Ezek lesznek 2024 legnépszerűbb úticéljai, rengeteg magyar foglalt már nyaralást

A 2023. decemberében megkezdődött előfoglalási szezon fontosabb trendjei mostanra, két First Minute hónap után már jól láthatóak. Az Invia.hu online utazásközvetítő a rendelkezésére álló adatok alapján már tudja, hol fogunk nyaralni idén nyáron - olvasható a portál közleményében.

A First Minute időszakban még a teljes, ilyenkor ráadásul kedvezményes kínálat elérhető, ezáltal az utasoknak lehetőségük nyílik a számukra legjobb időpont és szobatípus kiválasztására akár a legnépszerűbb üdülőhelyeken is. Évről évre többen élnek ezzel a lehetőséggel, és foglalják le az év első hónapjaiban üdülésüket.

Idén már tavaly megkezdődött az előfoglalás

A címben szereplő képzavar az idei szezon valósága: miután az előző években sokan azt tapasztalták a nyári főszezonban, hogy az elérhető Last Minute kedvezmények száma és mértéke jelentősen csökkent, egyre többen voksolnak a korai tervezés, és annak kiszámíthatósága illetve biztonsága mellett. Az utazási piac szereplői azt tapasztalhatták, hogy mire legkésőbb decemberben publikussá vált 2024-es árualapjuk, azt már létező érdeklődés övezte. A decemberben és januárban rögzített foglalások alapján pedig mostanra már nagyjából az is látszik, hol töltik majd a magyarok a nyári vakációt.

Az idei nyár sláger-úticéljai

A most aktuális TOP 10-es listában helyezést szerzőket szinte biztosan megtaláljuk majd a listán a szezon végén is, a végső sorrendig viszont biztosan lesznek még kisebb-nagyobb átrendeződések. A foglalási számok alapján egyelőre a következő üdülőhelyek vesznek részt ebben 2024 nyarán:

10. Albánia
9. Horvátország
8. Kanári-szigetek
7. Ciprus
6. Bulgária
5. Tunézia
4. Spanyolország
3. Egyiptom
2. Görögország
1. Törökország
A szezon meglepetése az eddig a nyárra lefoglalt üdülések alapján Spanyolország: bár Tunézia kivételével - ahova eddig 15 százalékkal kevesebb foglalást realizáltunk - minden desztinációban nőtt a megrendelések száma, Spanyolország esetében az a növekedés az ötszöröse a tavalyinak.

Nyáron az élményekre utazunk

A 4 napos hosszú hétvégéket foglalók száma a tavalyi nyári szezon felére esett vissza, miközben a 9 napos üdüléseknél komoly növekedést láthatunk: ezek száma a tavalyi hatszorosára, a 10 napos üdüléseké a háromszorosára növekedett. A csak reggelit kérő utasok száma harmadával csökkent, míg az összes többi, ennél magasabb kategóriájú ellátást (all inclusive, ultra all inclusive, fél- és teljes panzió) választók száma érdemben (desztináció függvényében 60-120 százalékkal) nőtt a 2023-as előfoglaláshoz képest. Az összes, eddig lefoglalt utazás 85 százaléka repülős út (ezek közül háromszor annyian választották a bécsi indulást, mint tavaly), és mindössze 10 százaléka egyéni (autós).

Ezek a feltételek, a legnépszerű úticélokon alapvetően a sun&beach és city&beach típusú, vagyis a strandolást, vízi sportokat és természet- vagy városjárást, kulturális élményeket is tartogató kikapcsolódásnak kedveznek - egyértelműen ezek lesznek a befutók az idei szezonban, csak idén már magasabb kategóriájú ellátás biztosította kényelemben, nem egy zsúfolt hétbe sűrítve az élményeket.

Melyik napokon szállunk repülőre?

A rövidebb foglalások csökkenésének köszönhetően az utazási napokkal is kényelmesebben terveznek az utasok: míg tavaly a többség vasárnap szállt repülőre, hogy minél több minden beleférjen 7-8 napba, idén egyértelműen a hétfő vezet. Ez azt is jelenti, hogy az utasok magára az utazásra is fel tudnak készülni, az utazási napokat pedig az üdüléshez szükséges, de annak még nem részét képező, külön elemként kezdik a helyén kezelve élvezni.

Forrás: penzcentrum.hu

penzcentrum.hu

Megjelent: 2024.01.25.