Horvátország - Šibenik Horvátország

  • Leírás

    Az ókori kikötőváros Sibiniquo római város helyén áll, melynek alpjaira Petar Kresimir király rendeletére nagyobb várost építettek. Egy festői öbölben fekszik, amelybe a Krka folyó torkollik a horvát tengerpart középső szakaszán. A középkor nyomait felismerhetjük a rendszertelen úthálózatból. A város domináns építménye a Szent Jákob katedrális, amely felkerült az UNESCO listájára, amely 1431-től egészen 130 éven keresztül épült. Az eredeti román stílusból a híres dalmát építész Juraj Dalmatinec építette át. Ma jól érződik rajta a gótikából reneszánszba való átmenet. Az építményhez egy történet is kapcsolódik, 1991-ben a katedrálisba nagy hatótávolságú gránát csapódott , ami éppen a főhajót érte, de szerencsére nem robbant fel. A katedrálissal szemben a régi városháza földszintjén megnyílt kávézók hangulatát élvezhetjük, vagy láthatjuk a 15.század derekáról szármamzó Püspöki palotát is. Az egykori hercegi kastélyban a városi múzeum kapott helyet, amely elénk tárja a várost érintő fontosabb történelmi eseményeket. A város panorámáját erősen formálja három építmény-A Szent János erőd, Šubicevac és a Szent Anna erőd. Az utóbbit ajánlatos megtekinteni, főként ha Šibeniket madártávlatból szeretnénk látni Érdemes megemlíteni a gótikus Szent Ferenc templomot, gazdagon faragott kazettákkal kirakott mennyezet és ereklyék értékes gyűteménye található itt.

    A kulturális rendezvények közül a leghíresebb a Szent Jákob ünnepén, azaz július 25-én rendezett kulturális fesztivál és a Šibeniki Nyár Fesztivál, vagy a július utolsó hetén és augusztus első hetén megrendezett Gyermekfesztivál .Ilyenkor sok versenyt és programot szerveznek. A legnagyobb extrém élményként kipróbálhatjuk a bungee-jumpingot a Krka folyó felett átívelő Šibeniki-hídról.

    Ezen kívül ellátogathatunk a Krka Nemzeti Parkba, a Krce folyón található Skradini-vízeséshez,a Kornati Nemzeti Parkba, Skrdin nevű kisvárosba,ahol a jachtok kerülnek a figyelem középpontjába, vagy Dubravába, ahol egynapos tanfolyamon ismerkedhetünk a sólymokkal és a segítségükel való vadászattal.

Legújabb értékelések Horvátország - Šibenik

Összesen: 6,6 Ár érték arányban többet vártunk :(

  • 6 Szállás
  • 9 Ellátás
  • 7 Környék
  • 5 Alapár

Összegzés:
Ár érték arányban többet vártunk :( Teljes leírás

Elhelyezés
A szoba nagyon kicsi, két ember nem fér el egymás mellett :( konnektor nem igazán van a szobába a tévébe dugtuk a töltőt! A klíma botrányos , régi elavult , közvetlen az ágy mellett van a földön az ott alvó embernek pont a veséjére fújja a hideget! A fürdőszobába se elszivo se ablak..:( a takarítás viszont páratlan! Mindennap tiszta torolkozo :) rend a szobába!

Ellátás
Félpanzióval voltunk ami a legtöbbet ért az egész nyaralás alatt! Finom volt minden de a vacsoranal fizetni kell minden innivaloert!egy kis üveges kóla kb ezer Ft , egy 0.75 víz 1500.- kb

Hotel szolgáltatások
Hmm szolgáltatás?? Ingyen semmi nem volt... mindenért fizetni kell!

Tengerpart
A tengerpart zsúfolt egyébként közel van nagyon :)

Névtelen, 2019.08.25., Tartózkodás időpontja: 2019.08.21 - 08.25.
Régió: Horvátország Horvátország, Šibenik, Szállás: Amadria Park Hotel Niko

Hasznosnak találta az értékelést? Igen (0) Nem (0)

Összesen: 8,8 Nagyon jól éreztük magunkat, a hotel fantasztikus helyen van, de mindenképpen azoknak ajánljuk, akik autóval érkeznek, mert Sibenik...

  • 9 Szállás
  • 10 Ellátás
  • 7 Környék
  • 9 Alapár

Összegzés:
Nagyon jól éreztük magunkat, a hotel fantasztikus helyen van, de mindenképpen azoknak ajánljuk, akik autóval érkeznek, mert Sibenik központja messze van. (6 km) Teljes leírás

Elhelyezés
Kinézetre a hotel egyszerűnek tűnik, lapostetős, fehér, de belülről nagyon szép, a szobák légkondícionáltak, igaz, nem túl nagyok.

Ellátás
A félpanziós ellátás tökéletes volt. Minden étel friss, sok minden előttünk készül. Rák, kagyló, sült lazac, halak. Frissen sütik. Reggelire kicsi kerek gofri, amerikai palacsinta, vékonyabb palacsinta. Füstölt lazac, különböző sonkák, omlett stb.

Reggelinél jégbe hűtött rosé pezsgő. Vacsoránál kemencében készült pizza.

Hotel szolgáltatások
medence, sportolási lehetőségek, közelben mini golf, csúszdapark

Tengerpart
apró kavicsos, nagyobb kövek, célszerű vízi papucsot vinni magunkkal. A környező településeken lehet homokos strandot találni pl: Vodice, de ehhez kocsiba kell ülni.

Krisztina V., 2019.08.22., Tartózkodás időpontja: 2019.08.10 - 08.17.
Régió: Horvátország Horvátország, Šibenik, Szállás: Amadria Park Hotel Niko

Hasznosnak találta az értékelést? Igen (0) Nem (0)

Összesen: 8,4 Nagyon jól sikerult nyaralas volt 2 es 5 eves gyerekekkel, minden korosztálynak megvan a maga elfoglaltsaga.

  • 8 Szállás
  • 8 Ellátás
  • 10 Környék
  • 8 Alapár

Összegzés:
Nagyon jól sikerult nyaralas volt 2 es 5 eves gyerekekkel, minden korosztálynak megvan a maga elfoglaltsaga. Teljes leírás

Elhelyezés
Tiszta 3 csillagnak megfelelő

Ellátás
Tökeletes, nagy valasztek, izletes, minden van, csak 90%ban minden nap ugyanaz.

Hotel szolgáltatások
Medenceknel dinnye pezsgo felszolgalasa, kedves gesztus.

Tengerpart
50 m a tenger, tiszta, kellemesen huvos, valtozo meretu aprokavics sziklas, tiszta viz sok tengerisunnel

Törpényi Judit, 2019.07.30., Tartózkodás időpontja: 2019.07.22 - 07.27.
Régió: Horvátország Horvátország, Šibenik, Szállás: Amadria Park Hotel Niko

Hasznosnak találta az értékelést? Igen (0) Nem (0)

Összesen: 7,6 Szoba kiváló, szálloda jó, tengerpart jó, de nem homokos! ahogy hirdetve van mindenhol. Homokkal leszórt partvonal, köves talaj....

  • 7,5 Szállás
  • 10 Ellátás
  • 6 Környék
  • 7 Alapár

Összegzés:
Szoba kiváló, szálloda jó, tengerpart jó, de nem homokos! ahogy hirdetve van mindenhol. Homokkal leszórt partvonal, köves talaj.

Erkélyek elhelyezkedése nem szerencsés. Teljes leírás

Elhelyezés
lsd. fent

Ellátás
bőséges, minőségi étkezés

jó takarítás

béna animátor programok

Hotel szolgáltatások
lsd. fent

Tengerpart
lsd. fent

Emőke Szentpály, 2017.08.07., Tartózkodás időpontja: 2017.06.25 - 07.02.
Régió: Horvátország Horvátország, Šibenik, Szállás: Amadria Park Andrija

Hasznosnak találta az értékelést? Igen (1) Nem (0)

Összesen: 9 I WILL GO BACK NEXT YEAR - Jövőre visszamegyek!

  • 8,5 Szállás
  • 9 Ellátás
  • 10 Környék
  • 9 Alapár

Összegzés:
I WILL GO BACK NEXT YEAR - Jövőre visszamegyek! Teljes leírás

Nica Constantin, 2016.09.07., Tartózkodás időpontja: 2016.08.28 - 09.04.
Régió: Horvátország Horvátország, Šibenik, Szállás: Amadria Park Andrija

Hasznosnak találta az értékelést? Igen (0) Nem (0)

összes ajánlás Horvátország - Šibenik