Csehország - Dél Morvaország Csehország

  • Leírás

    A Dél – Morvaország Megye túlzás nélkül Európa kereszteződését alkotja.

    Réges rég óta a területén metszették egymást a nyugati, északi és déli kereskedelmi útvonalak. A megye ma is vonzza látógatóit, a Cseh Köztársaság délkeleti részén, nem csupán a határmenti fekvésével, de számtalan történelmi műemlékével és természeti jelenségeivel is, melyek közül számos az UNESCO védelme alatt ál. Egyéb ok, amiért érdemes meglátogatni a Dél – Morvaországi Megyét, azok a szivélyes és vendégszerető lakosai, akik büszkék arra, hogy pont ebben a megyében laknak. A büszkeségük jogos, de ezt döntse el Ön, miután ideérkezett.

    A megye megtekintését metropoliszával, Brünnel (Brno) érdemes kezdeni, mely egyben a köztársaság második legnagyobb városa. A város a történelem, kultúra és az ipar központja, mely a Svratka és a Svitavy folyók összefolyásánál található, Dél – Morvaország vízgyüjtő területének a központja is egyben. Brünnben számtalan érdekességet találunk, de sajnos a honlapunkra minden nem fér rá. Látogassa meg pl. az egyedülálló őstörténeti múzeumot az Anthropos pavilonban, ahol akár egy kitömött mamutot is megtekinthetünk. Többek közt a morva fővárosban évente körülbelül 50 nemzetközi kiállítás és nagyvásár kerül megrendezésre. Az összes motorbicikli rajongó számára jól ismert Brünn versenypályája a híres Masarykův okruh -Automotodrom Brno. És ha a nagyvárosban fürdésre, műemlékek megtekintésére vagy rekreációra támad kedve, meglátogathatja a Brünni víztározót vagy a Špilberk – várat.

    A város számos szórakozó központnak, boltnak, sportpályának, színháznak, klubnak és discónak ad otthont. Nem hagyhatjuk ki az építészeti gyöngyszemeket sem Brünn környékén: a reneszánsz kastélyt Bučovicében, a barokk kastélyt Slavkov u Brna városkában és a gótikus kolostort az egyedülálló gótikus bejárattal Předklášteří u Tišnova településen. A következő út a megyében a Morva - karsztba és annak környékére vezet. Találunk itt titokzatos barlangokat és mély völgyeket, melyeket sziklás masszívumok vesznek körül, melyekben a vízforrások egyszer csak eltűnnek. A magaslatokat elbűvölő erdők borítják, melyek közül a várak tornyai vagy a zarándokhelyek kupolái villannak ki. A legmélyebb szakadéknak a Macocha - nak az alján járva, vagy a föld alatti folyón csónakázva egyedülálló érzésben lehet része.

    A Dél – Morvaoszági Megyében további négy az UNESCO által védett helyet tekinthetünk meg: a Lednico – valtický areál – t, a Tugendhat villát Brünn városában, a Pálava természetvédelmi területet és a Fehér – Kárpátok természetvédelmi területet, mindannyiuk helye a listán joggal kiérdemelt, egyikük megtekintését sem bánja meg senki. Részletesen egyenként tárgyalni őket felsleges lenne, ragyogásukat és fennségüket szavakkal leírni lehetetlenség. Ha tényleg meg szeretné ismerni Dél – Morvaországot, lakosait és áttérezni igazán az itteni légkört, nem marad más hátra, mint személyesen ellátogatni a varázslatos bor és borospincék vidékére. A bor uralja a térséget, a Dél – Morvaországból származó borokat nem csupán Csehországban, de az egész világ borszakértői ismerik . Ha azonban nem csupán italozni jött ide, sportolási lehetőségből is akad jó pár. Próbálja ki a számos bicikliutak egyikét, melyek az egész megye területén sűrű hálózatot képeznek.

    A borvidék légköréről már sok szó esett, de ha saját bőrén nem tapasztalja, Morvaországot nem ismeri meg igazán.

Szállásértékelések - Csehország - Dél Morvaország

Összesen: 10 Elégedettek voltunk.

  • 10 Elhelyezés
  • 10 Ellátás
  • 10 Környék
  • 10 Ár

Szállás általános értékelése
Elégedettek voltunk. Teljes leírás

Jaroslava R., Ellenőrzött vélemény (Invia.cz), Értékelve: 2025.11.17., Tartózkodás időpontja:: 2025.11.11 - 11.13.
Régió: Csehország Csehország, Dél Morvaország, Szállás: Panon

Ez az értékelés Google Translate segítségével került automatikusan lefordításra

Összesen: 10 Teljes elégedettség mindennel.

  • 10 Elhelyezés
  • 10 Ellátás
  • 10 Környék
  • 10 Ár

Szállás általános értékelése
Teljes elégedettség mindennel. Teljes leírás

Radomír P., Ellenőrzött vélemény (Invia.cz), Értékelve: 2025.11.17., Tartózkodás időpontja:: 2025.11.11 - 11.14.
Régió: Csehország Csehország, Dél Morvaország, Szállás: Harmonie

Ez az értékelés Google Translate segítségével került automatikusan lefordításra

Összesen: 10 gyönyörű hely, nagyszerű szállás, kiváló konyha, varázslatos wellness, maximális elégedettség

  • 10 Elhelyezés
  • 10 Ellátás
  • 10 Környék
  • 10 Ár

Szállás általános értékelése
gyönyörű hely, nagyszerű szállás, kiváló konyha, varázslatos wellness, maximális elégedettség Teljes leírás

Sabina S., Ellenőrzött vélemény (Invia.cz), Értékelve: 2025.11.15., Tartózkodás időpontja:: 2025.11.09 - 11.11.
Régió: Csehország Csehország, Dél Morvaország, Szállás: Galant Mikulov

Ez az értékelés Google Translate segítségével került automatikusan lefordításra

Összesen: 8 Csak hétvégén voltunk ott, és amit kiemelnék, az a személyzet segítőkészsége volt! A recepción és az étteremben dolgozó hölgyek nagyon...

  • 8 Elhelyezés
  • 9 Ellátás
  • 7 Környék
  • 8 Ár

Szállás általános értékelése
Csak hétvégén voltunk ott, és amit kiemelnék, az a személyzet segítőkészsége volt! A recepción és az étteremben dolgozó hölgyek nagyon segítőkészek és barátságosak voltak! Teljes leírás

Elhelyezés
Megfelelt az elvárásoknak.

Ellátás
Az én szemszögemből elég.

Jiří H., Ellenőrzött vélemény (Invia.cz), Értékelve: 2025.11.12., Tartózkodás időpontja:: 2025.11.07 - 11.09.
Régió: Csehország Csehország, Dél Morvaország, Szállás: Panon

Ez az értékelés Google Translate segítségével került automatikusan lefordításra

Összesen: 7

  • 8 Elhelyezés
  • 9 Ellátás
  • 6 Környék
  • 5 Ár

Szállás általános értékelése
Teljes leírás

Elhelyezés
Odafigyelnek a tisztaságra, a szobák és a szálloda területei nagyon tiszták. A takarítók szívesen pótolják a hiányzó tárgyakat anélkül, hogy megzavarnák a szobát.

Ellátás
csak reggeli, ami egy 4 csillagos szállodának felel meg. Sajnos a hely kicsi volt, ami a vendégek rohama esetén olyan sorokat okozott, mint egy gyári menzán...

Szállás szolgáltatások
A tartózkodás ára tartalmaz egy 2 órás wellness-részleget. A szálloda vendégeinek létszámához képest a wellness nagyon kicsi és zsúfolt. Szeretnék itt bővíteni.

Tengerpart
kis medence volt a szálloda wellness részlegében, a jakuzzihoz egyáltalán nem lehetett hozzáférni

Jana M., Ellenőrzött vélemény (Invia.sk), Értékelve: 2025.10.29., Tartózkodás időpontja:: 2025.10.24 - 10.26.
Régió: Csehország Csehország, Dél Morvaország, Szállás: Galant Mikulov

Ez az értékelés Google Translate segítségével került automatikusan lefordításra

Összes szállásértékelés Csehország - Dél Morvaország