Aktuális Egyiptomba

Sharm El Sheikh utazás, üdülés

Sharm El Sheikh Egyiptomban, a Vörös-tenger partján helyezkedik el. Az egykori halászfalu ma a Sínai-félsziget legnagyobb települése. Alapvetően két részre oszlik, a turistaközpontra a Naama Bay ezernyi színével és a régi városrészre. 

A Sharm El sheikh-i utazás a Vörös-tenger kínálta élményekkel és kiváló szolgáltatásokkal vonzza a nyaralni vágyókat. 

Búvárkodás, napozás, sivatagi túrák

A Sharm El sheikh-i üdülés főleg azok számára ideális, akik a Vörös-tenger élővilágában szeretnének elmerülni. A színpompás korallzátonyok búvárok és snorkelezők kedvence. Az üvegfenekű hajókkkal tett hajókirándulásoknak köszönhetően pedig bárki megcsodálhatja a víz alatti világot.

A kiépített homokos strandok kényeztető napfürdőzésre hívnak. A sivatagnak köszönhetően pedig különféle sivatagi túrákon (pl. jeep túra, quad túra) vehetünk részt. 

Mózes-hegy és Szent Katalin kolostor 

A Mózes-hegy az egyik legjelentősebb bibliai helyszín. A hagyomány szerint Mózes ezen a hegyen vette a kezébe a tízparancsolatot.

A Mózes-hegy tetején található Szent Katalin kolostor a világ egyik legrégebbi működő kolostora, lenyűgöző kilátással. A látogatók felfedezhetik a kolostor épületeit, múzeumát és a kertjeit.

Tiran-sziget

Sharm El Sheikh-ről indulva, egész napos hajókirándulás keretében csodálhatjuk meg a Tiran-szigetet. A szigetet körülvevő korallzátonyok és az itt gyakran felbukkanó delfinek a sznorkelezés és búvárkodás fellegvárává teszik ezt a helyet.

Népszerű Sharm El Sheikh utazás, üdülés

csendes környék éttermek sznorkelezés homokos tengerpart ideális pároknak heverészés a strandon

Sharm El Sheikh - Legjobb értékelést kapott szállások

Sheraton Sharm Resort & Villas

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Sharm El Sheikh

Szállásértékelések 5,0 / 5

Már 286 394 Ft /fő‑től

Renaissance Golden View Beach Resort

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Sharm El Sheikh

Szállásértékelések 5,0 / 5

Már 290 976 Ft /fő‑től

Royal Monte Carlo

Royal Monte Carlo

Értékelés: 5/5

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Sharm El Sheikh

Szállásértékelések 5,0 / 5

Már 508 377 Ft /fő‑től

Sunrise Diamond Beach

Sunrise Diamond Beach

Értékelés: 5/5

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Sharm El Sheikh

Szállásértékelések 4,9 / 5

Már 321 190 Ft /fő‑től

Iberotel Palace

Iberotel Palace

Értékelés: 5/5

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Sharm El Sheikh

Szállásértékelések 4,8 / 5

Már 384 199 Ft /fő‑től

Sentido Reef Oasis Senses Resort

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Sharm El Sheikh

Szállásértékelések 4,8 / 5

Már 325 396 Ft /fő‑től

Sultan Gardens Resort

Sultan Gardens Resort

Értékelés: 4/5

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Sharm El Sheikh

Szállásértékelések 4,8 / 5

Már 389 251 Ft /fő‑től

Sharm El Sheikh - Legnépszerűbb szállások

Reef Oasis Beach Resort

Reef Oasis Beach Resort

Értékelés: 4/5

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Sharm El Sheikh

Értékelés 4,7 / 5

Már 178 435 Ft /fő‑től

Jaz Mirabel Beach Resort

Jaz Mirabel Beach Resort

Értékelés: 5/5

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Sharm El Sheikh

Értékelés 4,5 / 5

Már 182 055 Ft /fő‑től

Grand Rotana Resort&Spa

Grand Rotana Resort&Spa

Értékelés: 5/5

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Sharm El Sheikh

Értékelés 4,7 / 5

Már 192 410 Ft /fő‑től

Jaz Belvedere

Jaz Belvedere

Értékelés: 5/5

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Sharm El Sheikh

Értékelés 4,7 / 5

Már 178 986 Ft /fő‑től

Sunrise Diamond Beach

Sunrise Diamond Beach

Értékelés: 5/5

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Sharm El Sheikh

Értékelés 4,9 / 5

Már 180 321 Ft /fő‑től

Sentido Reef Oasis Senses Resort

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Sharm El Sheikh

Értékelés 4,9 / 5

Már 182 584 Ft /fő‑től

Pickalbatros Laguna Vista

Pickalbatros Laguna Vista

Értékelés: 5/5

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Sharm El Sheikh

Értékelés 4,7 / 5

Már 172 399 Ft /fő‑től

Sierra

Sierra

Értékelés: 4/5

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Ras Nasrani Bay

Értékelés 4,6 / 5

Már 176 376 Ft /fő‑től

Sharm El Sheikh – szállások a legjobb értékelésekkel

Malgorzata S.

Szállásértékelések 5,0 / 5

Ellenőrzött vélemény (Travelplanet.pl) Tartózkodás időpontja:: Szeptember 2025 Rögzítve Október 2025

Royal Monte Carlo Értékelés: 5/5

Kivételes szálloda és kiszolgálás

Kivételes szálloda és kiszolgálás

Ellátás 5,0 / 5

Elhelyezés 5,0 / 5

Környék 5,0 / 5

Szolgáltatások 5,0 / 5

Részvételi díj 5,0 / 5

Ellátás

Az ultra all inclusive ellátást ajánlom: à la carte éttermek, egy további étterem, ahol reggelit és ebédet szolgálnak fel, valamint nagyszerű kiszolgálás - a pótolhatatlan Ahmed és a séf.

Elhelyezés

A felnőtteknek fenntartott részben található tengerre néző szoba megfelelt az elvárásaimnak.

Szolgáltatások

Szállodai szolgáltatások a legmagasabb szinten

Ez az értékelés Google Translate segítségével került automatikusan lefordításra

Hasznosnak bizonyult az értékelés? (0) (0)

ISTVAN MEZO

Szállásértékelések 5,0 / 5

Ellenőrzött vélemény Tartózkodás időpontja:: Szeptember 2022 Több mint 3 éves vélemény  Rögzítve Október 2022

Renaissance Golden View Beach Resort Értékelés: 5/5

A hotel szuper a szoba nagyon szep es kenyelmes . A svedasztalos reggeli/ebed/vacsora pazar es isteni finom. A medencenes es a tengerparton is van bár ahol korlatlan az alkoholos es nem alkoholos italok fogyasztasa.
A tenger kisgyermekeseknek es uszni nem tudoknak NEM valo. Egy molon lehet bemenni a vizbe ami rogton mély. Egy koral fal huzodik meg ami tele van gyonyoru korallokkal es hatalmas szines halakkal. Meg sosem lattunk ennyi halat es korallt egy szallodaban sem. Sznorkelezesre kiválò.a szemelyzet nagyon kedves mosolygos. Semmi negativrol nem tudok beszamolni.

A hotel szuper a szoba nagyon szep es kenyelmes . A svedasztalos reggeli/ebed/vacsora pazar es isteni finom. A medencenes es a tengerparton is van bár ahol korlatlan az alkoholos es nem alkoholos italok fogyasztasa.
A tenger kisgyermekeseknek es uszni nem tudoknak NEM valo. Egy molon lehet bemenni a vizbe ami rogton mély. Egy koral fal huzodik meg ami tele van gyonyoru korallokkal es hatalmas szines halakkal. Meg sosem lattunk ennyi halat es korallt egy szallodaban sem. Sznorkelezesre kiválò.a szemelyzet nagyon kedves mosolygos. Semmi negativrol nem tudok beszamolni.

Ellátás 5,0 / 5

Elhelyezés 5,0 / 5

Környék 5,0 / 5

Szolgáltatások 5,0 / 5

Részvételi díj 5,0 / 5

Strand

Szuper

Ellátás

Szuper

Elhelyezés

Szuper

Szolgáltatások

Szuper

Hasznosnak bizonyult az értékelés? (0) (0)

Sharm El Sheikh – További szállásértékelései

Sharm El Sheikh - Ajánljuk

Pickalbatros Laguna Vista

Pickalbatros Laguna Vista

Értékelés: 5/5

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Sharm El Sheikh

Értékelés 4,7 / 5

Már 172 399 Ft /fő‑től

Charmillion Club Resort

Charmillion Club Resort

Értékelés: 5/5

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Sharm El Sheikh

Értékelés 4,6 / 5

Már 174 285 Ft /fő‑től

Sierra

Sierra

Értékelés: 4/5

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Ras Nasrani Bay

Értékelés 4,6 / 5

Már 176 376 Ft /fő‑től

Reef Oasis Beach Resort

Reef Oasis Beach Resort

Értékelés: 4/5

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Sharm El Sheikh

Értékelés 4,7 / 5

Már 178 435 Ft /fő‑től

Jaz Belvedere

Jaz Belvedere

Értékelés: 5/5

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Sharm El Sheikh

Értékelés 4,7 / 5

Már 178 986 Ft /fő‑től

Sunrise Diamond Beach

Sunrise Diamond Beach

Értékelés: 5/5

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Sharm El Sheikh

Értékelés 4,9 / 5

Már 180 321 Ft /fő‑től

Jaz Mirabel Park & Club

Jaz Mirabel Park & Club

Értékelés: 5/5

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Sharm El Sheikh

Értékelés 4,5 / 5

Már 180 912 Ft /fő‑től

Jaz Mirabel Beach Resort

Jaz Mirabel Beach Resort

Értékelés: 5/5

Egyiptom, Sharm El Sheikh, Sharm El Sheikh

Értékelés 4,5 / 5

Már 182 055 Ft /fő‑től

Nem találja a minden szempontból tökéletes utazást?

Hívjon minket és segítünk álmai utazásásának megtalálásában!

Az alábbi időpontban állunk rendelkezésére: H-V: 8-20.

+36 1 501 5600

Térkép

Sharm El Sheikh időjárása

Sharm El Sheikh forró városa sivatagi klímájú. Egész évben alkalmas tengerparti üdülésre, hisz időjárása meleg, napos és csapadék ritkán hull. A nyári hónapokban a levegő nappali hőmérséklete 34-35C fokig melegszik, a tengervíz pedig eléri a 29-30C fokot is. A téli hónapok alatt jellemzően éjszaka sem csökken a hőmérséklet 16C fok alá. Sokan a téli időszakban látogatják meg a régiót, hiszen ekkor a forróság helyett enyhébb, kellemes meleg időjárással találkozhatunk. Sharm El Sheikh évi átlaghőmérséklete 28C fok.

Hőmérséklet jellege havi bontásban

  • Kitűnő
  • Ideális
  • Nem ajánlott
  1. Január: Ideális
  2. Február: Kitűnő
  3. Március: Kitűnő
  4. Április: Kitűnő
  5. Május: Kitűnő
  6. Június: Kitűnő
  7. Július: Kitűnő
  8. Augusztus: Kitűnő
  9. Szeptember: Kitűnő
  10. Október: Kitűnő
  11. November: Kitűnő
  12. December: Nem ajánlott

Gyűjts inspirációt blogbejegyzéseinkből