Egyesült Arab Emírségek Egyesült Arab Emírségek

  • Nemzeti ünnepek és események

    A hagyományos iszlám ünnepeken kívül sok egyéb érdekes eseményt tartanak számon az országban. Az itteni kultúrára jellemző ünnepségeket sok más eseménnyel bővítették ki, amelyek a sporttal, vásárlással, idegenforgalommal hozhatóak kapcsolatba..Unatkozni egészen biztosan nem fogunk.

    A hagyományos iszlám ünnepeket a lunáris Hejira naptár szerint ünneplik. A Hejira naptár azon a napon kezdődik, amikor is Mohamed próféta i.sz. 662-ben Mekkából Medinába érkezett. Az iszlám naptár egy évből, 354 napból , azaz 12 hónapból, 30 ill. 29 napból áll. Az év tehát 11 nappal rövidebb, mint nálunk, ahol a gregorián naptárt használjuk A két naptár között 33 évente 1 év eltérés van. Ünnepekkor a polgárok nem dolgoznak.

    Az országban minden muszlim ünnepet megtartanak, ilyen az iszlám Újév, vagy Mohamed próféta születése, (Milad al-Nabi) amely 2008-ban március 20-ára esett. A ramadánra az iszlám naptár 9. hónapjában kerül sor, a hívők ilyenkor napnyugtától pirkadatig böjtölnek. Napközben ezért minden éttterem zárva tart, csupán éjjel megengedett enni. Turistaként akceptálnunk kell az ilyesfajta böjtöt, ahol tilos az utcára ételt és italt vinni. A böjtöt nem kell betartania a terhes nőknek, gyermekeknek, betegeknek és idős embereknek. A legutóbbi ramadán 2008. 8.31-9.29 közötti időszakra esett. Ramadán utolsó napján kerül sor az Eid ul-Fitr ünnepre, ami családi látogatással telik. Ez néha négynapos ünnep, a Mekkába érkező zarándokok ünnepe, a gazdagabb családok ilyenkor leölnek egy bárányt, húsát pedig szétosztják a szegények között.

    Ezen kívül megünneplik az Újévet, január.1-én, és a december 2-át, amikor 1971-ben 6 emír aláírta az Emirátusok föderációjának megalakításáról szóló nyilatkozatot.

    Több olyan rendezvényt tartanak számon, amelyek a világ minden tájáról vonzzák a turistákat. Ilyen a Dubai World Cup lóverseny vagy a Desert Classing PGA golfverseny, ahol a sportág elitje játszik. A híres dubaii Shopping Festivalon, amely minden év január15 és február15 között kerül megrendezésre, előnyös áron vásárolhatunk. Dubaiban az Újév élsportolók maratoni távfutásával kezdődik. Februárban rendezik meg a Dubai Tenis Open teniszversenyt, amelyre a világ minden tájáról érkeznek, márciusban az írek nemzeti ünnepét, a St.Patrick day-t ünneplik, az Emirátusokban a gyermekek születését ünneplik ezen a napon. Októberben kezdődnek a heti rendszerességgel megrendezett lóversenyek, amelyek VIP tribűnjeinek soraiban az Emirátusok magasrangú közjogi méltóságai és vezetői is helyet foglalnak. A legközkedveltebb sportág a tevehajtó verseny, amelyet Ras al-Haimah-ban rendeznek meg. A belépés ingyenes, a megrendezésre általában télen, péntekenként kerül sor. Turistaként kipróbálhatjuk a búvárkodást, megtekinthetjük a víz alatti csodálatos világot, tevehátra ülhetünk, vagy kipróbálhatjuk a síelést a homokdűnéken, esetleg részt vehetünk egy Off Road Safari túrán. Ha saját terepjáróval rendelkezünk, Overnighter Drive túrára indulhatunk, ami kétnapos sivatagi autózást jelent, az éjjelt is beszámítva.