Mauritius Mauritius

  • Éghajlat

    Mivel Mauríciusra a legtöbben a napsütés és a tenger miatt utaznak, világos, hogy a klíma itt kellemesen tengermelléki. A sziget a trópusi égövben fekszik, ennek köszönhetően az éghajlat kevésbé behatárolható, kissé kiszámíthatatlan, a sziget déli részén teljesen más, mint északon. Csakúgy, mint más trópusi országban, itt is két évszakot különböztetünk meg, az esős és a száraz évszakot.,bár kezdetüket nem lehet egyértelműen meghatározni. Maurícius központi részén az esős évszak januártól februáig tart. A keletről érkező esőfelhők csupán a sziget központi részén húzódó magas területeken állnak meg, ezért ebben az időben a partszakaszon kevesebb a csapadék.

    Általánosságban azonban elmondható, hogy csapadékra szinte mindig lehet számítani. Ha a legmelegebb időben szeretnénk a szigetre látogatni, tegyük ezt a január és március közötti időszakban, amikor a hőmérséklet 30°C körül mozog. Esőre azonban ilyenkor is számítani lehet.Ezzel szorosan összefügg a levegő egész éves magas páratartalma. A legmagasabb a sziget központi részén, ahol eléri a 90 %-ot, az ország többi részén és a part mentén 75 %. Számoljunk azzal, hogy a teraszon szárított ruhák és törülközők nem fognak megszáradni. Más szempontból azonban ideális környezet az allergiások és az asztmások számára. A leghidegebb idő a július és szeptember közötti időszakban uralkodik, amikor a hőmérséklet igen ritkán emelkedik 28°C fölé. Ha szeretjük a száraz és meleg időjárást, kevés esővel, ez az időszak is ideális a látogatásra. Mauríciust gyakran érintik ciklonok, főként novemberben és márciusban. A ciklonokat az erős szél és az Indiai-óceán feletti esőzés idézi elő. A szigeteket csak ritkán érintik, bár a környéken tomboló viharokból sok ciklon keletkezik. Elmondható, hogy Maurícius éghajlata nagyon kiszámíthatatlan, de ez az exotikus országhoz kétségtelenül hozzátartozik.

    Átlaghőmérséklet

    A legmelegebb hónapokban, azaz januártól márciusig a hőmérséklet napközben 30 °C körül mozog, éjszaka kellemes 20°C -22°C uralkodik. Télen, ami júliustól szeptemberig tart, nap közben 25°C, éjjel 16°C -18°C -ra lehet számítani. Maurícius belterületein állandósult az időjárás, nap közben 27°C, éjjel 20°C -ra van kilátás. A hőmérséklet nem tud kellemetlen meglepetést szerezni, nyáron a forróság és a trópusi napsütés kedvelői élvezhetik ki, télen pedig azok érzik itt jól magukat, akik kerülik a nagy hőséget.

    A tenger hőmérséklete egész évben nagyon kellemes, eléri a 28°C -ot, télen is csak néhány fokkal hidegebb, de ez egyáltalán nem számít, mert még így is kellemesen langyos. A tenger hőmérséklete függ a napsütés időtartamától is. A napsütéses órák száma általában 7-8 óra, évszaktól függően. Télen ez egy órával kevesebb.

    Amint azt már említettük, az eső gyakori jelenségnek számít. A csapadékmennyiség Maurítius topográfiájából következik. A legtöbb csapadékra a központi fennsíkon számíthatunk, ez elérheti a 3500 mm-t. Itt az is előfordulhat, hogy egész héten esik, míg a sziget északi területén szárazság uralkodik. A partszakaszokon az évi csapadékmennyiség 1000 mm.

Hőmérséklet jellege havi bontásban

Nem ajánlott Kitűnő

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12

Belle Mare

Levegő Tenger

Blue Bay

Levegő Tenger

Flic en Flac

Levegő Tenger

Grand Baie

Levegő Tenger

Grand Gaube

Levegő Tenger

Grand Riviere

Levegő Tenger

Le Morne

Levegő Tenger

Tamarin

Levegő Tenger

Trou aux Biches

Levegő Tenger