A nemzetközi utazásszervezők nem rendelkeznek magyarországi székhellyel, illetve hazai személyes elérhetőséggel. A velünk együttműködésben álló összes nemzetközi utazásszervező törvényileg rendben bejegyzett, megfelelő vagyoni biztosítás szerint működnek. Amennyiben a kiválasztott utazását nemzetközi utazásszervező biztosítja, úgy az utazási szerződés, a dokumentumok és a panaszból eredő esetleges követelések az utazásszervező bejegyzett anyaországára vonatkozó jogszabályok érvényesek.
![]()
Az Alltours Flugreisen az ötödik legnagyobb utazási iroda Németországban. Ehhez az utazásszervezőhöz más kisebb cégek is tartoznak, mint például a Reisecenter alltours.
(210 utazási irodából álló lánc), Bye-Bye (elektronikusan kombinált utak szervezője). Emellett dinamikus csomagokat is kínál Alltours - X márkanév alatt.
A vállalat Spanyolországban is jelen van az Alltours Espaňa, a C.G. Canarias és a mallorcai Viajes allsun beutazó irodával.
Az Alltours a családi nyaralásokról gondoskodik, és kiterjedt animációs programokat kínál, beleértve a gyermekfelügyeletet is. Az Alltours különféle aktív pihenéssel, vagy sporttevékenységgel egybekötött utazásokat, wellness- és romantikus üdüléseket is kínál.
Az Alltours minden fontosabb turisztikai célpontra szervez utakat, például a Kanári- és Baleár-szigetekre, Görögországba, Törökországba, Egyiptomba, Tunéziába, Srí Lankára, a Dominikai Köztársaságba, Kubába vagy Thaiföldre. A céget 1974-ben Willi Verhuven alapította.
Dokumentumok: Alltours
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazásszervező szerződési feltétele
- Utazási csomag szerződéshez kapcsolódó tájékoztató
- Utazási csomag szerződéshez kapcsolódó tájékoztató
Foglalható úti célok a(z) Alltours 2026-ös kínálatából
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 28 °C Tenger hőmérséklete: 24 °C | 188 167 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 33 °C Tenger hőmérséklete: 29 °C | 349 508 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 29 °C Tenger hőmérséklete: 27 °C | 140 284 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 29 °C Tenger hőmérséklete: 24 °C | 108 900 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 28 °C Tenger hőmérséklete: 26 °C | 102 875 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 40 °C Tenger hőmérséklete: 33 °C | 100 806 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 24 °C Tenger hőmérséklete: 22 °C | 85 354 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 24 °C Tenger hőmérséklete: 22 °C | 141 643 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 30 °C Tenger hőmérséklete: 27 °C | 117 464 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 28 °C Tenger hőmérséklete: 26 °C | 327 802 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 26 °C Tenger hőmérséklete: 24 °C | 102 212 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 31 °C Tenger hőmérséklete: 26 °C | 89 297 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 26 °C Tenger hőmérséklete: 23 °C | 113 315 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 31 °C Tenger hőmérséklete: 29 °C | 327 434 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 30 °C Tenger hőmérséklete: 26 °C | 168 413 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 25 °C Tenger hőmérséklete: 23 °C | 376 708 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 29 °C Tenger hőmérséklete: 27 °C | 330 695 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 33 °C Tenger hőmérséklete: 29 °C | 365 328 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 31 °C Tenger hőmérséklete: 29 °C | 398 071 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 27 °C Tenger hőmérséklete: 24 °C | 128 384 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 27 °C Tenger hőmérséklete: 21 °C | 145 961 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 29 °C Tenger hőmérséklete: 26 °C | 340 679 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 31 °C Tenger hőmérséklete: 28 °C | 318 443 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 28 °C Tenger hőmérséklete: 29 °C | 421 069 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 31 °C Tenger hőmérséklete: 26 °C | 330 695 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 36 °C Tenger hőmérséklete: 28 °C | 242 448 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 17 °C Tenger hőmérséklete: 18 °C | 119 214 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 29 °C Tenger hőmérséklete: 28 °C | 361 435 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 26 °C Tenger hőmérséklete: 23 °C | 114 786 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 27 °C Tenger hőmérséklete: 24 °C | 178 815 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 32 °C Tenger hőmérséklete: 28 °C | 596 003 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 27 °C Tenger hőmérséklete: 27 °C | 494 038 Ft |
|
|
Időjárás: Levegő hőmérséklet: 29 °C Tenger hőmérséklete: 26 °C | 340 679 Ft |