller? Kötelező olvasmányok?

Ez is érdekelhet:

Útikönyv? Bestseller? Kötelező olvasmányok?

Te mivel egészítenéd ki a listát? A kő-papír-olló, a barchoba, az amőba... Neked mi volt a kedvenced?

2021.06.02. Krisztina Szeitz

Címke:

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.