Görögország: Keresési feltételek alapján 3 282 szállás érhető el

Értékelés származása: Az "ellenőrzött vélemény"-ként feltüntetett értékelések saját ügyfeleinktől származnak.
Értékelések rendezése

Chrisula apartmanok Görögország, Chalkidiki, Sarti

Chrisula apartmanok értékelés

Nem értékelt (0 értékelés alapján)

Kocsis Zsolt Attila

Szállásértékelések 3,9 / 5

Ellenőrzött vélemény Több mint 3 éves vélemény 

Régebben 10+ éve jártam már Sarti-n így tudtam mire számíthatok. A szállás minimalista, a tenger és a hangulat viszont bőven megéri. Jókat ettünk, ittunk, pihentünk. Nem bántunk egyetlen percet sem. Vannak persze jobban felszerelt apartmanok is, ez a jelenlegi eléggé a kínálat alján van. Viszont a hotelek ezen a környéken soha nincsenek ennyire közel a tengerhez és a falu belvárosához. Így ezt tartom a jobb választásnak.

Elhelyezés 2,5 / 5

Ellátás 4,0 / 5

Környék 5,0 / 5

Ár 4,0 / 5

Elhelyezés
Régi lakóház, ami több aparmanos szálláshellyé lett alakítva. Minimalista felszereltség, vékony falak, olcsó bútorok. Szerencsére Sarti-n nem ez a legfontosabb.

Ellátás
Nem volt ellátás az árban, viszont a körnező éttermek, boltok és pékségek kínálata több mint elegendő. Mindenféle finomat lehet enni, inni.

Szállás szolgáltatások
Aparman volt, így nincs szolgáltatás. A szobában volt képcsöves mini TV, 6-8 csak görög csatornával (felejtős), hűtőszekrény, pár tányér, pohár és evőeszköz, illetve egy villany rezsó (ez a szó felel meg ide a legjobban).

Tengerpart
A part az ami Sarti-n tökéletes. Napi 3-4 euróért már napernyőt és nyugágyat is kaphatunk. Ennyi értékben kell fogyasznai a használatért cserébe. Strand belépő pedig nincs. Homokos, apró kavicsos part, meleg tengervíz, ami néha hullámzik, máskor szinte teljesen csnedes. Nem kell sea shoe sem.

Andrea Tamara H.

Szállásértékelések 3,2 / 5

Ellenőrzött vélemény Több mint 3 éves vélemény 

Maga a Chrisula jó helyen van,közel volt a part,a boltok,a vásár,megérte az árát,minden alap felszerelés megvolt,a törölköző hiányzott csak,valamint 7napból 1-2x egy kis takarítás beleférhetett volna.Tv hűtő,rezsó,légkondi volt!

Elhelyezés 3,0 / 5

Környék 3,5 / 5

Ár 3,0 / 5

Elhelyezés
közel van a parthoz,és a nyüzsgő belvárosi éjszakai élethez is,nekünk emiatt hangos volt,mert mi pihenni mentünk volna,de minden éjszaka a hangoskodó emberekre autókra ébredtünk fel. Maga a szállás egyébként tök alap,nekünk megfelelt,mert nem luxus lakosztályt fizettünk ki,minden alap megtalálható benne, ágy kényelmes,teraszok jók,nem egymás szájába lógnak,hűtő,konyha,mosogató kis rezsó is jó volt,alapjába véve megérte az árát.Tv és légkondi is volt!!

Ellátás
az ellátás nagy nulla volt, 1 hetet voltunk a szálláson,ahogy megérkeztünk csak akkor volt kitakarítva és friss ágynemű adva, törölközőt egyáltalán 1db-ot nem kaptunk, a nyaralás alatt,valamint szappan volt kitéve csak,és fél guriga wc papír. az 1 hét alatt 1x sem jöttek takarítani a szobánkat,1x sem kaptunk friss ágyneműt,vagy wc-papírt semmit. 1x jött a házigazda utolsó előtti nap,hogy összeszedje az idegenforgalmi adót ennyi.

Szállás szolgáltatások
-

Tengerpart
közel van nagyon a tengerpart és szép is!!!éttermek,strand,boltok minden kb 5 perc sétára volt a szállástól!

Chrysoula Studios Görögország, Lesbos, Petra

Chrysoula Studios értékelés

Nem értékelt (0 értékelés alapján)

Névtelen

Szállásértékelések 2,4 / 5

Ellenőrzött vélemény Több mint 3 éves vélemény 

A szoba sok kívánnivalót hagy maga után, az elvárások alatt.

A szoba sok kívánnivalót hagy maga után, az elvárások alatt.

Elhelyezés 1,5 / 5

Környék 3,5 / 5

Ár 2,0 / 5

Elhelyezés
Az elvárások alatt

Ellátás
Hiány

Szállás szolgáltatások
Közepes szinten

Tengerpart
Sok kívánnivalót hagy maga után.

Ez az értékelés Google Translate segítségével került automatikusan lefordításra

Classic studió és apartman Görögország, Kréta, Chersonissos

Szállásértékelések 3,9 / 5

Classic studió és apartman értékelés

Kitűnő (0 értékelés alapján)

Elhelyezés 3,5 / 5

Ellátás 4,5 / 5

Környék 3,3 / 5

Részvételi díj 5,0 / 5

Olha K.

Szállásértékelések 3,7 / 5

Ellenőrzött vélemény Tartózkodás időpontja: 6.24. - 2023.7.3. Értékelve: Július 2023

Ennyiért - nagyszerű

Ennyiért - nagyszerű

Elhelyezés 3,5 / 5

Környék 2,5 / 5

Ár 5,0 / 5

Elhelyezés
Klasszikus lakás, minden funkcionális, nagy plusz - kert. A kondicionáló nem volt szükséges.

Ellátás
Étel nélkül

Tengerpart
A strand tiszta volt, kövek voltak a vízben. Az út a strandig 20-25 percig tartott.

Ez az értékelés Google Translate segítségével került automatikusan lefordításra

Roman S.

Szállásértékelések 4,3 / 5

Ellenőrzött vélemény Tartózkodás időpontja: 7.10. - 2023.7.17. Értékelve: Július 2023

A szöveges áttekintés jóváhagyásra vár.

A szöveges áttekintés jóváhagyásra vár.

Elhelyezés 3,5 / 5

Ellátás 4,5 / 5

Környék 4,0 / 5

Ár 5,0 / 5

Már 142 440 Ft /fő-től

Clio apartmanok Görögország, Korfu, Sidari

Clio apartmanok értékelés

Nem értékelt (0 értékelés alapján)

Pradalits Tibor

Szállásértékelések 4,7 / 5

Ellenőrzött vélemény Több mint 3 éves vélemény 

Nagyon jó időt fogtunk ki, egy remek apartmanban. A közös úszómedencével ellátott hatalmas teraszos udvar összehozta a csak magyarok által lakott apartmantban nyaralókat.

Nagyon jó időt fogtunk ki, egy remek apartmanban. A közös úszómedencével ellátott hatalmas teraszos udvar összehozta a csak magyarok által lakott apartmantban nyaralókat.

Elhelyezés 5,0 / 5

Környék 4,5 / 5

Ár 4,5 / 5

Elhelyezés
Nagyon hangulatos, tágas és világos apartman. A medencét rendszeresen tisztították. A szobai, fürdőszobai és konyhai rész egyszerűen van kialakítva, de minden szükséges eszköz (mikró, vízforraló, evőeszközök, tányérok, poharak) rendelkezésre álltak.

Ellátás
Nem volt ellátás.

Szállás szolgáltatások
Nem voltak az apartmannak szolgáltatásai. Ugyanakkor kiemelendő a 2 db (kicsi és nagy) úszómedence, valamint a körülötte lévő napozóágyak és napernyők.

Tengerpart
Sajnos nagyon sok a szemét mind a vízparton, mind az oda vezető úton. Még a vendéglátóhelyekhez tartozó partszakaszt sem nagyon tisztítják, illetve kotorják. Uszadékos és több helyen sziklás a partszakasz.

Deák Csilla

Szállásértékelések 1,4 / 5

Ellenőrzött vélemény Több mint 3 éves vélemény 

Megpróbátuk magunk jól érezni több kevesebb dolgot leszámítva jó volt a nyaralás,de hogy mégegyszer korfura nem megyünk az is biztos.Ismerőseim első nyaralása volt eleve külföld és ezek után nem tudom ,hogy jönnek-e mégegyszer valamerre is ,mert kicsit csalódás volt nekik hisz nem erre számítottak.

Elhelyezés 0,5 / 5

Ellátás 3,0 / 5

Környék 1,5 / 5

Ár 0,5 / 5

Elhelyezés
Egyáltalán nem ezt vártuk a szállásunkról.A kép nem egyezett meg a valósággal.A falakról a festék lebomlott helyenként és penészes volt,több napig az ablakot nem nyithattuk ki, mert áradt be a szennyvízszag,két napig nem volt melegvízünk ami kissé kellemetlen volt,a konyhából és a szekrényekből dohos szag áradt és hiába mostuk el az evőeszközöket ugyanúgy áradt belőlük a szag így nem szívesen ettünl abból a tányérból és evőeszközökből,a másik legszebb,hogy megérkezés után kipakoltunk (bár megjegyzem mindenki hazament volna legszívesebben) és a száraz ruhánk másnapra mind nyírkos volt és kénytelenek voltunk felvenni.barátnőméknél úgy beázott a fal és a padló,és valahogy ettől a telefontöltője úgy eloxidálódott,hogy használhatatlanná vált és eléggé ideges volt.Ahhoz kéest,hogy mi voltunk a "villa"részén a többiek a stúdió részén kiváncsi lennék,hogy ők mennyire lehettek elégedettek........röviden ennyi.

Szállás szolgáltatások
Ha valamiért szoltunl,hogy nem megfelelő akkor csak másnap estére sikerült a problémát megoldaniuk.

Tengerpart
A tengerpart nem olyan gyönyörű ,mint a képeken hisz első utunk a szállás után odavezetett abba bíztunl ha a szállás nem is ,de legalább a tengerpart jó lesz.Hát az a látvány ami fogadott minket .....hínár halmok mindenhol és a sok sok szemét.....még jó,hogy körbesétáltunk és találtunk egy normális partot ahol tudtunk fürödni.

Crystal Palace (Perissa) Görögország, Santorini

Crystal Palace (Perissa) értékelés

Nem értékelt (0 értékelés alapján)

Ludán Péter

Szállásértékelések 0,9 / 5

Ellenőrzött vélemény Több mint 3 éves vélemény 

PÉNZKIDOBÁS VOLT!!!!

PÉNZKIDOBÁS VOLT!!!!

Elhelyezés 1,0 / 5

Ellátás 1,5 / 5

Környék 0,5 / 5

Ár 0,5 / 5

Elhelyezés
A szálloda eldugott helyen van és egy szemétdomb mellett a WC lehúzást követően a tartalom visszalökődött a fürdő közepén hason kép a zuhanyzásnál.. Két napig nem volt melegvíz!

Ellátás
Egy parizer egy sajt paradicsom gyümölcs rántotta kenyér!

Ez elég ingerszegény egy hétre reggelente!

Szállás szolgáltatások
Szép a medence de beton és vagy száz éves...

Tengerpart
Messze és a szállodának egyetlen arra néző szobája sincs!

Daidalos (Armenistis) Görögország, Görög szigetek

Szállásértékelések 4,1 / 5

Daidalos (Armenistis) értékelés

Kitűnő (0 értékelés alapján)

Elhelyezés 4,1 / 5

Ellátás 4,5 / 5

Környék 3,8 / 5

Részvételi díj 4,3 / 5

Hana B.

Szállásértékelések 3,5 / 5

Ellenőrzött vélemény Tartózkodás időpontja: 8.3. - 2023.8.10. Értékelve: Augusztus 2023

Kellemes üdülőhely, ahol még nincs nagy turistakoncentráció.

Kellemes üdülőhely, ahol még nincs nagy turistakoncentráció.

Elhelyezés 3,3 / 5

Ellátás 4,5 / 5

Környék 2,5 / 5

Ár 3,5 / 5

Elhelyezés
A fürdőszoba kisebb átalakítást igényel. Nem bántuk a konyha felszerelését 3 főre egy kanállal, kocsmákban ettünk. Az apartman tiszta, hölgy minden nap jött és felajánlotta a takarítást, WC-t. papír. A tulajdonos nagyon kellemes.

Ellátás
A szállás alatti tavernában és a környéken mindenhol kiváló ételek nagyon kedvező áron. Max.elégedettség.

Szállás szolgáltatások
Elegendő

Tengerpart
Nyilvános. Nem túl tiszta, de nagyon kevés ember, ami megfelelt nekünk. Nagy és elég hosszú ahhoz, hogy mindenki megtalálja a magánéletét. Mindenhol fák voltak, amelyek kellemes árnyékot teremtettek. Csodálatos hullámok.

Ez az értékelés Google Translate segítségével került automatikusan lefordításra

Ivana Z.

Szállásértékelések 5,0 / 5

Ellenőrzött vélemény Tartózkodás időpontja: 7.27. - 2023.8.3. Értékelve: Augusztus 2023

A szöveges áttekintés jóváhagyásra vár.

A szöveges áttekintés jóváhagyásra vár.

Elhelyezés 5,0 / 5

Környék 5,0 / 5

Ár 5,0 / 5

De Sol Luxury Apartments Görögország, Thassos, Limenaria

De Sol Luxury Apartments értékelés

Nem értékelt (0 értékelés alapján)

Hackenschmiedová Bohumila

Szállásértékelések 1,8 / 5

Ellenőrzött vélemény Több mint 3 éves vélemény 

Soha többé nem akarnánk ide menni.

Soha többé nem akarnánk ide menni.

Elhelyezés 1,5 / 5

Ellátás 1,5 / 5

Környék 2,5 / 5

Ár 1,5 / 5

Elhelyezés
Modern, a berendezés egy része elavult (rovarháló, wc meghibásodás, hűtő fagyasztó törött, már nincs teflon a serpenyőben. Csak 1 edény és nincs nagy kés.

Ellátás
Bővített kontinentális reggeli – inkább semmi! Egész héten sztereotípiák és mennyiségek (tea, kávé, gyümölcslé, lekvár, mini doboz Nutella, méz, író, 1 kör szalámi, 1 szelet sajt, szelet balkáni, 2 kör uborka, 1/4 paradicsom, 1 -2 db tetszőleges tojás a menüből.) Fehér fedővel, kérésre sütik. Nincs gyümölcs.

Szállás szolgáltatások
A vendégházban nincs játszótér a gyerekek számára, így amíg a felnőttek az étteremben ülnek, a gyerekek éjfélkor az ablakok alatt zajonganak, sikoltoznak, miközben a betonon rohangálnak.

Tengerpart
150 m légvonalban, 500 m gyalog az úton, homokos kavicsos, kőlapokkal a tengerben. Oké nekünk. Kevés ember, olyan nagyszerű.?

Ez az értékelés Google Translate segítségével került automatikusan lefordításra

Derekas Apartments Görögország, Zakynthos, Laganas

Szállásértékelések 1,6 / 5

Derekas Apartments értékelés

Elfogadható (0 értékelés alapján)

Elhelyezés 1,5 / 5

Környék 2,5 / 5

Részvételi díj 1,0 / 5

Névtelen

Szállásértékelések 1,7 / 5

Ellenőrzött vélemény Tartózkodás időpontja: 9.14. - 2024.9.19. Értékelve: Szeptember 2024

A szöveges áttekintés jóváhagyásra vár.

A szöveges áttekintés jóváhagyásra vár.

Elhelyezés 1,5 / 5

Környék 2,5 / 5

Ár 1,0 / 5

Már 243 039 Ft /fő-től

Despina Görögország, Kréta, Rethymno

Szállásértékelések 4,8 / 5

Despina értékelés

Fantasztikus (0 értékelés alapján)

Elhelyezés 5,0 / 5

Ellátás 5,0 / 5

Környék 5,0 / 5

Részvételi díj 4,0 / 5

Földi László

Szállásértékelések 4,8 / 5

Ellenőrzött vélemény Tartózkodás időpontja: 8.13. - 2023.8.20. Értékelve: Augusztus 2023

Szolgáltatások tökéletesek,figyelnek a vendégekre,szállás tiszta, árak picit magasak.

Szolgáltatások tökéletesek,figyelnek a vendégekre,szállás tiszta, árak picit magasak.

Elhelyezés 5,0 / 5

Ellátás 5,0 / 5

Környék 5,0 / 5

Ár 4,0 / 5

Szabóné Bán Mónika

Szállásértékelések 4,5 / 5

Ellenőrzött vélemény Több mint 3 éves vélemény 

Kréta maga a Csoda!Igaz,mi jelenleg a keleti oldalát tudtuk részben bejárni,így is 1221 km-t autóztunk.A legszebb helyek 80-130 km-re voltak a szálláshelytől,ám megérte felkeresni azokat.Társultunk turistákkal néhány napra,így vissza is jött az autóbérlés díjának a fele!Ha szerencsések vagytok-ahogyan mi is-a DESPINA apartman alatt található kölcsönzőből 150 Euró/6nap! kaphattok egy kisebb kategóriás autót(Nekünk Hyndai Athos volt,és remekül fogyasztott.Jövőre felfedezzük Nyugat-Krétát is,hiszen ezzel a szigettel nem lehet betelni,pláne alig 8 nap alatt!

Elhelyezés 4,5 / 5

Ellátás 4,0 / 5

Környék 5,0 / 5

Ár 4,5 / 5

Elhelyezés
Egyedül a szúnyoghálók hiányára hívnám fel a leendő utazók figyelmét.Amennyiben nem akarnak szenvedni a szúnyogcsípésektől,zárt ablak mellett légkondival kell aludni,vagy ahogyan mi:kitárt ablakok mellett egész testet befedve a lepedővel,fejre törölköző,csak az orrnál rés.Egyetlen szúnyog sem csípett meg,viszont kellemesen lehetett aludni a hűsítően járó légmozgásban!

Ellátás
Nem volt.

Szállás szolgáltatások
Ingyenes medence használat,rengeteg napozóággyal!!!!Biliárd asztaluk is van,ha jól emlékszem 2 Euro óránként a használati díja.Szállás alatt bár üzemel.

Tengerpart
Alig 250 méterre a szállástól,aranyhomokos part,bérelhető napágyakkal....ám a homokban is van bőven elegendő hely napozni,pihenni-pláne utószezonban!

Dimis Görögország, Chalkidiki, Sarti

Dimis értékelés

Nem értékelt (0 értékelés alapján)

Csányi Judit

Szállásértékelések 4,7 / 5

Ellenőrzött vélemény Több mint 3 éves vélemény 

Az igényeinknek teljesen megfelelt az utazás és a szállás is.

Az igényeinknek teljesen megfelelt az utazás és a szállás is.

Elhelyezés 4,5 / 5

Ellátás 4,5 / 5

Környék 5,0 / 5

Ár 4,5 / 5

Várady Gyöngyi

Szállásértékelések 4,4 / 5

Ellenőrzött vélemény Több mint 3 éves vélemény 

Új építésű apartmanház, igényesen kialakított belső udvar zuhanyzóval, kerti csappal, hogy a tengerpartról a homokot ne vigyük fel a lakásba - tiszta, modern berendezés, gyönyörű fürdőszobával. Egyedül csak a mikrohullámú sütő hiányzott. A teraszról valóban látni a tengert, a napfelkeltét.

Ellátás 2,5 / 5

Környék 5,0 / 5

Ár 5,0 / 5

Ellátás
önellátással voltunk

Tengerpart
Hosszú partszakasz, lassan mélyülő nagyon apró kavicsos, helyenként homokos tengerpart, az öböl két végében gyönyörű sziklákkal.

Dimitra apartmanok Görögország, Peloponészosz, Tolo

Szállásértékelések 5,0 / 5

Dimitra apartmanok értékelés

Fantasztikus (0 értékelés alapján)

Elhelyezés 5,0 / 5

Ellátás 5,0 / 5

Környék 5,0 / 5

Részvételi díj 5,0 / 5

Dicső Mária

Szállásértékelések 4,9 / 5

Ellenőrzött vélemény Több mint 3 éves vélemény 

Minden szempontból szuper volt!

Minden szempontból szuper volt!

Elhelyezés 4,8 / 5

Környék 5,0 / 5

Ár 5,0 / 5

Elhelyezés
Ár,érték arányban kiváló!

Ellátás
Önellátó K voltunk.

Tengerpart
Szuper,szuper,szuper!!!

Dániel B.

Szállásértékelések 5,0 / 5

Ellenőrzött vélemény Tartózkodás időpontja: 8.8. - 2024.8.15. Értékelve: Szeptember 2024

A szöveges áttekintés jóváhagyásra vár.

A szöveges áttekintés jóváhagyásra vár.

Elhelyezés 5,0 / 5

Ellátás 5,0 / 5

Környék 5,0 / 5

Ár 5,0 / 5

Dimitra apartmanok Görögország, Olymposi Riviéra, Nei Pori

Dimitra apartmanok értékelés

Nem értékelt (0 értékelés alapján)

Papp Imréné

Szállásértékelések 3,8 / 5

Ellenőrzött vélemény Több mint 3 éves vélemény 

Alapjában jól éreztük magunkat.

Alapjában jól éreztük magunkat.

Elhelyezés 3,3 / 5

Környék 4,5 / 5

Ár 3,5 / 5

Elhelyezés
Közel volt a tengerpart, de oldalt tengerre néző szobát választottunk és a tengerrel ellentétes oldalon volt.

Ellátás
Önellátósok voltunk.

Szállás szolgáltatások
Azt kaptuk amit a leírás tartalmazott.

Tengerpart
A tengerpart jó volt és tiszta, előszezonban voltunk nem volt zsúfoltság,

Kovács Béla

Szállásértékelések 3,7 / 5

Ellenőrzött vélemény Több mint 3 éves vélemény 

idén voltunk 5-ször. ebben apartmanban

idén voltunk 5-ször. ebben apartmanban

Elhelyezés 3,5 / 5

Környék 4,5 / 5

Ár 3,0 / 5

Elhelyezés
ár-érték arány megfelelő

Ellátás
nem volt

Szállás szolgáltatások
wifi,klima,tv

Tengerpart
Közvetlenül a parton van.A strand és a tenger kitűnő

Dimitra Sun Görögország, Rodosz, Archangelos

Szállásértékelések 5,0 / 5

Dimitra Sun értékelés

Fantasztikus (0 értékelés alapján)

Elhelyezés 5,0 / 5

Ellátás 5,0 / 5

Környék 5,0 / 5

Részvételi díj 5,0 / 5

Eva J.

Szállásértékelések 5,0 / 5

Ellenőrzött vélemény Tartózkodás időpontja: 10.15. - 2024.10.22. Értékelve: Október 2024

Szeretnénk megköszönni a felejthetetlen tartózkodást ebben a gyönyörű szállodában. A szálloda nagyon tiszta, takarítás minden nap megtörtént, ami tovább hangsúlyozta friss és kellemes légkörét. Az egész terület gyönyörűen parkosított, csodálatos kerttel és csodálatos kilátással, ami minden nap újra megörvendeztetett minket. Családias hangulat uralkodik itt, elsősorban a kedves és segítőkész tulajdonosnak köszönhetően, aki mindig a közelben volt és készségesen adott nekünk tanácsot vagy segítséget. A szálloda elhelyezkedése abszolút ideális - stratégiai helyen, a sziget közepén található. A városközpont mindössze öt perc sétára van, így bármikor élvezhettük a hangulatát. Ráadásul a sziget legszebb strandjai a közelben vannak, ami számunkra igazi luxus volt. Köszönjük a nagyszerű nyaralást és a kellemes itt-tartózkodást, amit ennek a gyönyörű légkörnek köszönhetően maximálisan élveztünk. Szívesen visszatérnénk ide!

Dinos Green apartmanok Görögország, Korfu, Messonghi

Dinos Green apartmanok értékelés

Nem értékelt (0 értékelés alapján)

Czigány János

Szállásértékelések 3,9 / 5

Ellenőrzött vélemény Több mint 3 éves vélemény 

Jó helyen lévő, gondozott, nagy odafigyeléssel tisztán tartott remek szállás. A házigazda rendkívül figyelmes, segítőkész, barátságos ember. Az ár-érték arány kiváló. Amit az INVIA vállalt, azt teljesítette. Az utazás oda-vissza gond nélkül történt, megbízottjuk mindkét helyszínen megtalálható volt és intézkedőképesek voltak; 2. A szállásról (DINOS apartmanház, Messongi): 10-es skálán 8,5. Az állapota, a takarítása rendben, a felszereltsége is. Hiányoltunk egy magyar nyelvű TV-csatornát (pl. DUNA World). A házigazda barátságos, segítőkész, készséges volt. Bátran ajánlom ezt a szállás-lehetőséget másoknak is; 3. Telepített idegenvezető kiválóan látta el a feladatát.

Tájékoztatói színesek, érdekesek voltak, igen felkészült volt; 4. Programok. Mi egy programon vettünk részt, a Sziget-kőrutazáson. Jól szervezett, gördülékeny út volt. A meglátogatott helyszínek érdekesek, szépek. Mindenhol rendelkezésre állt egy kis szabad idő, kellemes volt az út. Itt jegyzem meg, hogy a reptérről transzferáló és a kőrutazáson használt autóbusz is kifogástalan állapotú volt, a vezetők ügyesek, barátságosak, segítőkészek voltak.

5. Korfuról: amit a természet adott, az szép, helyenként látványos, lenyűgöző. Az árak csillagászatiak, átlag kétszerese az itthoniaknak.Összességében: érdemes volt ide utazni, jól éreztük magunkat és elképzelhető, hogy vissza megyünk még Korfura.

Elhelyezés 4,0 / 5

Környék 3,5 / 5

Ár 4,0 / 5

Tengerpart
Kb. 250 m-es sétával egy forgalmas úton ,megközelíthető a kiváló vizű homokos, apró kavicsos tengerpart. A tengerpart sajnos szemetes, elhanyagolt. A padló-járda töredezett, hiányos, az átöltöző kabin piszkos, rossz állapotú. Tehát, amit a természet adott gyönyörű, viszont a hozzáadott érték zéró.

Donis Studia Görögország, Rodosz

Donis Studia értékelés

Nem értékelt (0 értékelés alapján)

Ježková Alžběta

Ellenőrizetlen vélemény Több mint 3 éves vélemény 

Megfelelő.

Megfelelő.

Elhelyezés
A stúdiók elhelyezkedése kitűnő,a berendezés megfelelő volt,habár a mosogatáshoz a tisztítószereket meg kellett vennünk.A takarítás a nyaralás féidejéig eléggé furcsán zajlott.Az ágynak csak az egyik felét húzták át,a fürdőszobát egyáltalán nem takarították - gondolok itt a mosdóra,a zuhanysarokra és környékére.A nappali fala penészes volt.Még ezen hiányosságok ellenére is ,a szállás tetszett.