Fontos információk az utazás lefoglalása előtt
Hasznos tudnivalók az utazás lefoglalása előtt:
Kedves Ügyfelünk!
Szeretnénk megköszönni, hogy az Invia.hu utazásközvetítő szolgáltatásait választja. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy utazása kellemesen, biztonságosan és felejthetetlen élményekkel teljen.
Annak érdekében, hogy utazása a lehető leggördülékenyebben valósuljon meg, fontosnak tartjuk, hogy már a foglalás előtt megismerje a legfontosabb tudnivalókat. Ezek közé tartoznak a célországra vonatkozó speciális feltételek, a helyszín sajátosságai, a szálláshely kategóriája, valamint az ott elérhető szolgáltatások.
Az alábbi tájékoztatóban ezekről nyújtunk részletesebb áttekintést, hogy Ön megalapozott döntést hozhasson utazása megtervezése során.
A következőkben részletes leírást talál a részvételi díjban foglalt szolgáltatásokról. Kérjük, hogy az utazási szerződés aláírása és az utazás kifizetése előtt figyelmesen tanulmányozzák át az általános szerződési feltételeket, valamint a kapcsolódó kiegészítő információkat.
Felhívjuk figyelmüket, hogy az alábbiak általános tájékoztató jellegűek; egyes utazások esetében ettől eltérő feltételek is érvényesek lehetnek.
- UTAZÁSHOZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK MEGKÜLDÉSE
Az utazáshoz szükséges részletes információkat és dokumentumokat az utazás szervezője juttatja el részünkre általában az indulás időpontja előtt körülbelül 3–5 nappal. Ezeket az információkat azonnal továbbítjuk Önnek e-mail formájában.
Amennyiben a foglalás az indulást megelőző utolsó 3 napban történik, az utazásszervező a visszaigazolást követően, rövid átfutási idővel küldi meg a szükséges dokumentumokat (pl. voucher, utastájékoztató). Ezeket munkatársaink haladéktalanul továbbítják Önnek.
A dokumentumok elküldését követően minden esetben igyekszünk meggyőződni azok sikeres kézbesítéséről. Ennek érdekében kérjük, hogy ellenőrizzék: a szerződésben a helyes e-mail cím és telefonszám szerepel-e, hogy szükség esetén fel tudjuk venni Önnel a kapcsolatot.
- REPÜLŐS UTAZÁSOK
Repülőutak esetén a légi szállításra, a légi személyfuvarozásra a fuvarozás teljesítésekor vonatkozó szabályok az irányadóak. A légi fuvarozók felelősségét az 1936. évi XXVIII. tv. által kihirdetett, és az 1964. évi 19. tv., valamint a 2005. évi XXXIV. tv. által módosított, és a 2005. évi XXXV. tv. által kiegészített 1929. évi varsói nemzetközi egyezmény, a 2005. évi VII tv. által kihirdetett 1999. évi montreáli nemzetközi egyezmény, valamint az Európai Parlament és a Tanács 261/2004/EK rendelete (2004.02.11) szabályozzák.
2.1 Tervezett menetrend:
A menetrendben feltüntetett időpontok minden esetben a helyi időszámítás szerint értendők.
A nemzetközi légi közlekedés szabályai alapján a fuvarozó légitársaságok és az utazásszervezők fenntartják a jogot a repülőjáratok indulási idejének, indulási és érkezési helyének, útvonalának, az átszállások számának és helyének, a légitársaság, valamint a repülőgép típusának módosítására, továbbá közbenső leszállás beiktatására.
Ennek megfelelően az erre vonatkozó adatok tájékoztató jellegűek, és technikai vagy szervezési okokból változhatnak. Az esetleges módosításokról az utazásszervező a lehetőségekhez mérten a lehető legrövidebb időn belül tájékoztatja az utasokat.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a repülőgépes utazások esetében az első és az utolsó nap elsősorban utazási napnak minősül, ezért ezek nem minden esetben tekinthetők teljes értékű nyaralási napnak. A délelőtti indulás, illetve az esti érkezés nem minden esetben biztosítható vagy garantálható. Előfordulhat, hogy az odautazás esti járattal történik, így az érkezés az első éjszakába nyúlik, illetve a hazautazás reggeli járattal történik, amely az utolsó éjszakát érintheti.
A repülőjáratok indulási ideje akár néhány órával a tervezett időpont előtt vagy után is módosulhat. Kedvezőtlen időjárási körülmények, technikai okok, illetve a légifolyosók telítettsége miatt késések is előfordulhatnak.
Az utazásszervezők és a légitársaságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ilyen kellemetlenségeket elkerüljék, azonban a menetrend esetleges módosulása vagy késések előfordulhatnak, ezért kérjük szíves megértésüket.
A menetrendváltozásból vagy késésből eredő esetleges kellemetlenségekért az utazásszervező felelősséget nem tud vállalni.
Kérjük, kísérje figyelemmel az indulási repülőtér hivatalos weboldalán közzétett aktuális járatinformációkat. Amennyiben az ott szereplő adatok eltérnek a részvételi jegyen feltüntetett információktól, kérjük, haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot az utazásszervezővel.
2.2 Utazás charter járattal:
Az Invia.hu munkatársa e-mailben küldi meg az utazáshoz szükséges dokumentumokat, amelyek lehetnek részvételi jegy és/vagy utastájékoztató, illetve úgynevezett E-ticket (elektronikus repülőjegy) és szállásvoucher.
2.2.1 Amennyiben részvételi jegyet és/vagy utastájékoztatót kap tőlünk, abban az esetben a repülőtéren találkozik az utazásszervező képviselőjével. Tőle veszi át a szállás elfoglalásához szükséges dokumentumokat, valamint további tájékoztatást kap a repüléssel kapcsolatos részletekről.
2.2.2 Amennyiben E-ticketet (elektronikus repülőjegyet) és szállásvouchert küldünk Önnek, kérjük, hogy ezeket 3 példányban nyomtassa ki. A példányok közül egyet az induláskor a repülőtéren, egyet a szálláshelyen történő bejelentkezéskor, egyet pedig a hazautazás során kell bemutatni vagy leadni. Ezekkel a dokumentumokkal a repülőtéren közvetlenül a check-in pultnál tud jelentkezni.
A repülőjáratra az utazásszervező előzetesen lefoglalja a helyeket, így a check-in során az adott ország beutazási feltételeinek megfelelő utazási okmánnyal tud bejelentkezni. Az ülőhelyek előzetesen általában nem kerülnek meghatározásra, azok kiosztása a check-in során történik.
Amennyiben az utazásszervező lehetőséget biztosít fix ülőhely foglalására felár ellenében, az erre vonatkozó igényét javasolt már a foglalás során jelezni utazási szakértőjének. Ha térítésmentesen szeretne preferenciáinak megfelelő ülőhelyet választani, érdemes minél korábban megjelenni a check-in pultnál.
A repülőgépen az együtt utazók egymás melletti elhelyezése nem minden esetben garantálható. A légitársaság fenntartja a jogot arra, hogy az előzetesen kiválasztott vagy kiosztott ülőhelyeket akár az indulást megelőzően is módosítsa, például biztonsági vagy üzemeltetési okokból.
2.3 Utazás menetrendszerinti- vagy diszkont légitársasággal:
Az Invia.hu munkatársa e-mailben küldi meg az utazáshoz szükséges dokumentumokat, így a részvételi jegyet és/vagy az utastájékoztatót. A legtöbb esetben az utazásszervező képviselője nem várja az utasokat a repülőtéren, ezért a check-in folyamat egyénileg történik.
Az utazáshoz szükséges részletes információkat, illetve – amennyiben rendelkezésre állnak – a beszállókártyákat általában az indulás előtt 2-3 nappal (esetenként 24 órával) tudjuk megküldeni. Ennek oka, hogy a légitársaságok online check-in felülete jellemzően csak az indulást megelőző napokban válik elérhetővé.
2.3.1. Az Önök kényelme érdekében egyes utazásszervezők előzetesen elvégzik az online bejelentkezést. Ezt követően – mivel a legtöbb légitársaság esetében nincs szükség külön elektronikus repülőjegy bemutatására – a repülőtéren elegendő az adott ország beutazási feltételeinek megfelelő utazási okmánnyal jelentkezni a check-in pultnál.
Amennyiben fix ülőhelyet szeretne biztosítani magának, kérjük, ezt előzetesen jelezze utazási szakértőjének, aki felár ellenében tud erre vonatkozó ajánlatot adni.
2.3.2 Egyes légitársaságok (pl. Wizz Air, Ryanair, SunExpress stb.) esetében az indulást megelőzően kötelező az online check-in (utasfelvétel) elvégzése. Amennyiben ez nem történik meg, a repülőtéren az utasfelvételért külön díj kerülhet felszámításra.
Az online check-in szükségességéről, valamint annak pontos menetéről minden esetben a részvételi jegy ad tájékoztatást.
Az utasfelvétel (check-in) elvégzése az utas felelőssége.
2.4 Érkezés a repülőtérre:
Általánosságban (amennyiben a részvételi jegyeken nincs ennél korábbra meghirdetett utastalálkozó) javasolt a járat indulása előtt legalább 2–3 órával megérkezni a repülőtérre. Hosszabb, tengerentúli vagy átszállásos utazás esetén a 3 órával korábbi érkezés javasolt a sorban állás és a biztonsági ellenőrzések miatt.
A repülőtéren kérjük, folyamatosan figyelje a légitársaság beszállással kapcsolatos információit. A repülőgépre történő felszállás az utas saját felelőssége, ennek elmulasztása jelentős anyagi következményekkel járhat.
Amennyiben lekési a repülőgépet, kérjük, haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot a szervezőirodával a részvételi jegyen feltüntetett ügyeleti telefonszámon.
2.5 Feladható poggyász:
A poggyászok megengedett súlyhatára légitársaságonként eltérő, ezért a részletekről kérjük, minden esetben irodánkban tájékozódjanak. Az Invia munkatársa által megküldött utazási dokumentumok tartalmazzák a poggyász pontos méret- és súlykorlátait.
A kézipoggyászokra és feladott poggyászokra vonatkozó aktuális biztonsági előírásokról az indulási repülőtér hivatalos weboldalán is tájékozódhatnak.
A poggyászokért a repülőút során a légitársaság vállal felelősséget. Kérjük, hogy a csomagokat az érkezést követően minden esetben ellenőrizzék a szalag elhagyása előtt. Amennyiben a poggyász sérült, hiányos vagy nem érkezik meg, azt haladéktalanul, a helyszínen, a tranzitzóna elhagyása előtt szükséges bejelenteni, és jegyzőkönyvet kell felvetetni az adott légitársasággal szerződött földi kiszolgáló partnerének az "Elveszett poggyász / Lost and Found" pultjánál.
A kárigény benyújtása az utas feladata, közvetlenül a légitársaság felé.
Felhívjuk figyelmüket, hogy poggyászkár esetén a biztosítótársaságok a kár rendezését követően térítik meg a jogosnak ítélt összeget, a kártérítés és a ténylegesen felmerült kár különbözete alapján. Fontos továbbá, hogy a biztosítók egy része a charter járatokon bekövetkezett poggyászkárokra nem minden esetben vállal fedezetet.
A legtöbb nagy repülőtérhez hasonlóan a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is elérhető poggyászfóliázó szolgáltatás. A csomagok biztonságosabb védelme érdekében a poggyászokat védőfóliával és egyedi, kódolt címkével látják el.
2.6 Háziállatok szállítása:
Az élőállatok szállítása túlsúlydíj megfizetése mellett lehetséges. 5 kg testsúlyig az állatok kabinpoggyászként is szállíthatók (PETC – Pet in Cabin), míg 5 kg felett feladott poggyászként utazhatnak (AVIH – Animal in Hold). A leggazdaságosabb megoldás általában a cargo szállítás.
Az élőállatok szállításához általában szükséges egy 1 hétnél nem régebbi állatorvosi igazolás, az oltási könyv vagy oltási bizonyítvány bemutatása, valamint mikrochippel ellátott állatok esetében az útlevél.
A szállításhoz megfelelő szállítóketrec biztosítása szükséges, amelyet egyes légitársaságok kérésre biztosítani is tudnak. A ketrecben javasolt az állat számára megfelelő alátét (pl. textília) elhelyezése, valamint itató felszerelése is.
Az élőállatok szállítási feltételeit és a szállítási felár mértékét az adott légitársaság szabályzata határozza meg, amelyről kollégáink szívesen adnak pontos tájékoztatást.
Felhívjuk figyelmét, hogy diszkont légitársaságok és bizonyos charter járatok esetében az élőállatok szállítása nem minden esetben engedélyezett.
Amennyiben háziállattal kíván utazni, kérjük, ezt már a foglalás előtt jelezze utazási szakértőjének. Az élőállatok szállítási feltételeit, valamint a kapcsolódó díjakat minden esetben az adott légitársaság szabályzata határozza meg, amelyről kollégáink készséggel adnak pontos tájékoztatást.
2.7 Kerékpár, golf– vagy búvár-felszerelés, babakocsi stb. szállítása:
A nem szabványos formájú vagy méretű csomagok feladására vonatkozó szabályok légitársaságonként eltérhetnek, ezért kérjük, minden esetben tájékozódjon az adott légitársaság hivatalos honlapján.
Általánosságban elmondható, hogy például kerékpár szállítása esetén a kormányt a vázzal egy vonalba kell állítani és rögzíteni szükséges, a kerekek leeresztése, valamint a pedálok leszerelése is előírt lehet.
A sporteszközök megfelelő csomagolásáról minden esetben az utasnak kell gondoskodnia. Egyes légitársaságok azonban ingyenesen vagy díj ellenében szállítódobozt is biztosítanak.
Amennyiben doboz nem áll rendelkezésre, a repülőtéri terminálokon elérhető csomagfóliázó szolgáltatás is megoldást jelenthet a megfelelő csomagolás biztosítására.
A babakocsi szállítása repülőn kisgyermekkel általában ingyenes. A legtöbb légitársaságnál a babakocsi a beszállókapuig használható, ahol a személyzet elszállítja a raktérbe. Kompakt, összecsukható (kabin)babakocsik a fedélzetre is felvihetők, ha beférnek a poggyásztartóba. Érdemes a babakocsit a reptéri pultnál megjelöltetni.
2.8 Segítség/kíséret igénylése mozgáskorlátozottaknak, időseknek és gyengén látóknak:
Amennyiben a repülőtéren vagy a repülőgép fedélzetén segítségre van szüksége, azt már a jegyfoglalás során szükséges jelezni a légitársaság felé, ezért kérjük, az ilyen jellegű igényről minden esetben tájékoztassa utazási szakértőjét.
Kérjük, igényét lehetőség szerint legalább 7 nappal, de legkésőbb az indulást megelőző 48 órával korábban jelezze, mivel a kapacitásokat ennek megfelelően tervezik. Az előre bejelentett igények kiszolgálása minden esetben elsőbbséget élvez.
2.9 Az utazó kizárása:
Mivel az utazásszervező számára kiemelten fontos az utasok nyugodt és élményteli utazásának biztosítása, fenntartja a jogot arra, hogy megtagadja az utazó szállítását, amennyiben az utas magatartásával vagy viselkedésével zavarja a többi utast, a személyzetet, vagy veszélyezteti az utazás biztonságos lebonyolítását.
Az utazásszervező jogosult továbbá azokat az utasokat kizárni az utazásból, akik verbálisan vagy fizikailag bántalmazzák az utazásszervező helyszíni képviselőjét. Ilyen esetben az utas nem jogosult a részvételi díj visszatérítésére, és visszatérítési igénye elenyészik.
Az utazás teljes időtartama alatt a dohányzás tilos.
- BUSZOS UTAZÁSOK
3.1 Részvételi jegyek és beutazási feltételek
Az Invia.hu munkatársa e-mailben küldi meg az utazáshoz szükséges dokumentumokat – a részvételi jegyet és/vagy az utastájékoztatót – általában az indulás előtt körülbelül egy héttel.
Az utastalálkozóra rendszerint az autóbusz tervezett indulása előtt 30 perccel kerül sor. A részvételi jegyet vagy az utastájékoztatót az autóbusz indulásakor, illetve a szállás elfoglalásakor elkérhetik, ezért kérjük, hogy ezeket kinyomtatva vigyék magukkal.
Az utastájékoztatóban és/vagy a részvételi jegyen feltüntetésre kerül a tervezett útvonal. Az Önök biztonsága és kényelme érdekében azonban az útvonal – például útlezárások, forgalmi helyzet vagy egyéb előre nem látható körülmények miatt – módosulhat, amelyről az autóbusz vezetője saját hatáskörben dönthet.
Az utazáshoz szükséges személyi okmányok tekintetében az utas felelőssége tájékozódni a tervezett útvonalról, az érintett országokról, valamint az adott országokba történő belépés feltételeiről. A schengeni országok többségébe elegendő az érvényes személyi igazolvány, azonban egyes környező országokba történő belépés érvényes útlevélhez kötött lehet.
3.2 Csomagok szállítása:
A buszos utazások többsége esetében személyenként 1 db nagy poggyász (kb. 20 kg) szállítása engedélyezett, amelyet az autóbusz csomagterében helyeznek el a gépjárművezetők. Emellett 1 db kisebb kézipoggyász (pl. hátizsák vagy sporttáska) vihető fel az utastérbe.
További csomagok szállításával kapcsolatban kérjük, érdeklődjenek utazási szakértőjüknél.
Síutazások esetén a fenti poggyászokon felül személyenként 1 db sportfelszerelés (pl. sífelszerelés) szállítása általában térítésmentesen biztosított.
Amennyiben a poggyász az autóbuszos utazás során megsérül, kérjük, hogy a helyszínen kérjék jegyzőkönyv felvételét a csoportkísérőtől vagy a gépjárművezetőtől. A poggyászban keletkezett károkért az autóbusztársaság vállal felelősséget. A jegyzőkönyvet és a szükséges dokumentációt a hazaérkezést követően kérjük, juttassák el utazási szakértőjük részére.
Felhívjuk figyelmüket, hogy amennyiben a poggyász sérülése nem rendeltetésszerű használatból ered (pl. túlterhelés, anyagfáradás, kiszakadás, fül vagy kerék sérülése), az utaztató társaság nem vállal felelősséget.
3.3 Ülőhelyek kiosztása:
Az utazásszervezők a legtöbb esetben előzetesen ülésrendet készítenek az utazás teljes időtartamára. Amennyiben fix ülőhelyet szeretne biztosítani magának, kérjük, ezt előzetesen jelezze utazási szakértője felé. A fix ülőhelyek biztosítása általában felár ellenében garantálható.
Amennyiben az adott utazás esetében nincs lehetőség előzetes ülőhely-foglalásra, kérését utaskívánságként tudjuk továbbítani az utazásszervező felé.
3.4 Gyűjtőjáratok:
Egyes utazásszervezők úgynevezett gyűjtőjáratokat indítanak annak érdekében, hogy az ország különböző pontjain élő utasok ki- és hazautazása kényelmesebben megoldható legyen. Ilyen esetekben előfordulhat, hogy az út során egy adott ponton másik autóbuszra kell átszállni.
A gyűjtőjáratokkal kapcsolatos részletes információkról kérjük, érdeklődjön utazási szakértőjénél.
3.5 Autóbusz felszereltsége és utazási szabályok:
Az autóbuszokon található mosdó csak kivételesen sürgős esetben használható. Az utazások során az autóbuszok általában körülbelül 4 óránként állnak meg rövid pihenőre, jellemzően illemhellyel rendelkező pihenőhelyeken.
A legtöbb autóbuszon nem áll rendelkezésre Wi-Fi szolgáltatás.
Az autóbuszok nagy része biztonsági övvel felszerelt, ezért kérjük, hogy azokat utazás közben szíveskedjenek használni. Menet közben biztonsági okokból kizárólag ülve szabad utazni. Az Európai Unió közlekedési szabályai értelmében a biztonsági övvel felszerelt autóbuszokon annak használata az utazás teljes időtartama alatt kötelező – külön figyelmeztetés hiányában is. A biztonsági öv használatának elmulasztásából eredő esetleges sérülésekért vagy büntetésekért a mulasztó utas viseli a felelősséget.
3.6. Megállás a szállás közelében
Az üdülőterület vagy síterep adottságait figyelembe véve a gépjárművezetők minden esetben törekednek arra, hogy a szálláshelyhez a lehető legközelebb álljanak meg, ezzel is megkönnyítve a csomagok ki- és bepakolását. Előfordulhat azonban, hogy a szálláshely közvetlen közelében az autóbusz nem tud megállni, így a csomagokat a vendégeknek egyénileg kell a szálláshelyre szállítaniuk.
- EGYÉNI UTAZÁSOK
Az Invia munkatársa a szállás elfoglalásához szükséges részvételi jegyet az indulás előtt általában 3–5 nappal küldi meg az utazó részére a megadott e-mail címre.
A részvételi jegyen és/vagy az utastájékoztatóban az utazásszervező feltünteti a szálláshely pontos helyét (cím és GPS-koordináták), valamint rendszerint javaslatot ad annak megközelítésére és tájékoztatást nyújt a várható útiköltségről.
Az utazáshoz szükséges személyi okmányok tekintetében az utas felelőssége tájékozódni a tervezett útvonalról, az érintett országokról, valamint az adott országokba történő belépés feltételeiről. A schengeni országok többségébe elegendő az érvényes személyi igazolvány, azonban egyes környező országokba történő belépés érvényes útlevélhez kötött lehet.
Bizonyos szálláshelyek esetében – különösen magánapartmanoknál – előfordulhat, hogy a vendégeknek először egy megadott helyszíni irodában kell bejelentkezniük. Itt kapnak tájékoztatást a szálláshely pontos címéről és megközelítéséről, valamint itt vehetik át a szállás kulcsait is. Egyes esetekben a szállásadó az adott épületben lakik.
Egyéni utazások esetén a helyszínen nem tartózkodik magyar nyelvű idegenvezető. Amennyiben probléma merül fel, a szervezőiroda részvételi jegyen feltüntetett ügyeleti telefonszáma áll rendelkezésre.
Amennyiben kizárólag szállásfoglalással rendelkezik, és a helyszínre repülővel érkezik, szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy a szállásfoglalás nem igazodik automatikusan a repülőjáratok esetleges változásaihoz (pl. járattörlés, késés). Ilyen esetekben kérjük, hogy a lehető leghamarabb vegye fel a kapcsolatot utazási szakértőjével. Amennyiben a változás már az utazás megkezdése után következik be, kérjük, közvetlenül az utazásszervezővel lépjen kapcsolatba.
Felhívjuk figyelmét, hogy a szállásfoglalás módosítása ilyen esetekben is költségekkel járhat, illetve csak a szálláshely szabad kapacitásának függvényében megoldható.
- TÉLI SPORTUTAZÁSOK
5.1 Sípályák nehézségi fokozatai
Síutazás választásakor javasolt a síterepet és a pályarendszert a síelők tudásszintjének megfelelően kiválasztani. A sípályákat általában négy színnel jelölik: zöld, kék, piros és fekete.
A zöld pályák elsősorban kezdők számára ideálisak, általában enyhe lejtésűek, és a közelükben gyakran találhatók egyszerűbb felvonók. Ez a jelölés főként Franciaországban jellemző. Zöld pályának nevezik gyakran az összekötő pályákat is, ahol előfordulhat, hogy a síelőnek vagy snowboardosnak saját erőből kell haladnia, mert a pálya nem elég meredek.
A kék pályák szintén kezdők és alapszinten síelők számára ajánlottak; ezek általában szélesek és egyenletes lejtésűek.
A piros pályák mérsékelten haladó síelők számára megfelelőek, meredekebb és technikásabb szakaszokkal.
A fekete pályák elsősorban tapasztalt síelőknek ajánlottak. Franciaországban gyakran előfordul, hogy egyes fekete pályákat nem preparálnak rendszeresen; ezeket „non damé” pályáknak nevezik.
Fontos megjegyezni, hogy a pályák szín szerinti jelölése nem minden esetben tükrözi pontosan a nehézségi szintet, mivel azt a pálya teljes hossza, a lejtés mértéke, valamint egyes szakaszok meredeksége is befolyásolhatja.
5.2. Síelési szabályok és biztonsági előírások:
A téli sportok gyakorlása során kiemelten fontos a síterep saját előírásainak, valamint az általános biztonsági szabályoknak a betartása. Ezek a szabályok a síelők és snowboardosok biztonságát szolgálják, ezért minden síterületen kötelező figyelembe venni őket.
A bukósisak használata több országban is kötelező bizonyos korosztályok számára. Magyarországon jelenleg nem írja elő törvény a használatát, azonban több európai országban kötelező: Ausztriában a 15 év alatti gyermekek számára kötelező a bukósisak viselése. Olaszországban a 14 év alatti síelőknek és snowboardosoknak kötelező. Lengyelországban a 15 év alattiak számára szintén kötelező a használata.
A sípályákon a legfontosabb biztonsági előírásokat általában több világnyelven is feltüntetik. Ezek megszegése esetén a síterep üzemeltetője figyelmeztetést vagy akár pénzbírságot is kiszabhat.
A biztonság érdekében minden síelőnek és snowboardosnak javasolt a bukósisak használata, valamint a saját tudásszintjének megfelelő pályák választása.
5.3 Biztosítás síelés és snowboardozás esetén:
A legtöbb utasbiztosítás kizárólag a kijelölt és karbantartott sípályákon történő síelésre vagy snowboardozásra nyújt fedezetet. Emiatt különösen fontos, hogy utazás előtt tájékozódjon a választott biztosítás pontos feltételeiről.
Amennyiben pályán kívüli síelést (freeride) vagy snowboardozást tervez, kérjük, ezt előre jelezze utazási szakértőjének. Ebben az esetben olyan biztosítási csomagot tudunk ajánlani, amely kifejezetten kiterjed a freeride tevékenységekre is.
Ennek hiányában előfordulhat, hogy egy esetleges baleset vagy mentés költségeit a biztosító nem téríti meg. Ezért javasolt minden esetben az utazás és a tervezett sporttevékenység jellegének megfelelő biztosítás kiválasztása.
5.4 Tájékoztatás forrása:
Amennyiben a fenti tájékoztatóban szereplő információk között eltérést vagy egymásnak ellentmondó adatokat talál, kérjük, minden esetben a síterep hivatalos üzemeltetőjének weboldalán közzétett információkat tekintse irányadónak.
A sípályák üzemeltetői ugyanis a helyszíni körülmények, aktuális szabályozások és biztonsági előírások alapján folyamatosan frissíthetik a tájékoztatásokat, ezért a legpontosabb és legaktuálisabb információk mindig az ő felületeiken érhetők el.
- VÁRANDÓS NŐK UTAZÁSI FELTÉTELEI, UTAZÁS GYERMEKKEL
6.1 Utazás várandósan:
6.1.1 Repülőn: A várandósság 28. hetéig (a 7. hónap végéig) a légi utazás általában nem korlátozott. A 28–36. hét között a legtöbb légitársaság már kérheti orvosi igazolás bemutatását, amely igazolja, hogy a kismama egészségi állapota lehetővé teszi a repülést. A 36. hét után a légitársaságok többsége már nem engedélyezi a légi utazást. Amennyiben a szükséges orvosi igazolás nem áll rendelkezésre, a légitársaság jogosult az utazás megtagadására.
6.1.2: Hajóval: A hajótársaságok az anya és a magzat egészségének védelme érdekében általában nem engedélyezik a hajóúton való részvételt a terhesség 24. hetét követően, figyelembe véve a hajóút befejezésének időpontját. A pontos szabályozás hajótársaságonként eltérhet. Egyes hajótársaságok a várandósság korábbi szakaszában is kérhetnek orvosi igazolást, amely igazolja, hogy a kismama egészségi állapota lehetővé teszi az utazást. Az igazolást a hajótársaság kérésére idegen nyelven is be kell mutatni.
Újszülöttekkel és csecsemőkkel az utazás általában nem javasolt, és bizonyos hajótársaságok, illetve útvonalak esetén nem is engedélyezett. A minimális életkorra vonatkozó előírások hajótársaságonként eltérhetnek.
A legtöbb hajón 2 évesnél idősebb gyermekek számára játszószoba, gyermekprogramok és esetenként gyermekfelügyelet is rendelkezésre állhat, amelyek jellemzően idegen nyelven működnek.
6.1.3 Busszal: Autóbuszos utazás esetén a várandósság általában nem kizáró ok, azonban a hosszabb ideig tartó utazás a várandós kismamák számára fokozott megterhelést jelenthet. A várandósság előrehaladott szakaszában utazás előtt javasolt a kezelőorvos véleményének kikérése, különösen többórás vagy éjszakai utazás esetén. Az utazásszervező vagy a fuvarozó indokolt esetben orvosi igazolás bemutatását kérheti, amely igazolja, hogy az utazás egészségügyi kockázat nélkül vállalható.
Kiskorú gyermekek autóbuszos utazása megengedett, azonban csecsemők és kisgyermekek esetében a hosszabb buszos utazás fokozott odafigyelést igényel, ezért a szülőknek vagy kísérőknek különös figyelmet kell fordítaniuk a gyermek kényelmére és biztonságára.
A legtöbb utazásszervező 2 éves kor alatt nem engedélyezi az autóbuszos utazáson való részvételt. Amennyiben a szervező kivételesen mégis lehetővé teszi a részvételt, a 2 év alatti gyermek számára általában nem biztosított külön ülőhely, és az utazás során a gyermek a szülő vagy kísérő ölében foglal helyet.
6.2 A gyermek életkorának meghatározása és az ahhoz kapcsolódó feltételek:
Az utazásszervezők a gyermek életkorának meghatározásakor a hazautazás időpontjában betöltött életkort veszik figyelembe.
Amennyiben a gyermek a hazautazás időpontjáig nem tölti be a 2. életévét, az utazásszervezők általában minimális részvételi díjat számítanak fel, amely jellemzően 20.000-40.000 Ft közötti összeg, az adott utazásszervező szabályzatától függően. 2 éves kor alatt a gyermek számára külön ülőhelyet általában nem biztosítanak sem repülőjáraton, sem autóbuszon; az utazás során a gyermek végig a szülő vagy kísérő ölében utazik.
2 és 12 vagy 15 éves kor között (a szálloda és az utazásszervező saját szabályzatának függvényében) a gyermekek számára pótágyon történő elhelyezés esetén gyermekkedvezmény vehető igénybe. A kedvezmény rendszerint két teljes árú (felnőtt) utas foglalása mellett érvényesíthető.
Általánosságban elmondható, hogy a gyermekek esetében a repülőjegy és az ahhoz kapcsolódó járulékos költségek megfizetése szükséges, míg a szállás és az ellátás bizonyos esetekben kedvezményesen biztosított.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy egyes szállodák kizárólag felnőtt vendégeket fogadnak, így gyermekek elhelyezése ezekben a szálláshelyekben nem lehetséges.
Az utazás foglalásakor az utas felelőssége, hogy a gyermekekre vonatkozó adatokat – különösen az életkort és a születési dátumot – a valóságnak megfelelően adja meg. A kedvezményes árak (például pótágyas vagy családi szobában történő elhelyezés esetén) jogosultsága minden esetben ezen adatok alapján kerül meghatározásra.
Felhívjuk figyelmét, hogy a szálláshelyek a bejelentkezés során jogosultak az életkor ellenőrzésére és eltérés esetén a foglalás feltételei, illetve az igénybe vett kedvezmények módosulhatnak. Az ebből eredő többletköltségek az utast terhelik, amelyekért az utazásszervező felelősséget nem vállal.
6.3 Egyéb rendelkezések a gyermekek utazásával kapcsolatban
6.3.1 Amennyiben a kiskorú utas csak az egyik szülővel vagy törvényes képviselővel utazik, egyes országok belépési feltételei előírhatják a másik szülő írásos hozzájáruló nyilatkozatának bemutatását. Amennyiben a gyermek nem szülővel utazik, szükség lehet szülői meghatalmazásra is. A pontos beutazási feltételekről az adott ország hivatalos konzuli tájékoztatása ad iránymutatást.
6.3.2 A kiskorú utasoknak minden esetben rendelkezniük kell érvényes, saját úti okmánnyal (útlevél vagy személyi igazolvány), amely megfelel az adott célország beutazási követelményeinek.
6.3.3 A szállodai elhelyezés során a gyermekek részére biztosított pótágy típusa és komfortfoka szálláshelyenként eltérő lehet, és jellemzően kihúzható fotel, kanapé vagy pótágy formájában kerül biztosításra.
6.3.4 A gyermekprogramok és a gyermekfelügyelet a legtöbb szállodában idegen nyelven működik, a helyi animációs csapat közreműködésével.
6.3.5 Autóbuszos és repülős utazás esetén a babakocsi vagy hordozó szállítása általában díjmentesen biztosított, azonban ennek pontos feltételei légitársaságonként és fuvarozónként eltérhetnek.
6.3.6 Egyes szállodákban az aquapark, csúszdák vagy egyéb vizes létesítmények használata életkorhoz, testmagassághoz vagy biztonsági előírásokhoz kötött lehet, amelyeket az adott szálláshely házirendje határoz meg. A feltételeket a szálloda saját hatáskörben bármikor megváltoztathatja.
- UTASBIZTOSÍTÁS:
7.1 Az utasbiztosítás megkötésének általános ajánlása:
Tekintettel arra, hogy a piacon számos különböző tartalmú és feltételrendszerű biztosítás érhető el, az utazás megkezdése előtt minden esetben javasolt komplex utasbiztosítás megkötése, amely jellemzően tartalmazza a külföldön felmerülő egészségügyi költségek térítését is.
Amennyiben nem biztos abban, hogy meglévő biztosítása kiterjed a külföldi tartózkodásra, vagy nem rendelkezik biztosítással, utazási szakértőink segítséget nyújtanak a megfelelő biztosítás kiválasztásában és igény esetén annak megkötésében is.
Utazás előtt javasolt ellenőrizni, hogy a biztosítás kiterjed-e különösen az alábbi szolgáltatásokra:
- orvosi ellátás és kezelési költségek
- balesetbiztosítás
- felelősségbiztosítás
- poggyászbiztosítás
- poggyászkésés
- járatkésés és járattörlés
- fel nem használt szolgáltatások vagy szabadság
- jogvédelmi szolgáltatás
- útlemondás
- idő előtti hazautazás
- asszisztencia szolgáltatások
7.2 Az utasbiztosítás jelentősége:
Bár az utazás tervezésekor elsősorban a kellemes élmények kerülnek előtérbe, előre nem várt események bárhol bekövetkezhetnek. Külföldön akár egy egyszerűbb orvosi ellátás költsége is jelentős összeg lehet.
A biztosítás díja az utazás teljes költségéhez és a lehetséges külföldi kiadásokhoz képest általában alacsony, ugyanakkor jelentős anyagi biztonságot és nyugalmat nyújthat, valamint elkerülhetővé teszi a váratlan, magas költségeket és kellemetlenségeket.
Az útlemondási biztosítás különösen fontos, mivel már az utazás megkezdése előtt védelmet nyújthat. Amennyiben az utazás megkezdése előtt igazolt okból (például egészségügyi probléma miatt) az utazás nem valósulhat meg, a biztosító a feltételek szerint megtérítheti a befizetett összeg jelentős részét. Az útlemondási biztosítás általában a foglalással egyidejűleg köthető meg.
A biztosítási fedezetekre, kizárásokra és térítési feltételekre minden esetben az adott biztosító hatályos biztosítási feltételei az irányadóak.
7.3 Az Európai Egészségbiztosítási Kártya szerepe:
Az Európai Unió tagállamaiban, valamint az Európai Gazdasági Térség egyes országaiban a magyar társadalombiztosítással rendelkező személyek jogosultak az állami egészségügyi ellátás egy részének igénybevételére. E jogosultságot az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) igazolja.
Fontos azonban kiemelni, hogy az EEK nem helyettesíti az utasbiztosítást, mivel:
- kizárólag az adott ország állami egészségügyi szolgáltatóinál használható fel,
- nem fedezi az egyéb költségeket, például a mentés vagy hazaszállítás költségét,
- egyes országokban önrész vagy részleges térítés is felmerülhet,
- nem tartalmaz asszisztencia szolgáltatásokat.
7.4 A bankkártyához kapcsolt biztosítások korlátai:
A bankkártyához kapcsolt utasbiztosítások általában az alapvető szolgáltatási csomagok közé tartoznak, amelyek korlátozott fedezetet és alacsonyabb biztosítási limiteket tartalmazhatnak.
Ezek a biztosítások sok esetben nem nyújtanak teljes körű védelmet, továbbá a szolgáltatások igazolása és érvényesítése is bonyolultabb lehet.
További korlátozás, hogy a bankkártyához kapcsolódó biztosítások jellemzően nem tartalmaznak útlemondási fedezetet, amely az egyik leggyakrabban igénybe vett biztosítási szolgáltatás. Ez különösen fontos lehet olyan esetekben, amikor az utazás betegség vagy egyéb váratlan esemény miatt meghiúsul, és az utazásszervező lemondási feltételei alapján a befizetett összeg jelentős része bánatpénzként kerülhet levonásra.
- BEUTAZÁSI FELTÉTELEK
8.1 Útiokmányok és beutazási szabályok:
Az utazáshoz szükséges útiokmányok (útlevél, vízum, illetve egyéb beutazási engedélyek) beszerzése az utas kizárólagos kötelessége és felelőssége. Az utas köteles az utazás során minden vonatkozó jogszabályt és előírást betartani, ideértve különösen az útlevél-, vám-, deviza-, egészségügyi, valamint be- és kiutazási szabályokat.
Az ezek elmulasztásából vagy megszegéséből eredő minden többletköltség és kár az utast terheli. Amennyiben az utas a beutazási feltételek nem teljesítése miatt az utazáson nem tud részt venni, úgy kell tekinteni, mintha az utazást lemondta volna. Ebben az esetben az utazási szerződésre az utazásszervező általános szerződési feltételei irányadóak, különös tekintettel a lemondási feltételekre és a visszatérítendő összegekre.
Nem magyar állampolgárságú utasok esetében a beutazási feltételekről az adott ország konzuli szolgálatánál vagy nagykövetségén szükséges előzetesen tájékozódni.
8.2 Útlevéladatok megadása schengeni határon kívüli utazások esetén:
Schengeni határon kívüli országokba irányuló utazások esetén az útlevél adatainak megadása kötelező, ideértve az útlevél típusát, a kibocsátó országot, az útlevélszámot, valamint a kiállítás és lejárat dátumát.
Az utazási szerződés kézhezvételét követően az útlevéladatokat az utas köteles legkésőbb 3 munkanapon belül az utazásszervező vagy utazási szakértő részére megküldeni. Az adatok késedelmes megadása az utazási dokumentumok kiállításának és megküldésének késedelmét okozhatja.
8.3 Az útlevél érvényességi ideje:
Nem Európai Uniós országokba történő beutazás esetén a magyar állampolgárok számára általános követelmény, hogy az útlevél a tervezett visszaérkezés időpontjától számítva legalább 6 hónapig érvényes legyen.
A pontos beutazási feltételek országonként eltérhetnek, ezért javasolt az utazás előtt a Külügyminisztérium konzuli szolgálatának hivatalos tájékoztatását ellenőrizni, vagy közvetlenül felvenni a kapcsolatot az illetékes hatósággal.
8.4 Konzuli ajánlások és biztonsági besorolások
A konzuli védelemről szóló jogszabályok alapján az egyes országokat és térségeket biztonsági szempontból különböző kategóriákba sorolják:
- nincs besorolva
- fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek
- utazásra nem javasolt térségek
A 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet 8. § (6) bekezdése alapján, amennyiben az utazás célországa az utazást megelőzően az I. kategóriába kerül besorolásra, az utazásszervező köteles az utas részére az eredetivel azonos vagy annál magasabb értékű helyettesítő szolgáltatást biztosítani. Amennyiben a helyettesítő szolgáltatás alacsonyabb értékű, az utas részére a díjkülönbözet visszatérítésre kerül.
Amennyiben az utas a módosított feltételeket nem fogadja el, jogosult a szerződéstől elállni, amely esetben a befizetett részvételi díj visszatérítésre kerül.
Bizonyos népszerű úti célok, például Egyiptom, Tunézia vagy Törökország, hosszabb ideje a II. kategóriába tartoznak, amely besorolás időszakonként felülvizsgálatra kerül.
Az utazás megkezdése előtt minden esetben javasolt az aktuális közbiztonsági helyzet ellenőrzése, valamint szükség esetén konzuli védelem igénylése. Ez különösen ajánlott egyéni szervezésű utazások esetén.
A magyar állampolgárok a fenti információkkal kapcsolatos naprakész tájékoztatást a Külügyminisztérium hivatalos konzuli tájékoztató oldalán érhetik el: https://konzinfo.mfa.gov.hu/
- HELYSZÍNI SZOLGÁLTATÁSOK:
9.1 Fakultatív programok:
Az utazás megkezdése előtt az utazási szakértő kérésre tájékoztatást nyújthat a helyszínen elérhető fakultatív programlehetőségekről, valamint azok várható díjairól.
Az üdülőterületre történő megérkezést követően az esetek többségében az utazásszervező helyi képviselője várja az utasokat, aki részletes tájékoztatást ad a rendelkezésre álló fakultatív kirándulásokról, azok menetrendjéről, feltételeiről és részvételi díjairól.
Előfordulhat, hogy a kinttartózkodás ideje alatt egyes programok nem, vagy csak részben valósulnak meg, például kedvezőtlen időjárási körülmények, helyi ünnepnapok vagy egyéb, az utazásszervezőn kívül álló okok miatt. Ezekről, valamint az esetleges helyi sajátosságokról (például öltözködési szabályok, viselkedési elvárások, helyi szokások) a helyszíni képviselő ad tájékoztatást.
Amennyiben az utazásszervezőnek nincs helyszíni képviselete, a részvételi dokumentumokon feltüntetett ügyeleti telefonszámon keresztül kérhető információ a fakultatív programokkal kapcsolatban.
A fakultatív programok és egyéb helyszíni szolgáltatások szervezése az adott utazásszervező hatáskörébe tartozik. Amennyiben a helyszíni tartózkodás során ezekkel kapcsolatban probléma merül fel, kérjük, minden esetben az utazásszervező képviselőjét vagy ügyfélszolgálatát szíveskedjenek megkeresni.
A fakultatív programok lebonyolítása és tartalma az adott helyszíni szolgáltatók és partnerek közreműködésével történik, így azok időpontja, útvonala, programtartalma és elérhetősége előzetes értesítés nélkül módosulhat. Az ebből eredő változásokért az utazásszervező felelőssége a hatályos jogszabályok és szerződési feltételek keretein belül áll fenn.
9.2 Helyi képviselet
9.2.1 Utazás magyar szervezőirodával:
A szervezett utazások többségénél a helyszínen magyar nyelvű képviselő vagy asszisztencia áll az utasok rendelkezésére. Ennek elérhetősége minden esetben feltüntetésre kerül az utastájékoztatón vagy a részvételi jegyen.
9.2.2 Utazás nemzetközi utazásszervezővel:
Ebben az esetben a helyszínen, illetve telefonos elérhetőségen keresztül nem biztosított magyar nyelvű képviselet. A szervezőirodával a részvételi jegyen feltüntetett 0–24 órás telefonszámon keresztül lehet kapcsolatba lépni, általában angolul, vagy az adott szervezőiroda nyelvén.
9.3 Problémák a helyszínen
A helyszíni szolgáltatásokért a szerződő utazásszervező felel. A gyorsabb és hatékonyabb ügyintézés érdekében kérjük, hogy bármilyen probléma esetén elsősorban az utazásszervezőt vagy annak helyszíni képviselőjét szíveskedjenek megkeresni.
Amennyiben az utas a helyszínen az utazással vagy a kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatban kifogást vagy panaszt kíván jelezni, azt haladéktalanul köteles jelezni a helyszíni képviselő vagy a szolgáltató felé annak érdekében, hogy a probléma kivizsgálása és lehetőség szerinti rendezése megkezdődhessen.
A helyszíni képviselő az utas bejelentését, valamint annak a szolgáltató felé történő közlését jegyzőkönyvben rögzíti, amelyből egy példányt az utas részére átad. Ezzel egyidejűleg tájékoztatja az utazásszervezőt, és megteszi a szükséges intézkedéseket.
Az utazásszervező törekszik a felmerült problémák lehetőség szerinti megoldására, azonban minden esetben nem garantálható az azonnali vagy teljes körű orvoslás. Kérjük, amennyiben a probléma a helyszínen nem rendeződik, minden esetben kérjék a jegyzőkönyv felvételét. Felhívjuk a figyelmet, hogy amennyiben a helyszíni problémák nem kerülnek megfelelően dokumentálásra és azonnali jelzésre a szervezőiroda felé, az utólagos panaszok elbírálása korlátozott lehet, illetve elutasításra kerülhet.
- SZÁLLÁS INFORMÁCIÓK
11.1 Szállástípusok és alapfogalmak:
Az Invia.hu kínálatában számos utazásszervező szálláshelyei – többek között szállodák, apartmanok és magánszállások – érhetők el.
A leggyakoribb szállástípusok jelentése:
- Hotel / szálloda: szálláshely főzési lehetőség nélkül
- Aparthotel: jellemzően több helyiségből álló, apartman jellegű szálláshely
- Stúdió: egy légterű, alapvetően főzési lehetőséggel rendelkező szállás
- Apartman: több helyiségből álló, főzési lehetőséggel rendelkező egység
- Bungaló: különálló, jellemzően kertben vagy üdülőterületen található egység
- Pavilon: melléképületként működő szállásegység
A szálláshelyek helyi kategóriabesorolása eltérhet az európai szokásoktól, valamint az egyes utazásszervezők értékelési rendszere sem minden esetben egységes. Egyes desztinációkban (pl. Egyiptom, Tunézia) a besorolás eltérhet az Európában megszokott standardoktól.
A kategóriák általános jelentése:
* : egyszerű szállás, alapfelszereltséggel
** : egyszerűbb, funkcionális szállás
*** : standard szállás, alap szolgáltatásokkal
**** : jó minőségű szállás, szélesebb szolgáltatáskínálattal
***** : magas kategóriájú, luxus szállás
***+ : az adott kategórián belül magasabb, de a következő szintet el nem érő színvonal
Egyes utazásszervezők a csillagok helyett más jelölést (pl. kulcs vagy szimbólum) is alkalmazhatnak, amelyek jelentése megegyezik a fenti besorolással.
11.2 Szálláshelyek elérhetősége és helyettesítés:
Ritka esetekben előfordulhat, hogy a lefoglalt szálláshely nem tudja fogadni az utast (pl. kapacitáshiány miatt). Ilyen esetben az utazásszervező az eredetivel azonos vagy annál magasabb kategóriájú szálláshelyet biztosít.
A szolgáltatások tartalma eltérhet, azonban a megrendelt és visszaigazolt szolgáltatások teljesítése minden esetben biztosított.
11.3 Szobák és elhelyezés:
A szobák pontos elhelyezkedése a szállodán belül – amennyiben az nem képezte a foglalás részét – a helyszínen, érkezéskor kerül meghatározásra.
Az egyágyas szobák általában felár ellenében vehetők igénybe, és méretük, illetve felszereltségük eltérhet a standard kétágyas szobáktól.
A háromágyas szobák és a pótágyas elhelyezés nem minden esetben azonos kategóriát jelentenek. A pótágy lehet kihúzható ágy, kanapé, illetve egyes esetekben a szobában utólag elhelyezett fekvőhely.
A szálláshelyekről bemutatott képek illusztráció jellegűek, és nem minden esetben tükrözik pontosan az adott szoba elrendezését, felszereltségét vagy dekorációját.
11.4 Utaskérések és szobatípusok:
A külön megjelölt, jellemzően feláras szolgáltatások kivételével az utaskérések (pl. elhelyezkedés, emelet, kilátás) teljesítése nem garantált.
A tengerre néző szoba kizárólag akkor garantált, ha az erre vonatkozó felár megfizetésre került és visszaigazolásra került. Ennek ellenére a kilátást részben korlátozhatják természetes tényezők (pl. növényzet, épített környezet).
Úgynevezett „run of house” vagy hasonló jellegű szobafoglalások esetén a szoba pontos típusa és elhelyezkedése a helyszínen kerül kiosztásra.
Magánszálláshelyek esetében előfordulhat, hogy a tulajdonos a szálláshelyen vagy annak közelében él, valamint a bemutatott képek nem minden esetben azonosak a konkrétan biztosított egységgel.
A tengerparttól vagy központtól mért távolságok minden esetben tájékoztató jellegűek.
11.5 Be- és kijelentkezés:
A nemzetközi gyakorlat szerint a szobák elfoglalása jellemzően 14:00 órától lehetséges, a kijelentkezés pedig 10:00 óráig történik.
Korai bejelentkezés (early check-in) és késői kijelentkezés (late check-out) egyes szállodákban, felár ellenében és a szabad kapacitás függvényében elérhető.
Előfordulhat, hogy érkezéskor a szoba még nem áll rendelkezésre, ilyen esetben a szálloda átmeneti elhelyezést biztosíthat.
Egyes országokban (különösen arab vagy muszlim országokban) előfordulhat, hogy házasságot igazoló dokumentum bemutatását kérik, amennyiben az utasok eltérő állampolgárságúak.
11.6 Tengerpart és medencék:
A tengerpart lehet kizárólag a szálloda vendégei számára fenntartott (privát), vagy nyilvános, amely külső vendégek számára is hozzáférhető.
A napágyak és napernyők használata sok esetben térítés ellenében történik.
A medencék működése (pl. fűtés, tisztítás, karbantartás) szezonálisan és időszakosan változhat. Karbantartás idején a szolgáltatás átmenetileg nem elérhető.
A napágyak száma nem minden esetben arányos a szálloda kapacitásával.
11.7 Klimatizálás:
A légkondicionálás lehet központi vagy egyénileg szabályozható. A központi rendszer működtetéséről a szálloda dönt, így előfordulhat, hogy bizonyos időszakokban nem üzemel.
11.8 Széf:
A széf általában a szobában vagy a recepción érhető el, térítésmentesen vagy díj ellenében.
Az értéktárgyak biztonságos elhelyezése a vendég felelőssége, az ezekben bekövetkező károkért az utazásszervező nem vállal felelősséget.
11.9 Egyéb körülmények:
A nagy gondosság ellenére a szálláshelyeken előfordulhatnak rovarok, ezért javasolt élelmiszer és ital szobában történő tárolásának kerülése.
Egyes szállodákban – különösen 4–5 csillagos kategóriában – a vacsoránál elegáns öltözet elvárt lehet, például férfiak esetében hosszú nadrág viselése.
11.10 Étkezés és ellátás:
Egy adott foglaláson belül egy ellátástípus vehető igénybe. Egyes szálláshelyeken különböző ellátási csomagok is elérhetők, amelyek jogosultságát gyakran karszalag vagy egyéb azonosító jelzi.
- ELLÁTÁS
Kontinentális reggeli:
Általában egyszerű reggelit jelent, amely jellemzően teát, kávét, tejet, vajat, dzsemet és pékárut tartalmaz.
Bővített kontinentális reggeli:
A kontinentális reggeli elemein túl kiegészülhet például sajttal, felvágottal vagy tojással.
Svédasztalos / büfé étkezés:
Önkiszolgáló rendszerben működő étkezési forma, amely hideg és meleg ételek széles választékát kínálhatja.
Félpanzió:
Reggelit és vacsorát tartalmaz. A reggeli általában tartalmazza az alkoholmentes italok fogyasztását, míg a vacsora során az italok (alkoholos és alkoholmentes) jellemzően térítés ellenében vehetők igénybe.
Teljes panzió:
Reggelit, ebédet és vacsorát tartalmaz. A reggeli során az alkoholmentes italok fogyasztása általában biztosított, az ebéd és vacsora alatt az italok többnyire térítés ellenében vehetők igénybe.
All inclusive:
Egész napos ellátást jelent, amely a teljes panzión túl általában snackeket, valamint helyi alkoholos és alkoholmentes italok fogyasztását is magában foglalja. Az ellátás pontos tartalmát, időbeli korlátait, valamint az igénybe vehető éttermeket és bárokat minden esetben a szálloda határozza meg.
Az all inclusive szolgáltatás igénybevételéhez jellemzően karszalag viselése szükséges. A karszalag elvesztését vagy sérülését haladéktalanul jelezni kell a recepción.
Ultra all inclusive:
Az all inclusive ellátás kiterjesztett formája, amely a szálloda által meghatározott további szolgáltatásokat is tartalmazhat, például import italokat, frissen facsart gyümölcsleveket vagy egyes sport- és egyéb szolgáltatásokat.
Előfordulhat, hogy bizonyos italok, illetve az à la carte éttermek fogyasztása nem része az ellátásnak. Egyes szállodákban korai vagy késői érkezés esetén ételcsomag biztosítható.
Az all inclusive ellátások elnevezése szállodánként eltérő lehet (pl. light, soft, premium, ultra stb.), és ezek tartalma szállodánként változhat.
Apartman jellegű szállások esetén előfordulhat, hogy az önellátás az alapértelmezett, és nem minden egységben biztosított sütési lehetőség. Ilyen esetekben célszerű egyszerűbb étkezési megoldásokkal tervezni.
A foglalás során előre megrendelt étkezések (pl. reggeli vagy vacsora) száma minden esetben a lefoglalt vendégéjszakák számához igazodik.
A pontos ellátási tartalmat minden esetben az utazásszervező visszaigazolása, valamint a szolgáltatásleírás tartalmazza.
- SZAKMAI KIFEJEZÉSEK,RÖVIDÍTÉSEK
Az alábbiakban néhány gyakran használt, utazásokkal és szállásleírásokkal kapcsolatos szakmai rövidítés kerül feltüntetésre. Amennyiben ezek értelmezésével kapcsolatban kérdése merül fel, utazási szakértőink készséggel állnak rendelkezésére.
- SGL: single room – egyágyas szoba
- DBL: double room – kétágyas szoba
- TPL: triple room – háromágyas szoba
- HTL: hotel – szálloda
- SV: see view – tengerre néző szoba
- SSV: side sea view - oldalról tengerre néző szoba
- HB / HP: half board – félpanzió
- FB / VP: full board – teljes panzió
- BB / FR: bed and breakfast – reggeli
- RO / OV: room only – ellátás nélkül / önellátás
- AI: all inclusive – all inclusive ellátás
- UAI: ultra all inclusive – ultra all inclusive ellátás
- LM: last minute – induláshoz közeli, kedvezményes árú utazás
- FM: first minute – előfoglalási kedvezményes ajánlat
- PAX: passenger – utas
- Infant: 2 éven aluli gyermek
- AZ UTAZÁS IDŐTARTAMÁNAK MEGHATÁROZÁSA
Az utazás időtartama az utazási szerződésben kerül meghatározásra, amely tartalmazza az utazás teljes időszakát és a lefoglalt vendégéjszakák számát.
Repülős utazások esetén a menetrendváltozás joga a légitársaságot az indulásig megilleti, ezért az indulási és érkezési időpontok változhatnak. A járatok késése vagy módosítása előfordulhat időjárási körülmények, technikai okok vagy légiforgalmi terheltség miatt.
A menetrendből adódó késői érkezés vagy korai indulás miatt igénybe nem vett szállodai szolgáltatások (pl. szállás, étkezés) ellenértékének visszatérítésére sem az utazásszervezőnek, sem a szállodának nincs lehetősége.
14.1 Az utazás napjainak számítása:
Az utazás ára nem az üdülőhelyen eltöltött napok, hanem a lefoglalt éjszakák száma alapján kerül meghatározásra.
Az első és az utolsó nap jellemzően utazási nap, így nem minden esetben számít teljes nyaralási napnak.
Az utasbiztosítás megkötése szintén a teljes utazási időszak alapján történik. A biztosítási időszakot úgy szükséges meghatározni, hogy az indulás napja és az érkezés napja is teljes napként szerepeljen, függetlenül a járat indulási időpontjától.
14.2 Az éjszakák számítása:
Az éjszakák száma az utazási szerződésben kerül rögzítésre. A szállodai tartózkodás számítása a nemzetközi szállodai gyakorlat szerint történik, amely alapján:
- a szobák elfoglalása általában 14:00 órától lehetséges
- a kijelentkezés legkésőbb 10:00 óráig történik
Az érkezés és indulás időpontja alapján egyes esetekben előfordulhat, hogy az utazás első vagy utolsó napja részben beleszámít a vendégéjszakák számába.
Amennyiben az utas a szállodai szobát a bejelentkezési időpont előtt elfoglalja, az első éjszaka már megkezdett éjszakának minősülhet. Hasonlóképpen, késői indulás esetén (pl. éjszakai járat) az utolsó nap szintén beleszámíthat a tartózkodásba, amennyiben a szobahasználat a kijelentkezési időn túl is fennáll.
Az éjszakák száma minden esetben a lefoglalt szolgáltatás és a szálláshelyi szabályok alapján kerül meghatározásra.
- WEBOLDAL HASZNÁLAT INFORMÁCIÓK
15.1 A weboldalon megtalálható információk: Az utazásokat az Invia.hu honlapjára a vele partneri viszonyban álló szervező utazási irodák zárt rendszeren keresztül, úgynevezett XML technológiával töltik fel. Az online foglalást biztosító partnereink többsége közvetlen rendszerkapcsolaton (API) keresztül csatlakozik az Invia.hu-hoz. Ez lehetővé teszi az árak, elérhetőségek és kiegészítő díjak valós idejű frissítését, valamint a foglalások automatikus rögzítését az utazásszervező rendszerében. Az Invia.hu a részvételi díjakat, külön fizetendő díjakat, indulási időpontokat és más, az utazási irodák által feltöltött információkat csak tárolja, illetve az ügyfelek részére elérhetővé teszi, ezért azok helyességéért felelősségget nem áll módjában vállalni. Az ajánlatok - beleértve az árakat is - naponta többször frissülnek az Invia weboldalán. Annak ellenére, hogy a partneriroda és az Invia is igyekszik az aktuális információkat átadni, illetve megjeleníteni, előfordulhat, hogy egy adott ajánlat vagy ár időközben érvényét veszti.
15.2. Szállásleírások: Az Invia.hu weboldalán két szálláshely ismertető található meg.
Az időpont kiválasztása előtt megjelenő szállásleírás egy kiegészítő, tájékoztató jellegű tartalom, melyet a jobb ügyfélélmény érdekében több forrásból származó információkon alapul. Ez tartalmazhat szubjektív benyomásokat és értékeléseket. A szobák tényleges kialakítása és felszereltsége eltérhet az itt megadott információktól, amelyért az Invia nem vállal felelősséget. Az utazásszervező által biztosított hivatalos leírás a kiválasztott utazás oldalán érhető el, miután megadta a konkrét utazási időpontot. Amennyiben eltérés van a két leírás között, minden esetben az utazásszervező hivatalos leírása az irányadó.
15.3. Képek a weboldalon: Valamennyi kép illusztrációnak minősül, és nem feltétlenül adja vissza a valóságot, ezért azokért nem tudunk felelősséget vállalni. Ügyfeleink is tölthetnek fel fényképeket - szintén tájékoztató jelleggel – melyeket ugyanúgy elérhetővé teszünk a szállodák bemutatásánál; ezeken a képeken külön jelöljük, hogy utasaink készítették.
15.4. Szoba elhelyezés – számítási módszer: amennyiben egy apartmanra esik a választása, úgy – mivel abban külön szoba nem foglalható – az apartman teljes árával kell számolni. Például abban az esetben, ha csak két fő utazna és a megadott időpontban egy akkor elérhető, 4 fős apartman mellett döntenek, úgy az apartman teljes ára kerül kifizetésre. Amennyiben egy felnőtt és egy gyerek utazik, ők a legtöbb esetben szintén két felnőttnek minősülnek a fizetés szempontjából. A gyermekkedvezmény a legtöbb szálloda esetében két felnőtt, teljes áron utazó fő esetén jár. A 2 éven aluli gyermek jelenlétét a foglaláskor érdemes jelezni, de a szállás díja tekintetében a legtöbb esetben ennek nincs költségvonzata.
15.5 Az Invia weboldalán feltüntet pikogramok: a szállás alapvető, illetve sokakat érdeklő tulajdonságaihoz az Invia piktogramokat (légkondicionálás, WIFI stb.) rendelt a könnyebb tájékozódás céljából. Amennyiben a piktogrammok és a szervezőiroda hivatalos leírása (Utazás leírása) között eltérés tapasztalható, minden esetben a szervezőiroda hivatalos leírása az irányadó. A jelen tájékoztatóban szereplő információk kizárólag tájékoztató jellegűek; esetleges eltérés esetén minden esetben az utazási szerződés, illetve az utazásszervező mindenkor hatályos általános szerződési feltételei az irányadóak.
A fenti információk érvényesek: 2026. április 27-től visszavonásig.
Amennyiben további kérése, kérdése, észrevétele lenne, kérjük, forduljon hozzánk bizalommal! www.invia.hu | info@inviahu | +36 1 501 5600 | Budapest, Kéthly Anna tér 1.