Megnyitás | Vissza a főmenühöz

Duna-delta: Románia rejtett kincse

Ismerjétek meg jobban a Duna-deltát, vagyis a torkolatot, ahol a tíz országon áthaladó Duna a Fekete-tengerbe ömlik! A folyót átszövő táj igazi álom úticél a természet szerelmeseinek, a vadon élő állatok megfigyelőinek és a pihenésre vágyóknak, akik legszívesebben a szabad ég alatt töltik a nyaralásukat!

ÁttekintésVárosokLátnivalókProgramokInformációk

Áttekintés

A romániai Duna-deltát körülölelő idilli természet határozottan több figyelmet érdemel, mint amennyit kap. Biztosak vagyunk benne, hogy hamar belopja magát ez a terület a természetjárók szívébe, a gazdag flórájának és faunájának köszönhetően! Nem kevesebb, mint 1800 növény- és 300 madárfaj, valamint közel 50 féle emlős található az egzotikus vízi világban. Ráadásul az értékességét az is bizonyítja, hogy az 5800 négyzetkilométeres deltatorkolat nemcsak egy bioszféra-rezervátum, hanem az UNESCO Világörökség része is.

A Duna-delta idilli környezete

A Duna-delta idilli környezete

A környék legszebb városai

A Duna-deltát elsősorban, de nem kizárólag, lenyűgöző természeti kincsek jellemzik. Azonban a környék legszebb városaiba is érdemes kitérőt tenni, például Sulinába, Murighiolba és Tulceába!

Sulina

Sulina kellemes kontrasztot mutat a természetjárás után - egy kikötőváros sétányokkal, strandokkal és rengeteg látnivalóval. A fekete-tenger-parti helyszín korábban kulcsfontosságú világváros volt, jelentős szereppel a dunai hajózásban. A 19. század közepén még a Duna Bizottság székhelyeként is működött. A második világháború következteképp azonban feledésbe merült, így ma nyugodtabb környezet uralkodik.

Sulina a hajókirándulások és túrák népszerű kiindulópontja a Duna-deltán belül. A várost csak hajóval lehet megközelíteni – a járatok Tulceából indulnak és négy óra alatt érnek Sulina kikötőjébe. A városnézés kihagyhatatlan állomásai közé tartozik a késői 19. században épült világítótorony, egy katedrális, és a temető, amely a város egykori lakóiról mesél. A kimerítő kirándulás után vár a Fekete-tenger partja, ahol kiélvezhetitek a napsütést és a frissítő vizet. Sőt, horgászatra is van lehetőség!

Sulina világítótornya

Sulina világítótornya

Tulcea

Ha tovább utazunk a Duna-delta mentén, Tulcea – magyarosan Tulcsa – városába érkezünk. A román fővárosból, Bukarestből többféle tömegközlekedési eszköz is a rendelkezésünkre áll. Emiatt szokták “a Duna-delta kiindulópontjaként” emlegetni Bukarestet. Habár Tulcea nem egy hatalmas metropolisz, nagy számban találunk itt attrakciókat, mint például az erődítményt, a Hősök Emlékművét, Kelet-Európa legnagyobb akváriumát, és a Duna-delta Ökoturisztikai Központot. A kultúrára éhes turisták csodálják meg a város egyházi épületeit, például a 19. századi Cocoș-kolostort!

Élmények a folyók sodrásában

Ez is érdekelhet:

Élmények a folyók sodrásában

Murighiol

Tulcea városához hasonlóan, Murighiol a természeti övezeten kívül található. Állítólag innen indulnak a delta legszebb ágai! Ez teszi a helyszínt tökéletessé azok számára, akik a Duna-delta természetének közelében szeretnének megszállni. A túrák kiindulópontját, a halászhajóknak otthont adó kikötőt is érdemes bejárni. Igazán látványos panoráma tárul elétek!

Látogatás Murighiolban

Látogatás Murighiolban

Látnivalók, turistalátványosságok

A Duna-delta régióban megannyi festői látványosságra bukkanhattok! Vegyünk egy pillantást a hat legkiemelkedőbb helyszínre!

Szent Sándor és Szent Miklós Katedrális Sulinában

A Duna-deltában kirándulóknak megéri útba ejteni a sulinai ortodox katedrálist, amely két szentről, Sándorról és Miklósról kapta a nevét. A neoromán stílusban épült székesegyház építészeti és történelmi szempontból egyaránt lenyűgöző alkotás. A munkálatok a 20. század elején kezdődtek, a világháborúk miatt pedig egészen az 1980-as évekig tartottak. Az épület külsejét díszítő velencei mozaikok és a három torony különösen szemet gyönyörködtetőek.

Katedrális Sulinában

Katedrális Sulinában

Cetatea Aegyssus

Tulcea olyan kulturális gyöngyszemekkel büszkélkedik, mint a Cetatea Aegyssus erőd a Krisztus előtti időkből. A hosszú évszázadok során katonai erődítményként, de püspöki rezidenciaként is használták. Az ókori épületegyüttes régészeti leleteit egy közeli múzeumban mutatják be.

Faleza Tulcea

Tulcea folyópartját a közelmúltban jelentősen modernizálták. Így ma már egyszerre egy gyönyörűen kiépített sétány és összekötő híd a Duna ágai között. Gyalogos övezetnek nyilvánították, ezért nagyon csendes, békés környék.

Tulcea parti sétánya

Tulcea parti sétánya

Monumentul Eroilor

A Monumentul Eroilor, vagyis a hősi emlékmű Tulcea egyik dombján tornyosul, ezért nehéz figyelmen kívül hagyni. Ez a szobor egy szárnyait kiterjesztő sast és egy katonát ábrázol, emléket állítva azoknak a harcosoknak, akik hozzájárultak a repülés fejlődéséhez. Egy festői szépségű kertben állították fel 1930 és 1935 között. Ha július 20-án Tulceában vagytok, részesei lehettek a Román Repülés és Légierő napjának! A vallási és katonai szertartások, amelyeket repülőgép-bemutatók kísérnek az égen, egyedülálló betekintést nyújtanak a román kultúrába. Az emlékmű közvetlen közelében található az Aegyssus erőd és a hozzá tartozó Történelmi és Régészeti Múzeum.

Fedezd fel hajóval a világot

Ez is érdekelhet:

Fedezd fel hajóval a világot

Cocoș-kolostor

Tulceától mintegy 40 kilométerre található a 17. századi Cocos-kolostor. Egy félreeső helyen, erdővel körülvéve, egy egykori kis templom helyén áll, melyet később egy nagyobb épület váltott fel, 30 méter magas harangtoronnyal. A kolostor belsejében szentírások és ikonok történelmi gyűjteményéből ismerhetjük meg az épület történetét.

Celic-Dere kolostor

A Tulceától fél órás autóútra található Celic-Dere kolostort a béke oázisának is nevezhetjük, ugyanis buja zöld erdő és egy tágas kert veszi körül. Természetesen ez a kolostor is számtalan művészeti és egyházi kinccsel büszkélkedhet, többek között a 17. századból fennmaradt ikonokkal és bibliai írásokkal.

Celic-Dere kolostor

Celic-Dere kolostor

Programlehetőségek

Most, hogy kiemeltük a Duna-delta városainak kihagyhatatlan látványosságait, itt az idő, hogy elvonuljunk a természetbe! Jöjjön néhány olyan program, ami színesebbé teheti a kirándulást!

Növények és állatok megfigyelése

Az egyik legjobb módja a pihenésnek az, ha a szabadban kirándultok, bicikliztek vagy izgalmas vízi túrán vesztek részt. A Duna-delta vidéke pedig azoknak a természetbarátoknak is ideális, akik szívesen figyelik és örökítik meg a változatos növény- és állatvilágot. A mocsaras területet hatalmas nádasok borítják, itt-ott pedig fehér tündérrózsák úszkálnak. Az őshonos állatfajok közé tartoznak a pelikánok, a szürke ludak, a vidrák, a vaddisznók, a mezei nyulak és a rókák. Számos túraútvonal is rendelkezésre áll a környéken, például a Măcin-hegység Nemzeti Parkon keresztül, amely olykor kellemes, néha azonban megerőltető szakaszokkal örvendezteti meg az arra járókat. Akár túravezetőt is fogadhattok!

A többségében magyarlakta Sepsiszentgyörgyre, Székelyföld egykori halászfalujába is megéri ellátogatni a középkori műemlék épületekért, a gazdag kulturális kínálatért és a nyugodt kisvárosi élet felfedezéséért.

Csónakázás és kajaktúra

Kevés helyre juthatunk el a Duna-deltában csónak vagy hajó híján! Így testközelből figyelhetjük meg a gazdag élővilágot és a természeti szépségeket, miközben végigjárjuk a labirintus szerű kanyargós csatornákat. Aki semmiképp sem szeretne eltévedni, rengeteg vezetett kirándulás közül választhat, melyek során gyakran megállókat is tesznek a közeli halászfalvakban.

Egy kicsivel intenzívebb testmozgással is egybeköthetitek az ökotúrát, ha kajakba ültök! Ha nincs még tapasztalatotok az evezésben, ajánlott részt venni egy átfogó tanfolyamon, ami felkészít utazásra!

Kaland a vízen

Kaland a vízen

Strandolás a Fekete-tengernél

A Duna-delta vízi panorámája kétségtelenül varázslatos, de ha fel is szeretnétek valahol frissülni, akkor inkább a Fekete-tenger hullámait ajánljuk! Sulina belvárosának felfedezése után irány a mindössze fél óra sétára található Plajă Sulina, ahol finom homokos, lassan mélyülő tengerparton pihenhetitek ki a kirándulás fáradalmait! Ki tudna ellenállni ennek a hangulatos, de egyben nyugalmas helyszínnek?

Strandolás a Fekete-tengernél

Strandolás a Fekete-tengernél

Traditional Fishing Village

Tulceában számos olyan múzeum fogad látogatókat, amely a régió múltját, vagy a Fekete-tenger történetét mutatja be. Ha mindkét téma felkeltette az érdeklődéseteket, akkor a Museum of the Traditional Fishing Village tökéletes választás! A szabadtéri „Hagyományos Halászfalu Múzeum” régi házai felidézik az egykori halászok mindennapjait.

A világ leghosszabb folyói

Ez is érdekelhet:

A világ leghosszabb folyói

Konstancai látogatás

Konstanca kikötővárosa tökéletes alternatívája Sulinának, ha Romániában, a Fekete-tenger partján terveztek nyaralást. Nagyjából két és fél óra autóút választja el a két várost, így akár egynapos kirándulást is szervezhettek ide. Mamaia városrész a turizmus fellegvára, nyolc kilométer hosszú finom homokos tengerparti sétányának, valamint a szórakozási lehetőségek meglehetősen széles választékának köszönhetően. Vannak itt üzletek, éttermek, klubok és teraszok, ahol kikapcsolódhattok. Maga a város pedig további látványosságokat tartogat, többek között a 20. század első feléből származó kaszinót, ami első pillantásra visszarepít az időben a szecessziós falaival.

Konstanca régi kaszinója

Konstanca régi kaszinója

Utazási információk

Akinek elnyerte a tetszését ez a kis ízelítő a Duna-deltából, annak biztosan jól jön néhány információ az utazás részléteiről!

Ajánlott időszak és időtartam az utazáshoz

Azt tanácsoljuk, hogy mindenképp május és szeptember között térképezzétek fel a Duna-delta vidékét, ugyanis szeptember közepére a legtöbb költöző madár búcsút int az otthonának. Másrészt, a nyári hónapokban a strandolni vágyók a Fekete-tenger közelségét is ki tudják használni. A nyaralás időtartama természetesen egyénfüggő, de az ideális szám általánosságban négy nap és egy hét között van.

Naplemente a Duna-deltában

Naplemente a Duna-deltában

Utazási előkészületek

Románia, az Európai Unió tagjaként nem igényel útlevelet a beutazóktól, csupán a személyi igazolványotokra lesz szükség. Győződjetek meg arról, hogy ez az utazás teljes ideje alatt érvényes legyen! Az ország valutája a román lej, amire nagy valószínűséggel szükségetek lesz a Duna-delta területén, mivel sok helyen nincs lehetőség a kártyás fizetésre.

Egészségügyi szempontból egy valami elengedhetetlen a táskátokból: a szúnyogriasztó spray! Sokat tartózkodtok majd a víz közelében, ezért muszáj valahogyan védekezni a vérszívó rovarok csípései ellen.

Érkezés és a helyi közlekedés

Ha a Duna-deltában szeretnétek kirándulni, először Bukarestbe, majd onnan Tulceába kell utaznotok. Budapestről közvetlen repülőjárattal kevesebb, mint két óra alatt értek a román fővárosba, azonban innen még négy-öt óra autózás, vagy vonatozás választ el Titeket a céltól. A Duna-deltán belül általában kerékpárral, hajóval vagy csónakkal lehet közlekedni.

A vadregényes Erdély

Ez is érdekelhet:

A vadregényes Erdély

 

Nyelv és kommunikáció

Sok helyi csak a román nyelvet beszéli, viszont kis százalékban magyar anyanyelvű székelyekkel is találkozhattok. A fiatalabb falusiak és városlakók általában tanulnak angolul az iskolában, és kétség esetén segíthetnek a fordításban.

Ételkülönlegességek

A halászlé, avagy a tűz felett, üstben készült „Corba de Peste”, és a frissen fogott folyami halak gyakran szerepelnek a Duna-delta éttermeinek kínálatában. Emellett olyan specialitásokat is megkóstolhattok, mint a „bulz“ (kukoricadarával bevont juhsajt), és a „mici“, ami nem más, mint darált hús tekercs. A különféle sós ételek után megannyi finom desszerttel enyhíthetitek az édesség utáni vágyatokat, többek között a híres román túrófánkkal, vagyis a papanasival!

Mici, a hagyományos román húsétel

Mici, a hagyományos román húsétel

Hotelek és szállások

Bármilyen igénnyel is érkeztek a Duna-delta vidékére, biztosan találtok megfelelő szálláshelyet. A nagyobb településeken, például Tulceában és Sulinában megtalálhatóak a klasszikus városi szállodák, amelyek megfelelnek a nemzetközi szabványoknak. Sulinában tengeri stílusú hotelek közül is válogathattok, közvetlenül a Fekete-tenger partján. Azok, akik a családias hangulatot kedvelik és a Duna-delta felfedezésére indulnak, nagyszerűen éreznék magukat egy természetközeli panzióban vagy vendégházban. Ezek gyakran családi vállalkozások, amelyek lehetővé teszik, hogy azonnal belemerüljetek Románia hagyományaiba, és otthon érezzétek magatokat!

2024.02.19. Sára Porvay

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.

Tetszik ez a bejegyzés?

Oszd meg barátaiddal, hátha ők is érdekesnek találják!.